Megyesi Gusztáv: Disznók ideje
Szörnyű esemény bolygatta meg az adventi csöndet: vaddisznók törtek be az államfői rezidenciára, végigcsörtettek Katalin asszony virágoskertjén, amelyet önnön kezével és verítékével gondozott, kezdheti elölről az egészet. Schmitt Pál élete nem forgott veszélyben, nyugtatta meg az országot az elnöki hivatal közleménye, az államfő jól van és várja az újabb aláírni valókat.
Mesélem mindezt a svédországi lányomnak, mert karácsonykor mindig találkozunk, körötte svéd rokonok, barátok, s ilyenkor mindig mondani kell, mi van Magyarországon. Azelőtt könynyű volt. Mentem a stockholmi utcán, a járdán magyar koldusok ültek, időnként ordítozva összekaptak valamin, egy idő után elkiáltottam magam a bámészkodóknak, hogy „They are Bulgarians”, így védve körömszakadtáig az országimázst.
Most nem jó. Sajnos a svédek is olvasnak újságot meg honlapokat, meglepően tájékozottak, Budapestet sem keverik már Bukaresttel, pedig az ma már ránk nézve volna hízelgő. Tudjuk, persze, hogy a Magyarországról szóló cikkeket meg a washingtoni és brüszszeli üzeneteket a Lipótvárosból diktálják, de hát legutóbb az alternatív Nobel-díjjal kitüntetett bábaasszony is az Orbán-kormányt kritizálta közvetlenül a díjátadás után, hacsak nem Paul Lendvai környékezte meg már a világ bábáit is.
Magyarország elmebetegek kezébe került. Ezt szoktam válaszolni Svédországban minden kérdésre, és az ország vezetői nem is sejtik, hogy mekkora szolgálatot teszek nekik ezzel.
Lehülyézni őket ugyanis sokkal méltányosabb, mintha az ember elmesélné összes csörtetésüket, ahogyan legázoltak, föltúrtak mindent és kirabolták a makkost. Nem arról van szó, hogy a svédek nem értenék a részleteket, dehogyisnem értenék, ők azt nem fognák fel, hogy miért nincsenek már hónapok óta másfélmilliós tüntetések, én pedig miért nem vetettem be magam már rég a közeli hegyekbe, előkészíteni az ellenállást.
Nekünk János-hegyünk van, feleltem erre tavaly kínomban, kétcentis hónál már nem jár a busz, le se bírnánk jönni ellenállni, azóta is ezen gondolkodnak.
Olvasom, hogy a szoclib lapok még az adventi készülődés meghitt napjaiban is csak kritizálni és gyűlölködve számon kérni tudnak, nincs bennük keresztényi szeretet. Ha azt veszem, hogy csakis advent idején miket művelt ez a kormánynak, parlamentnek nevezett társaság keresztényi szeretetből kifolyólag, akkor a vaddisznókonda csörtetése szelíd udvariassági látogatás volt az államfőnél.
Gyűlölködve? A gyűlölet egész embert kíván, azzal kell kelni s azzal feküdni, ennyit ezek nem érdemelnek meg. Én ezeket az embereket egyszerűen nem szeretem, viszolygom tőlük, minden lépésük, gondolatuk álságos, a szentestéjük is az, istenfélést játszanak, de figyeljük majd meg az éjféli misén, hogy fogalmuk sincs a liturgiáról, és már a Miatyánkba belesülnek.
Kívánok nekik kellemetlen ünnepeket. Ne passzoljon a fenyőjük a talpfába, savanyodjék meg a halászlevük, essen szét a bejglijük, gyötörje őket egész éjszaka a lelkifurdalás, törjön ki rajtuk a pánik, zuhanjanak depresszióba, hogy mit adnak januártól enni a gyereknek, s csak egyetlen éjszakára ne legyen hajlékuk, tudják meg, mi a magyarok legújabb istene.
Valamit ők is sejthetnek, mert a közlemény szerint az elnöki hivatal „öszszehangolt operatív intézkedéssel vadcsapdába csalta az államfői rezidenciára betörő disznókat, és négyet elfogott közülük”. Gondolom, azóta már internálták őket.
A szerző az Élet és Irodalom munkatársa
