Előremenekül a kormány

Zavarossá vált a kormány, pontosabban a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tegnap délutáni közleményének utóélete.

Azt követően, hogy bejelentették, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében a kormány megkezdi a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről, az IMF budapesti képviseletének vezetője, Irina Ivascsenko is kiadott egy közleményt, amely szerint a Magyarországon tartózkodó IMF-küldöttség épp folyamatban lévő szokásos felülvizsgálata során nem kapott felkérést a magyar kormány részéről egy IMF-programról szóló tárgyalás beiktatására. A piacok az NGM közleményére pozitív irányba fordultak, erősödött a forint és a BUX, aztán az IMF reakciója elrontotta a hangulatot.

A kormányzati kommunikáció elzárkózott a további információk szolgáltatásától, de a Népszabadság megpróbált utánajárni, mi áll a háttérben. Úgy tudjuk, a kormány több tagja is a médiából értesült az NGM bejelentéséről, amire azért kerülhetett éppen most sor, mert állítólag az egyik hitelminősítő (a Standard & Poor’s) napokon belül – akár már pénteken – késznek mutatkozott a leminősítésre. Ezt megelőzendő, illetve a piacok megnyugtatása érdekében jelent meg tegnap a közlemény a tárgyalásokról, hol ott azokat csak ma tervezi felvetni a kormány. Információink szerint a kabinet a lengyelekéhez hasonlómegállapodást akar kötni, ám ez szakértők szerint bajosan hozható tető alá. A lengyelek a „flexible”, azaz rugalmas verziót kötötték meg, amivel a Bajnaikormány is próbálkozott, eredménytelenül. Annak feltételeit ugyanis nem tudja teljesíteni a magyar kormány. A másik, elővigyázatossági hitelkonstrukciót viszont szakértők szerint szinte ránk szabták.

További furcsaság a történetben, hogy a kormány szándékáról illenék tudnia a budapesti képviselet vezetőjének. Előkészítés nélkül ugyanis nem lehet pár nap alatt a nulláról eljutni a megállapodásig. Az IMF közleménye viszont nem azt sugallja, hogy az itteni képviselet képben lenne. Ez azért furcsa, mert még ha az IMF magasabb szintjeire is futott volna be amagyar kormány kezdeményezése, a közleményből kiolvashatóan a most nálunk tartózkodó delegációval tervezik megtárgyalni a megállapodást. Ez viszont Irina Ivascsenko nélkül nem megoldható. Ezért az sem kizárt, hogy a kormány közleménye azelőtt jelent meg, mielőtt bárkit is hivatalosan értesítettek volna a szándékukról. A szokatlan lépést indokolhatná, ha az S & P tényleg gyors lépésre szánta el magát.

Ebben az esetben viszont csak néhány napja maradna a kormánynak arra, hogy dűlőre jusson a valutaalappal, ha legkésőbb a jövő hét elejére bejelentést tervez – amint arról értesült lapunk. Ez csak úgy kivitelezhető, ha nem kerülnek elő vitatott pontok, és a kormány pontosan tudja, mit akar, illetve milyen feltételeknek kell megfelelnie, hogy az IMF rábólintson a megállapodásra. Az ütemezés alapján kijelenthető, hogy a kormánynak sürgősen szükségessé vált az IMF „védőernyője”.

Ami a következő napokban várható piaci reakciókat illeti, mivel a leminősítés kockázatamegjelent az árazásokban, arra lehet számítani, hogy amenynyiben újabb informá ciók látnak napvilágot az eredménnyel kecsegtető tárgyalásokról, az tovább javíthatja a piac hangulatát. Ha viszont kiderül, hogy a kormány csak blöffölt, annak súlyos következményei lennének.

Az is kérdés, milyen kommunikációval tudja a kormány feloldani az IMF-ről szóló korábbi negatív álláspontja és a mostani bejelentés közti feszültséget. Úgy tudjuk, ez a kormánypárton belül is többeket foglalkoztat, de van olyan vélemény is, hogy az embereknek fontosabb lesz a forint árfolyam erősödése, mintsem az, hogy mit mondott eddig a kormány a valutaalapról.

Orbán Viktor az Akadémia székházában a Tudományos Világfórum tegnapi megnyitóján
Orbán Viktor az Akadémia székházában a Tudományos Világfórum tegnapi megnyitóján FOTÓ: MÓRICZ SIMON
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.