A Medgyessy-kormányról az új fejezet megállapítja például, hogy a „jóléti rendszerváltással” kárpótolni akarták nemcsak a rendszerváltás, hanem a jobboldali kormány jövedelem-átcsoportosításának veszteseit is, azonban hamar megmutatkoztak „politikánk korlátai, kiinduló helyzetértékelésünk illúziói”. Hiába volt helyénvaló a jóléti rendszerváltás jelszavában megtestesülő társadalmi igazságtétel igénye, nem mértük fel a társadalom mélységi problémáit: azt, hogy a vesztesek tömege véglegesen vesztessé vált (…) Nem kapcsoltuk össze a béremelést színvonaljavító és szerkezetváltó reformokkal az egészségügyben és az oktatásban. A magyar gazdaság növekedési esélyeit túlbecsültük: a növekedésből származó források nem voltak elegendők a szociális és az infrastrukturális beruházások egyszerre történő fedezésére. A problémákat látva a Medgyessy-kormány a költségvetési korrekció elkerülhetetlen eszközéhez nyúlt, ez azonban azt is jelentette, hogy a jóléti rendszerváltás kiteljesítése mögül elfogytak a szükséges források”.

Az első Gyurcsány-kormányról a dokumentum megállapítja: a fejlesztések, a jó irányú szociális intézkedések és szerkezeti reformok terhe együtt ismét soknak bizonyult, ami a választások után újabb, ráadásul igen jelentős kiigazítási kényszert vont maga után. „Ennek mértékével sem az MSZP, de valószínűleg a kormány sem szembesült idejében. 2006-ban ugyan nem ígéretdömpinggel, hanem fejlesztési tervekkel kampányoltunk, de nem merült fel, és így nem is kapott hangot a kényszerű takarékosság, az egészségügyben és felsőoktatásban. Nem vontuk vissza időben az adócsökkentési programot sem”.

A második Gyurcsány-kormányról azt írják: az életminőséget javító szerkezeti reformok és a szociális biztonság megőrzése a hiánycsökkentés időszakában összeegyeztethetetlen volt. Az őszödi beszédről azt írják: súlyos hiba volt, hogy az abban foglaltak nem kerültek jóval előbb nyilvánosságra”.

Az előkészítetlen politikai fordulat, az őszödi beszéd manipulatív tálalása és a körülötte tudatosan gerjesztett politikai hisztéria erőszakos zavargásokhoz vezetett, amelyek kezelésében a hasonló helyzetekre tökéletesen felkészületlen rendfenntartó erők hibákat is követtek el. Az ellenzék mindvégig süketnek tetette magát a beszéd igazságaival, a változások szükségességével szemben”. Gyurcsány ellen „primitív lejárató kampány” indult, az önkormányzati választáson elszenvedett vereség a kormányzást blokkoló „kettős hatalmat” hozott létre. Az MSZP bizalmi viszonyait máig mérgezi, hogy a nemzetbiztonsági szervek nem tudták vagy nem akarták felderíteni a kiszivárogtatás körülményeit.

Ezután az MSZP egyedül maradt a reformokat illetően és „mivel párbeszédre nem volt esélye, olyan tempóban próbált változtatásokat keresztülvinni, ami önmagában is megsokszorozta a hibalehetőségeket”. A koalíciós szakítás lehetőséget adhatott volna a kormányzati politika újrafogalmazására, de ezt a tervet a kitörő gazdasági válság húzta keresztbe.

Ugyanakkor az Iránytű szerint az MSZP reformteljesítménye eredményeket is hozott: az egyenlőtlenségeket konzerváló, és költséges intézményrendszer szerkezeti változtatásának elkerülhetetlenségét szerintük a párt helyesen ismerte fel, ami akkor is igaz, ha a „kivitelezés kapkodó, a tempó és a módszerek gyakran erőltetettek, felülről diktáltak, a szövetségkeresés pedig kudarcos volt”. A szocialisták büszkék lehetnek arra, hogy a legtöbb befektetés MSZP-kurzus alatt érkezett, ők építették a legtöbb autópályát, szocialista időben csatlakozott az ország az unióhoz és, hogy „kezelhetetlenné váló társadalmi konfliktusok nélkül kijuttattuk az országot a gazdasági világválság első hullámának kríziséből”.

Most mindkettőjük korszakát újraértékelték