'Orbán leváltása csak eszköz'

Nem zavarja, hogy ön a parlament egyetlen frakcióvezetője, akinek nincs frakciója?

Frakcióvezető frakció nélkül
Frakcióvezető frakció nélkül

Furcsa helyzet, de nem okoz lelki sérülést. Nem tartom akkora problémának, hogy csak fél év után tudunk majd a házszabálynak megfelelően is önálló frakcióként működni. Képviselőcsoportnak tekintjük magunkat, eszerint is dolgozunk.

Kit tart felelősnek azért, hogy hat hónapig függetlenként kell folytatniuk: Kövér Lászlót, Mesterházy Attilát vagy saját felkészületlenségüket?

Végső soron Kövér Lászlót, illetve a Fideszt, mert az elmúlt húsz évben más álláspontot képviseltek a hasonló ügyekben. Mi nem lehetünk felelősek, mert abból indultunk ki, hogy mit tett eddig a Fidesz. Mesterházy Attila levelét pedig, amelyben „kilépésről” ír, csak ürügyként használták ehhez a színjátékhoz.

A hét végén megválasztották a DK új vezetőit, Gyurcsány Ferenc pártelnök mellett a négy alelnököt: önt, Bauer Tamást, Debreczeni Józsefet és Niedermüller Pétert. Hisznek abban, hogy ezzel a névsorral képesek lesznek a bizonytalanokat, a párt nélkül maradtakat magukhoz vonzani?

A tizenkét fős elnökségben ketten nem balközép értékeket képviselő szociáldemokrata politikusok. Ez az elnökségi lista bizonyítja, lehet úgy balközép pártot csinálni, hogy egyben nyitottak vagyunk más politikai irányok felé is. Hisszük, hogy ahol a törésvonal már nem jobb és bal, hanem a demokraták és az orbáni rendszer támogatói között van, ott érdemes szélesebb koalíciót alakítani. Hogy ez milyen sikerrel jár, majd jövő tavasszal fogjuk látni a közvélemény-kutatási adatokból. Az igazi karakterünk kialakítása a következő hónapok feladata. De hangsúlyozom: ez balközép párt.

Milyen viszonyt akarnak kialakítani a formálódó új pártokkal, a civilekből álló, sok ezer embert megmozgatni képes csoportokkal?

Segíteni és támogatni kell ezeket a mozgalmakat, nem pedig rájuk telepedni. A Milla és a Szolidaritás demonstrációin részt vettünk és mozgósítottunk, sőt, vidékről buszokkal hoztuk fel az embereket. Támogattuk őket, de csak csendben. Ha jól megy ezeknek a civil szerveződéseknek, az mindenkinek jó.

Mesterházy Attila szerint „nem elég arra szerveződni, hogy leváltsák Orbán Viktort”. A DK elsődleges célja viszont a rendszer elleni koalíció megteremtése.

Az alapító nyilatkozatunk utolsó mondata úgy szól: célunk a köztársaság helyreállítása, a politika tisztességének visszaadása, amelyre Orbán rendszerének leváltásán keresztül vezet az út. A cél nem Orbán leváltása. A cél a köztársasági rendszer, a demokrácia visszaállítása, a munkavállalói jogok megerősítése, a szociális piacgazdaság megteremtése. Az Orbán-rendszer leváltása csak eszköz. Tíz szakmapolitikai stábot állítottunk fel, amely az Orbán utáni világ politikai feladatait készíti elő. Jövő tavaszra ezek is elkészülnek. Egy dologban azonban markánsan eltér a felfogásunk az MSZP-étől. A szocialisták váltópártként pozicionálják magukat, a DK pedig abban hisz: nem lesz egyetlen váltópárt 2014-ben, inkább egy váltó koalíció fog formálódni, amelyben pártok és mozgalmak is helyet kapnak. Mi ennek a koalíciónak a részei leszünk, az MSZP pedig maga akar lenni az egész.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.