Nem lesz abból baja, hogy interjút ad?

Miért lenne?

Mert Mesterházy Attila pártelnök a legutóbbi kongresszuson azt kérte, hogy a régi arcok maradjanak távol a nyilvánosságtól.

A kongresszuson elhangzott mondat mindenkit munkára kért, nyilván egy átalakított, korszerűbb szereposztással. Jelentem, én most éppen dolgozom önnel, és nem szórakozom, ha kellemes is a társaság.

Megnyilatkozásaiból ezzel együtt úgy tűnik: ezt az inget mintha egyedül ön vette volna magára.

Nekem talán könnyebb volt továbbgondolni és a szükséges módon kiegészíteni ezt az igényt, amely egy fontos igazság egyik felét tette világossá. A tavaly tavaszi választás után én minden funkciómról lemondtam, az elnökségi tagok is ezt tették. Ahogy ennek akkor lennie kellett. Ráadásul ma is azt kérném mindenkitől: csapjon a kezemre, ha sarzsi után nyúlnék. Éppen azért, mert egyetértek egy új szereposztással. Nekem nem sok volt, amit Attila megfogalmazott, hanem éppen hogy kevés. A szerepcsere természetes, de ezzel nincs kipipálva az új, jobb közös teljesítmény parancsa.

Kongresszusi hozzászólásában váltófutással és stafétahasonlattal arra utalt: Mesterházy kérheti ugyan, hogy a régi vezetők vonuljanak hátrébb, de ehhez az is kell, hogy legyen kellő kvalitás azokban, akik a helyükre lépnek.

A staféta átvétele nem helyben járásban, hanem futás közben történik. Ehhez mindenkitől komoly energia, erőbedobás, csapatszellem és tehetség kell: attól is, aki átadja és attól is, aki átveszi. Ez mindig igaz, de amikor korszakváltással esik egybe a stafétaátadás, akkor különösen. Márpedig, mint a kongresszusra elkészült vitairatunk, az Iránytű állítja, most erről van szó. Hogy újabb példával éljek: mindenki nevetne azon, ha én Júliát akarnék játszani a színpadon. Rengeteg tehetséges szereplőnk van, aki Júliának vagy Rómeónak sokkal alkalmasabb. De – és ezt akartam a kongresszuson is jelezni – a szereplőválogatásnál most több kell. Új rendezés. A párt, a politizálás új karaktere. Én még másban szocializálódtam. De a régi pártmodellek csődöt mondtak, a hagyományos pártvilág körül a levegő és a bizalom elfogyott. Most helyettem is olyan politikusok kellenek, akik partneri viszonyokra, új szellemi és társadalmi mozgalmak segítésére alkalmasak. Nemcsak azért, mert az Orbán-kormányt egyedül leváltani nem lehet, de azért is, mert egy új, harmonikusabb, együttműködőbb társadalomban vége kell hogy legyen a vezérek, sztárok, próféták, mogulok korszakának. Attilának abban igaza van, hogy az új karaktert hihetőbben formálja olyasvalaki, aki nem a korábbiban nevelődött. Olyan pártot szeretnék, ahol a vezetők nem azt nézik, hogy hol az asztalfő, hanem hogy hányan férnek még el a demokratikus ellenzéki kerekasztalnál. Ezt az új magatartást mindenkinek ki kell szenvednie magából.

Nem gondolja, hogy ezekkel a kijelentésekkel épp ön feszíti tovább a személyi és generációs ellentéteket? Különösen azután, hogy épp most zártak le egy régóta húzódó belső hatalmi háborút.

Az öngyilkosságnak kellemesebb módjai is vannak, mint újrakezdeni a személyi, hatalmi huzakodást. Nem is ezt teszem. Nem megint új vezetőket keresek. Mesterházy Attila pártelnök és számos fiatal politikusunk – Harangozó Tamás, Botka László, Ujhelyi István, Tóbiás József, Bárándy Gergely, Kunhalmi Ágnes például – bebizonyította politikai képességeit. De most velük együtt az MSZP egészének kell nagy levegőt vennie annak érdekében, hogy ne csak a régi módon váltópárti szerepre jelentkezzünk be, hanem széles váltómozgalom építői lehessünk. Mert nem akkor leszünk erősek, ha csak magunkat építjük. Most nem miniszteri vagy képviselői posztokra kell jelentkezni, hanem szövetségszervezői feladatra.

Ki lehet majd akkor az MSZP kormányfőjelöltje? Ha váltópárti mozgalomról beszélünk, fel kell ismerni, hogy a civil és szakszervezeti szerveződésekkel alkotott tömb nem biztos, hogy kész felsorakozni egy szocialista jelölt mögött. Ezt is készek elfogadni?

Azonnal szétzilálna egy még létre sem jött szövetséget, ha már most kormányfőjelölti totót tartanánk. Egy biztos, hogy most már nem is egyszerűen „szakértői” kormányra, hanem, ha így megy tovább, „katasztrófaelhárító” kormányra kell készülni. Amelyik persze nem lebeg a politika felett, hanem parlamenten belül és kívül is erős politikai és társadalmi támogatottsággal rendelkezik. A katasztrófaelhárítás szükséglete és a szövetség alakulása kitermeli majd a megfelelő miniszterelnök-jelöltet. Nekünk most az a dolgunk, hogy alkalmassá tegyük magunkat a szövetségben való részvételre, és világossá tegyük: mi az a baloldali hozomány, amit mi viszünk ebbe a szövetségbe. Nélkülünk például nem lehet azoknak a társadalmi csoportoknak mondani valamit, amelyeknek most a Jobbik harsog a fülébe. Nekünk most nem a jelöltjeinkkel, hanem szociális, szolidáris felelősségünkkel és a szervezeti tudásunkkal kell bejelentkeznünk a váltómozgalom közösségébe.

A staféta átvétele nem helyben járásban történik