Odacsapnak a hangos reklámok miatt

A túl hangos reklám miatt a bírság 50 millió is lehet, de ha ebből sem tanul a tévétársaság, az egész csatornát elnémíthatja a médiahatóság.

Eddig tartott a türelem, mostantól már büntethet is a Médiatanács a túl hangos tévéreklámok miatt. A kereskedelmi és a közszolgálati televíziókban bemutatott hirdetésekre januártól vonatkoznak az új szabályok: a médiatörvény tiltja, hogy a reklámok érzékelhető hangereje meghaladja a környező műsorszámokét.

A Médiatanács egy Humanoid elnevezésű szoftverrel már január óta méri az m1, a Duna TV, az RTL Klub, a TV2 és a Story TV teljes műsorfolyamának hangerejét, de őszig haladékot adtak a szolgáltatóknak, hogy maguk vegyenek vissza a hangerőből. Pontosabban nem is magából a hangerőből: a reklámok ugyanolyan hangosak, mint a többi műsor, de vagy a jelszintjük magasabb, vagy a dinamikatartományuk „sűrűbb” (ha a halkabb részeket „tolják fel” a hangosabbak szintjére). Mindkét módszer a hangminőség rovására megy, és fárasztja a nézőt, hallgatót – és most már a Médiatanácsot is.

A türelmi idővel a Médiatanács közlése szerint az volt a céljuk, hogy felkészítsék és együttműködésre ösztönözzék a csatornákat. „Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján azonban egyértelművé vált, hogy a nyilvánosságra hozott adatok nem tartják vissza a médiaszolgáltatókat a normaszegések ismételt elkövetésétől”; a Humanoid azóta is rendszeresen kiugróan magas hangerőket regisztrál. A hatósághoz is folyamatosan érkeznek a panaszok (idén 70 bejelentést kaptak). Ahogy lapunk több olvasója is jelezte, mintha semmi nem változott volna – ugyanúgy üvölt a reklám a kereskedelmi tévéken, mint mondjuk egy éve.

A Médiatanács ezért most vizsgálatot indított, és várhatóan szankciókat is alkalmaz. A médiatörvény szerint először csak figyelmeztetnek, aztán jöhetnek a keményebb büntetések: a tévétársaságokat legfeljebb 50 millió forintra bírságolhatják, de ha ez sem segít, akkor nemcsak a reklámokat halkíttathatják le, de a csatornákat is elnémíthatják.

A reklám nem harsoghatja túl a műsort
A reklám nem harsoghatja túl a műsort
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.