Nem lesz elég tűzoltó?

Megkongatta a vészharangot az országban működő 68 köztestületi –népszerűbb nevén önkéntes – tűzoltóság felett Oláh Imre abádszalóki tűzoltóparancsnok, a Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetségének alelnöke, amikor azt állította: ha nem kapják meg a költségvetésükből elvonni tervezett hatszázmillió forintot, sorra ellehetetlenülnek a köztestületi tűzoltóságok. Így azoknak a térségeknek az ellátása kerülhet veszélybe, amelyek messze esnek a hivatásos állami tűzoltók hatósugaraitól – vagyis leginkább a városoktól távol lévő, 20-25 percen túl elérhető települések lesznek bajban.

Az idén elfogadott, s jövőre hatályba lépő új katasztrófavédelmi törvény amúgy is megnyirbálja a köztestületi tűzoltóságok jogkörét: eddig önálló szervezetként, saját jogkörökkel működtek, jövőre viszont állami tűzoltóság szorosabb kontrollja alá kerülnek. Eddig, ha egy fecskendővel eloltottak mondjuk egy melléképületi tüzet, azt jelentették a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletének: 2012-től azonban nem lesz elég, egy hivatásos állami egységnek is a helyszínre kell mennie, hogy „szakmailag irányítsa” a káreset felszámolását.

– Négyszáz forint feletti üzemanyagár mellett ésszerűtlen döntésnek tűnik, ráadásul megkérdőjelezi az évek óta e szakmában tevékenykedő tűzoltók hozzáértését is – mondta az érdekvédelmi szervezet alelnöke. Hozzátette: a köztestületi tűzoltóságok – amelyeket jövőre „önkormányzatinak” neveznek majd – főállású tűzoltói ugyanolyan kiképzést kaptak, mint hivatásos állományú társaik, és közel hasonló egészségügyi vizsgálatokon kell megfelelniük. Oláh Imre elmondta: ha valóban több mint félmilliárd forintot elvonnának az önkéntes tűzoltóktól, ez az önkéntes tűzoltóságok döntő hányadánál létszámleépítést okozna.

Tóth Tibor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője szerint az önkéntes tűzoltók annyi pénzt kapnak, amennyi az általuk vállalt feladatok ellátásához szükséges. Jövőre önkormányzati fennhatóság alá kerülnek ezek a szervezetek, s az adott településeknek is feladatuk lesz finanszírozni a működést. A parancsnok hozzátette: az adott ellátási körzet nagyságától, lakóinak számától, a hivatásos tűzoltóegységektől való távolságuktól, s esetleges veszélyes üzemek közelségétől függ majd, mekkora összegből gazdálkodhatnak. Tóth Tibor szerint a jövő évi költségvetés elfogadásakor még változhatnak a keretszámok, s információi szerint az önkéntes tűzoltóságok büdzséje is emelkedhet.

A tűzoltók készenléte is a heti munkaidő része
A tűzoltók készenléte is a heti munkaidő része
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.