Semmilyen valódi ok nincs Magyarország leminősítésére – közölte szombaton Szijjártó Péter szóvivő, miután Magyarország hajszálnyira került a „befektetési bóvli” kategóriától. Majd önigazolásul felsorolta azt a három érvet, ami miatt oda kerültünk: a gazdaság teljesítményét, a magyar gazdaságpolitikát és a költségvetési számokat.

A kormány másfél százalékával szemben ugyanis Brüsszel jövőre csak félszázalékos növekedést jelez (itthon akad, aki három-négy százalékos visszaesést prognosztizál), minek következtében a 2012-es – Orbán szerint mozgástér nélküli – költségvetés már születése pillanatában rózsaszín álom volt. A büdzsé az államadósság csökkentésének önkéntes kényszerében pedig maga a totális megszorítás. Nincs forrás a gazdaság beindítására.

A hatalmat a Bajnai-kabinet kezelhető állapotban lévő gazdasággal adta át a kétharmadnak, amely másfél év alatt a szakadék szélére sodorta az országot. A gazdaság finanszírozása ugyanis mind lehetetlenebb azokról a szabadpiacokról, amelyekhez a szabadságharc hevében kitessékelt IMF helyett a kabinet továbbra is ragaszkodik. Az ország kockázati felára lassan eléri azt a szintet, amelynél 2008 őszén Gyurcsány Ferenc az IMF-hez robogott.

Történik mindez az Európai Unió belső viaskodásainak árnyékában. Mindinkább előtérbe kerül a két-, sőt háromsebességes Európa gondolata. Realitás az eddig is létező, de most önmagát deklarálni is kész „kemény mag” létrejötte, amely húzóereje lehet Európának, de amelyet jelenleg képtelen követni a „periféria”. A németek a franciákkal a lisszaboni szerződés módosításán dolgoznak, hogy megnyissák az utat azok előtt, akik önként elhagynák az euróövezetet. Ám ettől még a külön utas briteket is kiveri a víz. David Cameron kormányfőt aggasztja, hogy az olvadásában erősödő eurózóna az egész unióra vonatkozó döntéseket vihet keresztül, amiket London már nem tudna blokkolni.

A magyar kormányfő a múlt héten Londonban tárgyalt, ám miközben a tág uniós piacokért (és kívülről az euróért) aggódott Cameronnal, kifejtette: amikor azt mondtuk, belépünk az eurózónába, szó sem volt közös költségvetésről, amihez most már nagyon közel vagyunk. „Ezért a magyar parlamentnek és a magyar döntéshozóknak a magyar közvélemény teljes nyilvánossága előtt újra meg kell vitatniuk ezeket a kérdéseket, és újra bizonyítani kell, hogy a megváltozott feltételek mellett még mindig érdeke Magyarországnak a (euróövezeti – A szerk.) csatlakozás.”

A kormányfő hintázott egyet, megvillantva azt, amitől sokan félnek: hogy a kemény uniós mag kialakulásával felerősödik a periféria dezintegrációja, az unióellenes, de legalább távolságtartó populista politikai erők hangja, amelyet az unió demokráciája képtelen lesz ellensúlyozni, s amit – a Jobbiknál hangosan – hallani itthon is. Azt gondoljuk, semmi realitása a párhuzamoknak, semmilyen magyar megfelelője nem lehet a „megbuktatott” Berlusconi (és Papandréu) esetének. Egy erősebb uniós kötődés feltételeként nemhogy Orbán távozását, de még csak politikájának módosítását sem képes az EU ma kikényszeríteni. Arra – amíg nem az életben maradásunk a tét – semmi nem készteti. Annak sincs esélye, hogy a kormány józan belátással kifarolna a saját maga (is) teremtette zsákutcából. Erre sem lehetősége, sem akarata. Magyarország egyelőre megállíthatatlanul sodródik a periféria széle felé. Nem figyel fel még Traian Basescu román elnök Berlinben – oldalán Merkellel – elmondott szavaira sem: – Kérem, ne nevessenek, Bukarest 2015-ben szeretne csatlakozni az eurózónához!

Nem nevetünk. Nekünk elhiheti, semmi okunk rá.