Újra szeretnék indítani a Szabad Európa Rádiót

Arató András, a Klubrádió vezérigazgatója csütörtökön az óbudai Symbol étteremben tartott nemzetközi sajtótájékoztatót a rádió frekvenciájának elvételéről. Azért a Symbolban, mert a mellette lévő épületben van bejegyezve a Klubrádió frekvenciáját elnyerő Autórádió Kft. székhelye, és ahogy azt csütörtökön megírtuk, ott egyéni ügyvédek dolgoznak, és az irodába több mint húsz cég is be van jegyezve. Lapunk pénteken is próbálta keresni az Autórádió két tulajdonosát, Szerémi Nórát és Tamás Hajnalkát, de nem értük el őket, elektronikus levelet is írtunk nekik – nem válaszoltak. Arató András a médiatanács döntését úgy értékelte, hogy „két napja a magyar médiahatalom betiltotta a Klubrádió működését”. A vezérigazgató szerint olyan döntés született, amelynek célja, hogy Magyarországon ne legyen szólásszabadság, amelyben megszólalhatnak az eltérő vélemények is. Kifogásolta, hogy a médiatanács zenei csatornaként, ugyanolyan kritériumrendszerrel pályáztatta meg a három kereskedelmi frekvenciát, és nem vette figyelembe, hogy a Klubrádió milyen műsort sugároz, immáron tizenkét éve. A pályázati folyamatot komédiának, nem valódi versenynek nevezte, hozzátéve, semmi nem tudható arról, hogy a „kétes személyi hátterű, egymillió forintos alaptőkéjű” nyertes Autórádió milyen feltételekkel nyerte el a frekvenciát. A Klubrádió jövőjével kapcsolatos kérdésre Arató emlékeztetett arra, a 92,9 MHz-es frekvenciáért perelnek, hiszen ezt egyszer már elnyerték, de a kormányváltás után a médiatanács „visszavette”.

Felháborodását fejezte ki és tiltakozott az Európai Újságíró-szövetség Brüsszelben kiadott közleményében a Klubrádió frekvenciájának elvétele miatt. A több mint 30 országban 260 ezer újságírót képviselő szövetség elnöke, Arne König szerint „a jól ismerten politikailag elkötelezett Klubrádió frekvenciájának elvétele egyértelműen újabb politikai tisztogatás”. Szerinte ez a döntés „annak a jele, hogy Magyarország új médiaszabályozási modellje aláássa a média sokarcúságát és a véleménynyilvánítás szabadságát”. A szervezet arra szólította fel az Európai Uniót és az Európa Tanácsot, hogy „kövesse figyelemmel a frekvenciaverseny fejleményeit, és gyakoroljon nyomást a kormányra a média pluralizmus megvédelmezésének érdekében”. Bírálta a médiatanács döntését a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet is, amely szerint „a sugárzási frekvencia megvonása egy hosszú hagyománnyal és nagy számú hallgatóval rendelkező adótól, valamint átadása egy teljesen ismeretlen és nagy valószínűséggel jóval kevésbé kritikus adónak, a médiahatóság elfogultságáról tanúskodik”. Dunja Mijatovic, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet sajtószabadság-képviselője közleményében aggodalmának adott hangot a Klubrádió – mint fogalmazott – „elhallgattatása” miatt. „Sajnálatos, hogy egy független és népszerű politikai beszélgető rádió adását megszüntetik. A kritikus politikai nézeteiről ismert rádiónak napi félmillió hallgatója volt. A független tájékoztatás egy fontos forrása volt, hozzájárult a magyar média sokszínűségéhez” – írta a sajtószabadság-képviselő.

Magyarország és a sajtószabadság iránt elkötelezett amerikaiak egy csoportja azt javasolja, hogy a Szabad Európa Rádió magyar adását 2012-ben indítsák újra – közölte a 168óraonline. A csoport az ünnepek után eljuttatja indítványát a amerikai külügyminisztériumnak és a kongresszus megfelelő tisztviselőinek. A hírportál szerint a terv a Klubrádió működésének ellehetetlenítése után fogalmazódott meg. Az akció szervezői: Mark Palmer, az Egyesült Államok rendszerváltáskori budapesti nagykövete és a magyar származású Charles Gati professzor, a Johns Hopkins Egyetem tanára. A portál szerint az amerikai közélet több prominense – demokraták és republikánusok egyaránt – támogatásukról biztosították a kezdeményezést.

Kitiltották az Indexet

Amíg az Országgyűlés elnöke megfelelő garanciát nem kap arra, hogy az Index tiszteletben tartja az Országgyűlés méltóságát és betartja a parlamenti tudósításra vonatkozó szabályokat, a tudósítók nem léphetnek be a Parlamentbe – ilyen tartalmú levelet küldött a parlamenti sajtószolgálat az Indexnek, miután a portál egy vicces karácsonyi parlamenti búcsúztató videót közölt. A videó nem volt különösebben sértő, de úgy tűnik, már az is túl soknak bizonyult, hogy a filmen két indexes újságíró dalra fakadt, és a Parlament épületében táncra perdült közben.

Ugyanakkor lapunk kérdésére Altorjai Anita sajtófőnök azt írta, hogy a belépési lehetőség megtagadására valójában nem az Index legutóbbi videója miatt került sor, hanem azért, mert a tudósítók sorozatosan figyelmen kívül hagyták az országházi sajtótudósítás rendjére vonatkozó szabályokat, az Országgyűlés elnökének rendelkezéseit, és a házszabályt. (Kövér László házelnök korábban már kitiltott fotósokat az épületből, amikor fényképet készítettek a karzatról Orbán Viktor beszédének jegyzeteiről. Altorjai Anita szerint egyébként hónapokkal ezelőtt egy hasonló incidens miatt az Index vezetése ígéretet tett arra, hogy újságírói betartják a szabályokat, ezért most a hírportál javaslatát várják, hogy milyen garanciákat tud nyújtani. (B. I.)

A mikrofonnál ezúttal Nagy Navarro Balázs
A mikrofonnál ezúttal Nagy Navarro Balázs
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.