Egyik minisztere is érthetetlennek tartja Orbán szavait

A miniszterelnök Brüsszelben pénteken nem tudott róla, hogy kormánya nemzeti fejlesztési minisztere, Fellegi Tamás felajánlotta a lemondását - legalábbis ezt mondta újságírói kérdésre. Munkatársunknak az egyik kormánytag is „érthetetlennek” nevezte ezt, míg egy másik a fáradtságnak tudta be a nyilatkozatot. A lehetséges utódok között van Horváth Gergely, Molnár Ágnes, Baji Csaba és Rogán Antal.

– Nem tudok róla, hogy felajánlotta volna lemondását – mondta Orbán Viktor az erre vonatkozó kérdésre válaszolva. – Arról tudok, hogy felajánlotta azt, hogy elvégzi a tárgyalások irányítását a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) – tette hozzá. Aztán azzal a fordulattal folytatta: „ha jól értem, akkor arra a következtetésre jutott, hogy a két dolgot együtt nem tudja csinálni”.

Orbán Viktor hét végén beszéli meg miniszterével: „hogyan kell úgy szervezni Fellegi Tamás munkáját, hogy el tudja végezni, amit legfontosabbnak vél”
Orbán Viktor hét végén beszéli meg miniszterével: „hogyan kell úgy szervezni Fellegi Tamás munkáját, hogy el tudja végezni, amit legfontosabbnak vél”

A brüsszeli sajtótájékoztatón a miniszterelnök a reményét fejezte ki, hogy a héten még találkozik a tárcavezetővel, és megbeszélik, hogyan kell úgy szervezni Fellegi Tamás munkáját, hogy el tudja végezni, amit legfontosabbnak vél. – Abban egyetértünk, hogy a legfontosabb az a nemzetközi pénzügyekről történő tárgyalássorozat – mondta a miniszterelnök.

Munkatársunknak az egyik kormánytag is „érthetetlennek” nevezte a miniszterelnök azon megnyilvánulását, miszerint nem tud arról, hogy Fellegi Tamás felajánlotta volna lemondását. Egy másik fideszes politikus az „esetleges fáradtságnak” tudta be, hogy a miniszterelnök így fogalmazott. Hiszen mindenki emlékszik Fellegi Tamás bejelentésére, mely úgy hangzott, hogy szerdán este beszélt vele, és maga vetette fel Orbán Viktornak, kezdeményezze a felmentését Schmitt Pál köztársasági elnöknél.

Ráadásul nem sokkal Fellegi Tamás sajtótájékoztatója után Szijjártó Péter, a miniszterelnöki szóvivő – Marseille-ben, az Európai Néppárt kongresszusának helyszínén – magyar újságíróknak elmondta: Fellegi Tamás valóban beszélt Orbán Viktorral, aki „érti a nemzeti fejlesztési miniszter által felvetett szempontokat”.

Orbán Viktor a tervek szerint péntek éjjel tér haza Budapestre a brüsszeli uniós csúcstalálkozóról, így a hét végén személyesen is egyeztet a tárcavezetővel, és ezután a lehető leghamarabb meghozza a szükséges döntéseket – közölte a szóvivő.

Lapunknak pénteken is megerősítették: előre tudni lehetett, hogy a fejlesztési miniszter még idén távozik, és a miniszterelnök is utalt erre szűk körben. Egy olyan lehetséges szcenáriót végső soron nem zártak ki forrásaink, hogy Fellegi Tamás távozása hivatalosan csak később „hatályosul”, és azt a miniszterelnök összeköti valamilyen kormányátalakítással.

„Erre karácsony, a 2012-es büdzsé elfogadása előtt biztosan nem kerül sor. Különösen, hogy ha recesszió lesz, vagy a forint »elszáll«, a jövő évi büdzsét teljesen át kell írni” – hívták fel a figyelmet.

Miközben a miniszterelnök nyilatkozata némiképp elbizonytalanító, a jobboldali holdudvar prominensei közt már olyan „információk” terjednek, hogy Fellegi Tamásnak azért is kell távoznia, mert túlságosan a transzatlanti, azaz amerikai szempontok érvényesülését tartotta szem előtt a kínai, de az orosz tárgyalásai során is.

Azt változatlanul nem lehet biztosan tudni, ki lesz az utóda a nemzeti fejlesztési tárca élén. Rogán Antal nevét sokan említik a kormányoldalon, de hozzáteszik; ha Fellegi Tamás saját megítélése szerint azért nem lesz képes a tárcát vezetni, mert az IMF-tárgyalásokra összpontosít, ez a belvárosi polgármester esetében is igaz, hiszen Rogán Antal is tagja a tárgyaló delegációnak.

Kormánykörökben a legesélyesebbnek Horváth Gergelyt, a nemzeti vagyonkezelő elnökét gondolják. Mellette szintén az esélyesek közt tartják számon Molnár Ágnest, a tárca fejlesztési államtitkárát, de lehet hallani a Magyar VillamosMűvek Zrt. vezérigazgatójának, Baji Csabának a nevét is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.