Pári perben volt párjával

Nem jogerősen hatévi költségvetésének megfelelő összeget nyert Pári község önkormányzata Tamási városától. A Tolna Megyei Bíróságon múlt héten megszületett ítélet ellen Tamási fellebbez, így a per a pécsi táblabíróságon folytatódik.

A per előzménye az, hogy Tamási 1984-ben magába olvasztotta a tőle nyolc kilométerre lévő Párit. A 700 lelkes község lakóit nem tette boldoggá ez a liezon, mivel úgy érezték, a Tamásival közössé vált költségvetésből indokolatlanul kevés jut Párinak. A rendszerváltás után mind többen azt szorgalmazták Páriban, hogy a falu váljon el Tamásitól, s miután ezt a szándékot 2003-ban helyi népszavazáson is megerősítette a község lakossága, 2006-ban a két település kettévált. A váló felek nem tudtak megegyezni a közös vagyon megosztásán. Pári irányítói úgy gondolták, hogy a falu a Tamásival közösen megvalósított beruházásokból nem a lakosságának megfelelő arányban részesült, a város vezetői viszont ezt vitatták, ezért a két település bírósághoz fordult. A per elsőfokú ítélete mondta ki azt, hogy Tamási fizessen 623 millió forintot volt partnerének.

A nyolc és fél ezer lelkes Tamási évente négymilliárd forintból gazdálkodik, és kétmilliárdos adóssággal küszködik, így ha akarná, se tudná kifizetni az ítéletben szereplő összeget. De nem is akarja, tudtuk meg Ribányi Józseftől, a város Fidesz–KDNP színekben megválasztott polgármesterétől. Ribányi, illetve a polgármester stábja megalapozatlannak véli a bíróság ítéletét. Szerintük a bíróság olyan intézményeket is megosztott a két település között, amelyek a két önkormányzat egyesülése előtt épültek Tamásiban. A polgármester azt se fogadja el, hogy a Tamásiban álló iskola vagy egészségház után a város egyfajta jóvátételt fizessen Párinak, hisz ezek az intézmények kistérségi feladatot látnak el, s az elválás óta is szolgálják a község lakosságát. Tamási – peren kívül – maximum 50 milliót lenne hajlandó fizetni Párinak.

Gere Zoltán, Pári független polgármestere Tamási ajánlatát elfogadhatatlannak, a bíróság döntését pedig indokoltnak tartja. Amúgy Pári évente mintegy 100 millió forintból gazdálkodik, így ha a Pécsi Ítélőtábla helybenhagyja az elsőfokú verdiktet, akkor a község annyi pénzhez jut, hogy abból komoly fejlesztésekbe foghat. A polgármester azt ígéri, hogy csakis olyan beruházásokra fordítják majd a pénzt, ami révén Pári bevételhez juthat. Így elsősorban a falu határában lévő ipari területet szeretnék bővíteni, hogy ott minél több munkahelyet teremtő vállalkozás telepedjen meg. Páriban ugyanis kevés a foglalkoztatást kínáló vállalkozás, így a helybéliek – ha dolgozni akarnak – kénytelenek ingázni. Ennek ellenére a faluban az állástalanság aránya nem haladja meg az országos átlagot, tudtuk meg a polgármestertől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.