Kárpótlási csörte

Az idén már nagy valószínűséggel nem jutnak hozzá a nekik járó, fejenként 30 ezer forintos kárpótlási pénzhez a holokauszt rászoruló túlélői – állítja Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke.

A Mazsihisz felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul fizesse ki a szóban forgó összeget. A közigazgatási tárca viszont politikai hangulatkeltéssel vádolja a Mazsihiszt. A Gyurcsány-kormány 2007 decemberében döntött arról, hogy az „örökös nélkül elhalt” zsidó áldozatok után öt évre 21 millió dollárnak megfelelő forintot utal át a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány, azaz a Mazsök számlájára.

A kormányrendelet tartalmát nem verték nagydobra: létezéséről is csak hónapokkal később, a jobboldali sajtó szerzett tudomást. Hivatalosan nem indokolták, miért éppen 21 millió dollárt ítélt meg a kormány. Mindenesetre az Egyesült Államok 2005-ben pontosan ekkora összeget határozott meg az úgynevezett „aranyvonat” utáni jóvátételként. (Ebből csak ötmillió dollár érkezett Magyarországra, a többit más országokban lakó magyar zsidók között osztották szét.)

A 21 millió dolláros magyar kárpótlás első három évre szóló részletét (12,6 milliót) a kormány 2007 végén kifizette. A fennmaradó összeg egyik felét (4,2 millió dollárt) az idén kellene, a másik felét pedig jövőre. Bár közösségi kárpótlásról van szó, a pénzt végül magánszemélyek kapják: olyan túlélők, akik a holokauszt idején magyar állampolgárok voltak. Becsülhetően kétharmaduk más országban él, így a támogatás kétharmada is külföldre megy. Magyarországon az életben lévő áldozatok száma ma már csak kilencezer körül mozog.

A Mazsöktől kapott megbízás értelmében a külföldön élők között egy New York-i székhelyű zsidó szervezet osztja szét a pénzt. Ugyanez idehaza a Mazsök feladata. Feldmájer Péter elmondta: 2008-ra és az azt követő két évre a túlélők megkapták az évi 30 ezer forintot. A költségvetés által folyósított pénz nem is volt teljesen elég, a hiányzó összeget a Mazsök a saját keretéből pótolta. A kormány azonban ebben az évben még nem fizetett. – Ha holnap utalnák a támogatást, az átfutási idő miatt az idén már akkor se jutna el az érintettekhez – jelentette ki Feldmájer.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleménye állítja, a Mazsihisz vezetése „politikai hangulatkeltésre” próbálja felhasználni a késedelmet. A tárca utal a Mazsök új kuratóriuma körüli anomáliákra, valamint arra, hogy a zsidó közalapítvány még mindig nem számolt el az elmúlt években folyósított támogatásokkal. Márpedig a 2007-es szerződés szerint ez az egyik feltétele a további kárpótlás kifizetésének. Az elszámolás megküldésének végső határideje 2011. június 30-a volt. A minisztérium, „amint a lefektetett feltételek megvalósulnak, haladéktalanul intézkedik a költségvetésben kárpótlási célra elkülönített és letétbe helyezett összeg továbbításáról”.

Feldmájer szerint a Mazsök kuratóriumának átalakítása nem függ össze a kárpótlással. Ami pedig az elszámolást illeti: a New York-i szervezet részéről kétségtelenül vannak bizonyos hiányosságok, de a technikai elszámolási problémák a szerződés módosításával megoldhatók lennének. A minisztérium nyilvánvalóvá tette, hogy meg akarja várni a Mazsök új kuratóriumának a bejegyzését.

– Ez azt jelenti – véli Feldmájer –, hogy addig nem hajlandók fizetni, amíg az általuk kívánt személyi változások nem következnek be. Az elnök szerint a minisztérium ürügyet keres arra, hogy a magyarországi túlélőket is időlegesen megfosszák a kárpótlástól.

A holokauszt áldozatainak emlékműve a Duna-parton
A holokauszt áldozatainak emlékműve a Duna-parton
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.