Az egyesületet azután hozták létre, hogy a parlament májusban elfogadta azt az alkotmánymódosítást, amely szerint a korkedvezményes nyugdíjakat járadékká alakíthatják, csökkenthetik, akár meg is vonhatják. A szervezet elnöke, Katus Károly nyugállományú rendőr alezredes kérdésünkre elmondta: itthon nemigen látnak lehetőséget érdekeik érvényesítésére, ezért döntöttek úgy, hogy Strasbourgban próbálkoznak. Felhívásukra háromezren jelentkeztek.

– Harminc évig szolgáltam, és amikor az önálló határőrség megszűnt, nem tudtak a rendőrségnél semmilyen beosztást kínálni, inkább nyugdíjba küldtek. Ezért vagyok én most a magyar nép ellensége? – magyarázza egy volt határőr alezredes, hogy miért csatlakozott az egyesület kezdeményezéséhez. A strasbourgi beadványt természetesen aláírja, de névvel nem kívánt nyilatkozni. Talán fél valamitől? Erre a kérdésre nem válaszolt. Az egykori főtiszt nagyon nem érti, hogy miért akarják megfosztani a szerzett jogától, a 150 ezer forintos nyugdíjától, ami jövőre szolgálati járandósággá alakul, s azt egy november végén elfogadott törvény szerint még 16 százalékos személyi jövedelemadó is terheli. Az előzmények ismeretében ráadásul joggal tarthat attól – teszi hozzá –, hogy nemcsak havi 24 ezret veszíthet, hanem mindent, hiszen az alkotmány alapján bármikor elvehetik az egész nyugdíját. Akkor pedig ötvenévesen mehet vissza a munka világába – a versenyszférában semmire se jó katonai diplomájával. Na jó, biztonsági őrnek talán még elmenne.

– Az embereket hergelik a szolgálati nyugdíjasok ellen, azt hangoztatva, hogy életerős negyvenesek élősködnek a nép nyakán, akiknek még dolgozniuk kellene. Csakhogy ezzel az érveléssel van egy „kis” baj: nem kellünk senkinek – fogalmazza meg aggályait egy másik volt egyenruhás. Ő sem akart nyugdíjba menni, egy átszervezés után elküldték. Szerinte ez volt az egyszerűbb megoldás. Most azonban hiába menne vissza ismét a szolgálatba, volt munkahelyén egyetlen üres státus sincs.

De amúgy is el kell gondolkodni azon, hogy érdemes-e munkába állni, mert akit reaktiválnak, a nyugdíjával játszik – érvelnek forrásaink. Ha valakit elbocsátanak, szerintük a szolgálati járandóságát is könnyen elveszítheti. Ami annyiban igaz, hogy akit fegyelmi büntetésként vagy alkalmatlanság címén rúgnak ki, tényleg búcsút mondhat a nyugdíjának. Ráadásul senkinek nem áll érdekében egy nyugdíjast foglalkoztatni, hiszen számára legalább a nyugellátását elérő bér járna, ami után a munkáltatónak csaknem ugyanannyi közterhet kellene fizetnie. Vagyis: mindenki jobban jár, ha a jelenlegi rendszert nem bolygatják.

Katus – aki az általunk megkérdezett nyugdíjas egyenruhások közül egyedüliként vállalta a nevét – maga is hasonló cipőben jár: határőr volt, majd rendőrtiszthelyetteseket tanított, s egyszer csak feleslegessé vált. Ezzel – tanári és teológusi végzettsége dacára – alig több mint negyvenévesen kellett szembesülnie. Választási lehetőséget sem adtak neki, csak közölték vele, hogy nem tartanak igényt a szolgálataira. Számon lehet kérni persze rajta – és sokezernyi társán –, hogy miért nem mondott le a nyugdíjról, s miért nem keresett más munkát. De ilyen helyzetben lenne-e valaki, aki a biztos – és törvényben garantált – nyugellátás helyett a bizonytalan mellett dönt?

Egyébként az alkotmánymódosítás hatására maga is szeretett volna ismét munkába állni, és a nyáron megpályázott egy alosztályvezetői állást a Bács-Kiskun megyei főkapitányságon. Csakhogy olyannyira nem vették komolyan, hogy meghallgatásra sem hívták. Amikor pedig jelezte, hogy a reaktiválása érdekében hajlandó minden jogorvoslati lehetőséget kihasználni, annyit sikerült elérnie, hogy legalább az egészségügyi, a fizikai, a pszichológiai állapotára, illetve a megbízhatósági vizsgálatára is kiterjedő procedúra kezdetét vehette. Státust viszont nem ígértek neki.

A legtöbb, amiben most reménykedhet, hogy a szenior állományba kerülhet – fogalmazott Katus. Tehát esetleg szolgálhat tovább, de nem viselhet fegyvert, hanem legfeljebb gumibotot és könnygázszóró palackot kaphat. Ez pedig szerinte igen megalázó, hiszen hivatásosként mindenki befutott valamilyen pályát. Aki pedig a nyugállományú alezredes szerint korábban prédikált valahol – hoz fel egy, a teológiai tanulmányait idéző példát –, az nem megy vissza ugyanoda ministrálni.

A javak tiszteletben tartásának joga

A Szolgálat és Becsület Érdekvédelmi Mozgalom az emberi jogok európai egyezményére hivatkozással fordul a strasbourgi bírósághoz, amely szerint „minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához”. Ez azonban „nem korlátozza az államok jogát olyan törvények alkalmazásában, melyeket szükségesnek ítélnek a javaknak a köz érdekében történő használatának szabályozása, illetőleg adók, más közterhek vagy pénzbírságok megfizetésének biztosítása céljából”.

Ez utóbbi kimentési klauzula az egyesület álláspontja szerint nem hívható fel érvként a szerzett jogok elvételére. Nem magától értetődő ugyanis, hogy mi tekinthető javaknak, illetve tulajdonnak, vagyis mi minden tartozik a hivatkozott cikk hatálya alá. A bíróság viszont úgy látja, hogy e körbe sorolható a jogosan elvárt bevétel is, amelytől az érintett eleshet. Ez egybeesik a magyar Alkotmánybíróság jogértelmezésével, amelynek álláspontja szerint a korábbi befizetések alapján remélt járandóságokat ugyancsak védelem illeti meg. A nyugdíj pedig kifejezetten ilyennek tekinthető.

Perközösség

Perközösséget szervez a magánnyugdíjrendszerben maradt tagok számára a vegyipari szakszervezet, hogy a strasbourgi bíróságnál keressen jogorvoslatot a kormány újabb tervezete, a valamivel több mint százezer tag megtakarításának államosítása ellen. A jövőben megtiltanák a magánkasszákba való befizetéseket is. Ez a javaslat a megmaradt csonka magánpénztári rendszer végét jelentené, amely ellen a VDSZ az érintett tagok segítségével nemzetközi szervezeteknél tiltakozik, s az érintettek aláírásával ellátott petíciót is eljuttat az Európai Parlamenthez. 

Kiöregedtek