Megszólalt és vádol az Uzsoki

Bizonyítékul szolgáló iratok eltűnése és lopás miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen az Uzsoki kórház nevében Magyar György ügyvéd. Az Uzsoki kórház vezetői szombaton álltak először a nyilvánosság elé, amióta a rendőrség nyomozást indított több tucat beteg halála ügyében.

Az eljárás egyelőre ismeretlen tettes ellen, több emberen elkövetett emberölés gyanúja miatt zajlik. Emlékeztetőül: a hatóság azt követően kezdett vizsgálódni, hogy Márkus Attila, a kórház egykori orvosa egy szakmai lapban – konkrét intézmény megnevezése nélkül – arról számolt be, hogy végstádiumban lévő betegek a szokásos morfinadagjuk négyötszörösét kapták, és ezt követően néhány napon belül meghaltak.

Az Uzsoki vezetői szerint a nyomozás alapjául szolgáló cikk állításai megalapozatlanok, és egyúttal statisztikákkal is igyekeztek bizonyítani, hogy nagy számban és a lehető legjobb szakmai gyakorlat szerint gyógyítják a betegeket az intézményben. Azt állítják, hogy miközben az Uzsoki kórház zömé ben súlyos állapotú, fej- és nyakdaganatos betegeket kezel, addig az intézmény összes betegére vonatkozó halálozási ráta mindössze két százalék. Ez az országos átlagnál nem roszszabb, sőt. A sajtótájékoztatót a megszólalók arra használták ki, hogy aláássák a cikk szerzőjének hitelét.

Golub Iván, a kórház főigazgatója elmondta: a nyomozás részeként a kórházban végzett házkutatás során derült ki, hogy az orvos cikkéhez köthető esetekben hiányzik 46, kézzel írt lázlap, illetve egyéb ápolási dokumentáció, és 2008-ból további 12 dokumentáció. A hiányzó papírok között vannak az úgynevezett betegtájékoztatást és beleegyezést igazoló iratok. Golub Iván közölte: a digitális kórlapok azon kiegészítő, kézzel írott részei is eltűntek, amelyeken például az szerepel, hogy ki, kinek az utasítására, milyen dózisban, milyen készítményt alkalmazott. Golub Iván véleménye szerint „életszerűtlen és ostoba dolog volna azt feltételezni, hogy ezt a dokumentációt házon belül vigye el valaki. Ezt csak olyan tehette, aki szándékosan kárt akar okozni, illetve hamis állítást akar vele bizonyítani. Sértett. Nem beszámítható”. Golub Iván elmonta azt is, hogy az ügyet kirobbantó cikk írója – aki jelenleg külföldön dolgozik – ugyan csak 2007-ig dolgozott a kórházban, de még 2008-ban is megfordult az intézményben. (Ezzel a kórházigazgató minden bizonynyal arra utalt, hogy akkor csempészte volna ki a dokumentációt. – A szerk.) A sajtótájékoztatón azt is szükségesnek tartották megosztani a nyilvánossággal, hogy Márkus Attilának máig nincs szakvizsgája, az osztályon annak idején általános orvosként is csak felügyelet mellett dolgozhatott. Alkalmazását a kórház végül 2007-ben már nem újította meg, mert az ágyszámcsökkentés velejárójaként zajló leépítéseknél feleslegessé vált. Úgy emlékeznek, Márkus Attila munkájával szemben adódtak kifogások is. A kórház ügyvédje, Magyar György is felkészültnek mutatkozott Márkus Attila élettörténeti adatai ból, amikor arról számolt be, hogy tudomása szerint egy másik ügy kapcsán korlátozott belátási képességet is megállapítottak a fiatal orvosnál. Golub Iván arról is beszélt, hogy Márkus volt az egyetlen a kórház történetében, aki azért perelte be az intézményt, mert elvárták tőle, hogy a hivatalos munkaidő előtt és után fél órát még tartózkodjon a kórházban. E per nyomán megfizették neki a túlóradíjakat.

Az igazgató szerint a kórház eddig azért nem nyilatkozott az ügyről, mert részbenmaguk sem tudták,mi történt, s a hallgatásukkal is próbálták segíteni a rendőrségi vizsgálatot. Golub Iván úgy fogalmazott: „miközben a sajtóhírekben halálgyárként aposztrofálták az intézményt, közben kapun belül havi nyolcvanezer forintért a dolgozók végezték a munkájukat, embereket gyógyítottak”. Magyar György ügyvéd szerint nem is nekik kell védekezniük. Annak kell szégyellnie magát, aki az ország egyik legjobb kórháza jó hírét ilyen súlyos sérelemmel rongálta. Az ügyvéd szerint nem a kórház dolgozói követtek el bűncselekményt, hanem valaki más. S hogy szavainak súlyt adjon, felidézte: hamis vádaskodásért öt év büntetés jár. A fenyegetésből ezúttal jutott a sajtónak is. Magyar György jelezte, polgárjogi eljárásban „jogi reparációt kérnek, valamint azt is, hogy a bíróság vagyoni és nem vagyoni kártérítésként értelmezze azt a kárt, ami a kórházat az eset feltupírozása miatt” érte.

Márkus Attilát lapunk többször is kereste. Nem kívánt nyilatkozni.

Golub Iván a halálozási rátával bizonyít
Golub Iván a halálozási rátával bizonyít FOTÓ: MÓRICZ SIMON
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.