Azok is szerepelhettek rajta, akik éppen munkaszolgálatosok voltak – ezt Molnár Judit történész, a Szegedi Tudományegyetem docense állapította meg abban az előadásában, amely az Áldozatok magányossága konferencián hangzott el Budapesten. Molnár azt állítja, a holokausztáldozatok magyar listája ennél amúgy is vastagabb lenne, hiszen addigra már sok ezer zsidót elpusztítottak az 1941-es Kamanyec-Podolszkijba irányuló deportálással, az újvidéki mészárlással vagy a munkaszolgálatban. Azokról nem is szólva, akiket a nyilasok lőttek a Dunába Budapest ostroma idején. Szerinte több mint félmillió magyar zsidót öltek meg e korszakban.

A nemzetközi tudományos konferencia a számokról szólt, az áldozatok megszámlálásáról. A második világháború befejezése óta, sőt már a háború idején is vita folyt arról, hányan is haltak meg a háborúban, elsősorban a civil lakosságból. Az államok a „saját” áldozatok számának növelésével akartak diplomáciai, sőt gazdasági alkukban előnyöket kicsikarni. A számokkal folytatott történelemhamisítás eleme volt az áldozatok kisajátítása, illetve kirekesztése is. A konferenciát számos ország kutatóinak részvételével rendezte az MTA Történettudományi Intézete, az Európai Emlékezet és Szolidaritás Hálózata. Ez a hálózat Lengyelország, Németország, Magyarország és Szlovákia kulturális minisztereinek kezdeményezésére jött létre. Európa XX. századi történelmének kutatása és az erre vonatkozó ismeretek terjesztése a célja.

Szőcs Géza kulturális államtitkár, aki a magyar kormány nevében köszöntötte a résztvevőket, az „áldozatok árvaságáról” szólt. Azt mondta, ha nem történik meg a múlt egzakt feltárása, a jelenlegi közbeszéd hülyeségbe és hazugságba fullad. Az előadók számtalan olyan esetről szóltak, amikor a politika (náci, kommunista, demokratikus) azonnali megrendelése hamisításhoz vezetett, ami máig érvényes politikai manipulációkat okoz. Jan Rydel, a krakkói Jagelló Egyetem történészprofesszora elmondta, hogy az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábort felszabadító szovjet hadsereg tapasztalva az ottani borzalmakat, deklarálta a számot, miszerint ebben a lágerben négymillió embert semmisítettek meg. „Ez drámai tévedés volt” –mondta. Később a kutatások, elemzések kiderítették, hogy ez a szám nem lehet valós, de utána Kelet-Európában ragaszkodtak a számhoz, hiszen a „szovjetek nem tévedhettek”.

A háborús adatok hamisítására számos példát hozott fel Richard Overy, a brit Exeter Egyetem tanára. Elmondta, hogy Drezda terrorbombázása áldozatainak számát Göbbels parancsára megduplázták, a náci és neonáci propaganda később ezt a számot még irreálisabbá téve százezernyi áldozatról beszélt. – A tényleges 18 ezer áldozat is rettenetes – mondta, hozzátéve, hogy évekig ez a történet is tele volt hazugsággal. Nyugaton például azzalmentegették magukat, hogy szovjet megrendelésre bombáztak.

A konferencia egyik kérdése: ki és hol számolja az áldozatokat? Például hová számolják a német hadseregbe bevonultatott, majd elesett magyarországi sváb/bánáti férfit, átállt ukránt. Az is kétséges, kinek az áldozata a németországi bombázásokban meghalt francia kényszermunkás. Stark Tamás történész arról beszélt, mennyire nehéz volt a háború utáni évek adataiból a valós számokat összeállítani. Pél dául mert a hadifoglyokról, a fogságban, internálásban meghaltakról a szovjetek sokáig semmilyen adatot nem adtak ki. Szerinte Magyarország háború alatt közel 15 milliós lakosságából 700 ezer és egymillió közötti ember lett háborús áldozat. Ennek legalább a felét teszi a 440-550 ezer elpusztított zsidó.

– A tisztázás közelebb vihet a megértéshez – mondta Pók Attila pro fesszor. Ő bizakodik benne: a közös történelemkönyv-projektek hozzájárulhatnak a megkövesedett számok eltávolításához a tankönyvekből.