Soha nem szégyellte az Orbán család barátságát

Január elsejétől kilenc évig Darák Péter lesz a Kúria, Handó Tünde pedig az Országos Bírósági Hivatal elnöke –a parlament tegnap, titkos szavazással döntött a személyekről. Darák jelenleg a Legfelsőbb Bíróság közigazgatási kollégiumának bírája, az ELTE ÁJK adjunktusa. Handó Tünde a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnöke. „Soha nem volt titok, hogy milyen baráti és családi kapcsolataim vannak, nem szégyelltem, nem tagadtam” –mondta Handó arra, hogy nem fogja-e zavarni munkájában, hogy Szájer József felesége és az Orbán család jó barátja. Azt mondta, ezt a kérdést húsz évvel ezelőtt feltette magának, amikor bíró lett, és akkor is, amikor a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnöke lett. Azt a választ adta magának, hogy képes pártatlanul és függetlenül ellátni feladatkörét; a mai napig közeli barátja Orbán Viktor családjának; Lévai Anikónak az egyetemi évek alatt kollégiumi szobatársa volt, az elmúlt évtizedekben pedig színházba is együtt járnak.

Megválasztása után Handó Tünde azt mondta, egyenlő munkafeltételeket kíván teremteni minden egyes bíróságnak, bírának, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyes régiókban hat hónapot vagy egy évet kell várni egy per elindítására.

Darák Péter, a Kúria megválasztott elnöke azt mondta: nagyon örült volna annak, ha teljes felhatalmazást kapott volna az Országgyűléstől, és az ellenzéki pártok is támogatták volna a célkitűzéseit. Programjáról elmondta, nem tartja helyes útnak, ha a bíróknak utólag kell magyarázniuk az ítéleteket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.