Fábry stand up comedyje a köztévén

A Népszabadság információi szerint Fábry Sándor humorista (képünkön) hamarosan megállapodik a közmédia vezetésével, hogy januártól kéthetente saját talkshow-műsorral jelentkezik az MTV-n.

A médiaszolgáltatási alap egyik vezetője lapunknak azt mondta, hetek óta folynak a tárgyalások, de még nincs megegyezés arról, milyen konstrukcióban szerződjenek a Fábry-produkcióra. Úgy tudjuk, a közmédia vezetése a minőség garanciáját abban látta volna, ha az RTL Klubon befutott Fábry-show produceri cége, a Kovács Kristóf vezette Primetime Entertainment készítené az új műsort. A produkciós céget azonban érvényes szerződés köti az RTL Klubhoz, a vezető kereskedelmi csatorna engedélye, jóváhagyása nélkül a Primetime nem gyárthat műsort a köztévének – közölte lapunkkal az RTL egyik meghatározó személyisége, aki azonban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a kereskedelmi tévé vezetése mégis hozzájárul ahhoz, hogy a Primetime gyártsa az MTV-n a Fábry-show-t. Más forrásokból származó információink szerint Fábry és korábbi producere között az elmúlt hetekben „megfagyott a levegő”, így a köztévében már azzal a lehetőséggel is számolnak, hogy Fábry saját cége gyártsa a show-műsort.

Lapunk kérdésére a közmédiánál elzárkóztak attól a kérdéstől, hogy milyen költségvetéssel tervezik a Fábry-show-t. Egy a szórakoztató műsorok gyártásában járatos szakember lapunknak elmondta, a Fábryshow típusúmásfél-két órás, főműsoridős, több közismert személyiséget vendégül látó, zenekart, közönséget szerződtető show adásonkénti költségvetése legkevesebb 15millió forint. Ebben már szerepelnie kell a műsorvezető csaknem egymil liós sztárgázsijának is. Információink szerint a köztévében január harmadik csütörtökére tervezik a Fábry-show első adását. Ez annyiban fog különbözni az

RTL-estől, hogy nem a vendégekkel történő beszélgetéseken alapul, hanem elsősorban Fábry Sándor stand up comedyjén. Emlékezetes, Fábry sok bírálatot kapott a stand up comedyk alpári stílusa, a szocialista, szabad demokrata és MDF-es politikusokat kigúnyoló, lejárató „poénjai”miatt, egyszer egészen odáigment, hogy leköpte Gyurcsány Ferenc fényképét.

A Fábry-show miatt a köztévé átalakítja az eddigi műsorstruktúráját is. Az október elsejétől kedd esténként sugározott DTK talkshow-t átteszik csütörtökre. A Fábry és a DTK hetente fogja váltani egymást. A DTK-show beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a kezdeti háromszázezres nézettsége decemberre megközelítette a félmilliót a teljes lakosság köré ben. Egyes hírek szerint Fábry ragaszkodik ahhoz, hogy az új műsorát az adásba kerülés előtt maximum két nappal vegyék fel, hogy az minél aktuálisabb lehessen. Ez jelentősen növeli a költségeket, a DTK-show-ból éppen a takarékoskodás miatt egy nap alatt több adást vesznek fel előre.

Az RTL-nél késő ősszel bevezetett megtakarítási intézkedésekkel és leépítésekkel öszszefüggésben elterjedtek olyan hírek, hogy megszűnne a Heti Hetes című műsor. Ezt az RTL-nél lapunknak cáfolták, azt mondták, hogy a Heti Hetes csak a téli szünetre állt le, és március 4-től újraindul.

-
FOTÓ: KURUCZ ÁRPÁD
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.