Kétségtelen, hogy a rendszer súlyos működési zavarokkal küzd, mert hiába az óriási szabadság a helyi közügyek gyakorlásában, ha a települések folyamatosan forráshiányosak. És eddig tettek is róla, hogy így legyen: az önkormányzatok egyre újabb feladatokat kaptak, miközben mind kevesebb bevételhez juthattak. A rendszerváltozás utáni rövid aranykor, amikor a személyi jövedelemadó meghatározó hányadát még nem vonta el az állam, soha többé nem tért vissza. Mára ezért települések sora került adósságcsapdába.

Valamit tehát tenni kell. Az állam például elveszi az iskolákat és a kórházakat is. Kár, hogy eddig egyetlen számítás sem készült, amely azt igazolná, hogy ettől olcsóbb lesz a közoktatás vagy a fekvőbeteg-ellátás. Hatástanulmányok híján abban is csak reménykedni lehet, hogy a közszolgáltatásokat mindenütt azonosan magas színvonalon biztosítják majd.

Az viszont prognosztizálható: ha a helyi közösségek semmilyen beleszólást nem kapnak ezeknek az intézményeknek a működésébe, az konfliktusok forrása lesz. Az állam és az önkormányzatok közötti feladatmegosztás változása mindazonáltal elkerülhetetlennek tűnik, az új törvény azonban ennél sokkal többről szól. Az új jogszabály egyértelműen jelzi az állami szerepfelfogás változását – ami a centralizációs törekvések mind újabb területekre történő kiterjesztésében is megnyilvánul –, illetve a helyi hatalommal szembeni bizalmatlanságot mutatja. Ugyanakkor kevés nyoma van annak, hogy a felek partnerségére, együttműködési készségére alapozna, esetleg az együtt döntés gyakorlatát támogatná.

A kormányhivatalok eddig törvényességi ellenőrzést végezhettek, míg jövőre törvényességi felügyeletet gyakorolnak, s a kormánymegbízott bizonyos esetekben még önkormányzati rendeletet vagy határozatot is alkothat. Az állam beleszólhat abba is, hogy egy-egy település mennyi hitelt vehet fel, hol hozhatnak létre önálló polgármesteri hivatalt, vagy mely esetekben kötelező társulásba menni. A járási hivatalok felállításával – ezek a kormegbízott kinyújtott karjaként működnek majd – a kontroll az eddiginél is szorosabb lehet. Vagyis: a központi hatalom teljesen rátelepülhet a helyi demokráciákra.

Az állami túlhatalom lehetősége az önkormányzati rendszeren belül máris bizonyos aggodalmat kelt. Miként az is, hogy több fontos kérdésre a jogszabály nem ad választ. Az kiderül, hogy az egyes települések feladatait differenciáltan állapítják majd meg, ám a részletekről csak a később születő ágazati jogszabályokban rendelkeznek.

Legkorábban jövőre tudhatjuk meg, hogy a kötelező közszolgáltatások biztosítása terén mi lesz a megyei jogú városok, a járási székhelytelepülések, a többi város és a falvak dolga. Ha a polgármesteri hivatal és az iskola után elveszik a kisebb településektől még a helyi feladatokat is, az a községi önkormányzatok halálát jelenti. Egyelőre arról sem beszélnek, mit jelent pontosan az új törvényben szereplő feladatfinanszírozás bevezetése. A cél világos: 2013-tól egyetlen önkormányzat se váljék fizetésképtelenné csak azért, mert ellátta a törvényben meghatározott kötelező feladatokat. Ennek részleteit még homály fedi.

Az önkormányzatok számára annak sincs jó üzenete, hogy a vagyonukról a törvényben alig esik szó. A mostani alkotmánynak azt a rendelkezését viszont, amely szerint a vagyont az állam elveheti, 2013 végéig érvényben tartanák. Addig mindent elvehetnek? Ez fontosabb kérdés, mint hogy lehet-e a polgármester képviselő – amit gumicsontként oly sokat rágtak. A törvényből ez változatlanul nem derül ki.