A BKV a fizetésképtelenség útján

Több mint hatmilliárd forint hitelt venne fel a BKV a decemberben lejáró tartozásának kiváltására. A felhívást hamarosan több hasonló tárgyú tender is követheti, hiszen január végén 9 milliárd, áprilisban 30 milliárd forint hitel visszafizetése válik esedékessé. Kérdés, hogy mire jutnak vele.

Az októberi hasonló tárgyú tender eredménytelenül zárult. Egyetlen bank sem akadt, amely állami bankgarancia nélkül hitelezett volna a BKV-nak. (A kormány augusztus elején döntött a cég 78 milliárdos adósságának átvállalásáról, de azután letett róla.)

Metróremíz, együtt a múlt és a jövő, a régi orosz és az új francia szerelvények
Metróremíz, együtt a múlt és a jövő, a régi orosz és az új francia szerelvények

A pénzintézetek óvatosak, hiszen 2012 márciusában lejár a cég közszolgáltatói szerződése. Az új, jogérvényes és üzletileg korrekt kontraktushoz pedig sok feltételnek kellene teljesülnie, többek között módosítani kellene a személyszállítási törvényt. Márpedig a fővárosi kezdeményezések sorra elakadnak az Országgyűlésben vagy a minisztériumokban. Így a főváros hiába próbálkozott a közlekedési adó bevezetésével, a gépjárműadó átalakításával, a közlekedési díjak adótartalmának mérséklésével, illetve az iparűzési adó, a forrásmegosztás módosításával, miközben a közlekedés fogyasztóiár-kiegészítésének jövő évi korrekciójából is kimarad – panaszolta Tarlós István főpolgármester Orbán Viktor kormányfőnek írt nyílt levelében.

A BKV bármikor fizetésképtelenné válhat. Nagyon kevés idő maradt a teljes összeomlás megakadályozására. S még mindig akadnak olyanok, akik az egész ügyet letudják azzal: ez a városvezetés kudarca. Csakhogy a BKV húsz éve nem kapja meg az általa kötelezően nyújtott szolgáltatások ellenértékét, holott ezt törvény írja elő. Se az állam, se a főváros nem fizet eleget. A fővárosi tömegközlekedés összeomlása keltette politikai hullámok aligha állnak meg a városházánál – int Tarlós.

A BKV pénzügyi helyzete aligha rendezhető a kollektív szerződés felülvizsgálatával. A városvezetés se remél belőle többet hétmilliárdnál.

– Mintha visszalépnénk az időben. Régen azt mondta meg a pártbizottság, hogy mennyi disznót fialjon a koca, ma meg azt szabják meg, hogy mennyit spóroljanak a dolgozókon, de az elvárások, csakúgy, mint régen, irreálisak – háborog Gulyás Attila, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének (MKDSZ) elnöke. Az MKDSZ a Közlekedési Körök Érdekvédelmi Szövetségével karöltve a hét elején levélben hívta találkozóra Tarlós Istvánt. Úgy véli, hogy a klasszikus béren kívüli juttatások – az étkezési, illetve az év végi utalványok, a műszakpótlékok vagy a nyugdíj- és egészségügyi pénztári befizetések – elvonásából nem jön össze több ötmilliárdnál.

A szakszervezetek szerint ennél jóval többet nyerhetne a cég a meglévő szolgáltatási, vállalkozói szerződések újratárgyalásával. Ezek ugyanis szerintük erősen túlárazottak. A 2008-ban kötött, tíz évre szóló, 33 milliárd forint értékű informatikai keretszerződésben például nettó 156 500 forintos fejlesztői óradíjat, illetve évi 50 millió forintos karbantartási díjat határoztak meg. De az érdekvédők sokallják az évi nettó 6,7 milliárdot a járművek és a telephelyek jelenlegi színvonalú takarításáért is. Erre egyébként nemrégen hirdetett tendert a BKV, mint ahogy a jegyellenőrzésre is. Az érdekvédők ugyanis azt sem értik, hogy miért egy őrző-védő cég látja el most ezt a feladatot, amelynek ellátására tavaly szerződött a Civil Biztonsági Szolgálat (CBSZ) Zrt. vezette konzorciummal a BKV. (A céget kinevezéséig Pintér Sándor belügyminiszter vezette.)

A kollektív szerződés felmondása súlyos indulatokat szabadíthat fel a BKV munkavállalói körében – figyelmeztetnek az érdekvédelmi szervezetek. A cég dolgozóinak zöme már most is megélhetési gondokkal küzd. Nincs miből elvenni. Mintha a városvezetést és a közlekedési céget is eszközként használnák egy politikai játszmában. Egy várost megbénító sztrájk ugyanis sok mindenről elvonhatná a figyelmet – véli Gulyás Attila. A KSZ felülvizsgálatára adott határidő egyébként a hónap végén lejár. Ma ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a BKV vezérigazgatójával.

Évi 25 milliárd járna a BKV-nak

Pofátlanságnak nevezte a kollektív szerződés egy-egy elemet kiragadó újratárgyalását Horváth Csaba. Az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerint a kormánnyal 2010 áprilisában kötött szerződés értelmében a fővárosnak évi 10 milliárddal, a kormánynak pedig 15 milliárddal kellene hozzájárulnia a BKV finanszírozásához a normatív támogatásokon túl. A szerződést senki nem mondta fel, nem helyezték hatályon kívül, de senki nem tartja be. A főváros a rá eső részt többnyire teljesítette, a kormánynak viszont szándéka sincs erre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.