Fordulat a gyerekvállalásban - minden eddiginél rosszabb a helyzet

Tavaly rekordmélységbe zuhant a születések száma, ami idén előreláthatólag tovább csökken. A legnagyobb visszaesés a huszonéves korosztálynál van, viszont tavaly minden hatodik babát 35 évesnél idősebb anya szült.

Eddig soha nem látott mértékben emelkedik a 35 évesnél idősebb nők termékenysége Magyarországon. Tavaly rekordmélységbe zuhant a születések száma, ami idén előreláthatólag tovább csökken, kivéve a szüléshez – egészségügyi szempontból – idősnek tartott nők körét.  Ők ugyanis, különösen negyven év felett, minden eddiginél többen vállalnak gyereket – derül ki a KSH összeállításából.

A születések száma először 1998-ban esett évi százezer alá. Ezt követően közel tíz éven át évi 94 és 99 ezer között ingadozott, aztán tavaly májustól váratlan és jelentős visszaesés történt. 2010-ben már csak 90 ezer gyerek született, ami a hazai statisztika történetének legalacsonyabb születésszáma. Idén októberig 65 ezer gyerek született, ami további négyszázalékos csökkenést jelent. Az okokat csak találgatni lehet: szakemberek a válsággal, a lakáshitelesek romló körülményeivel, a gyes – azóta visszaállított – három évről két évre csökkentésével magyarázzák a statisztikákat.

A legnagyobb visszaesés épp abban a korosztályban, a huszonéves nők körében következett be, amelyet egészségügyi szempontból a legalkalmasabbnak tartanak a gyerekvállalásra. Örömtelinek mondható fejlemény viszont, hogy a tizenévesen gyereket szülők aránya is számottevően csökkent. Viszont tavaly a 30-34 éves nők is kevesebb gyereket vállaltak, holott eddig éppen ez volt az a korosztály, amelyben folyamatosan emelkedett a születések száma.

– Ez igazi meglepetés, csak remélni tudjuk, hogy átmeneti jelenségről van szó – mondja Kamarás Ferenc demográfus. Szerinte ez azért különösen aggasztó, mert eddig úgy tűnt, hogy a nők 30 és 34 éves koruk között szeretnék megszülni azokat a gyerekeket, akiket fiatalabb korukban még nem tudtak vagy nem akartak vállalni. A válság és a gyes időtartamának változása ellenére egy korcsoportban tavaly is nőtt a születések száma, mégpedig a 35 évesnél idősebb nők között. 2000-ben az összes szülés 7,5 százaléka, 2010-ben már 17,5 százaléka köthető hozzájuk. Különösen feltűnő a negyvenévesnél idősebb nők termékenységének növekedése, közülük egy év alatt közel hét százalékkal többen vállalkoztak a szülésre. – A nőknek ebben a korban van utoljára esélyük teherbe esni, úgy tűnik, hogy csak ez jelent elég erős motivációt ahhoz, hogy elszánják magukat – magyarázza Kamarás Ferenc. Jelentős eltérések mutatkoznak a szülő nők iskolai végzettségét vizsgálva is.

A legnagyobb visszaesés a szakmunkásképzőt és szakiskolát végzett nők körében volt, számottevően csökkent a nyolc osztályt vagy annál is kevesebbet végzettek születésszáma is. Ezzel szemben a diplomás nők gyerekvállalási kedve, ha csekély mértékben is, de emelkedett.

A családok leginkább a második és a harmadik gyerek vállalásától álltak el tavaly. Hogy a gyerekvállalás halasztása milyen szoros kapcsolatban van az iskolai végezettséggel, azt jól mutatja, hogy az elmúlt tíz évben a legfeljebb általános iskolát végzett nőknél az első gyerek vállalásának időpontja lényegében nem változott, sőt enyhén csökkent. A diplomás nők viszont két és fél évvel később szülnek, mint az ezredfordulón. Ők tavaly átlagosan közel 31 éves korukban szülték meg első gyereküket, míg a legalacsonyabb végzettségűek 21 évesen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.