Karsai László történész régóta dolgozik a hungarista „nemzetvezető” politikai életrajzán. Őrült volt-e Szálasi? A kérdés minél árnyaltabb megítéléséhez szeretett volna felhasználni egy 1939-ben, állítólag a szegedi Csillagbörtönben készült elmeorvosi szakvéleményt, amelynek létezéséről a történész csak a közelmúltban szerzett tudomást. Nem sikerült felkutatnia az iratot. A szakvéleményt sokáig az országos pszichiátriai intézet múzeumában őrizték, de a „Lipót” bezárásakor nyoma veszett. Legalábbis különféle hivatalos szervektől Karsai ezt a választ kapta, bárhová fordult.

A témáról szóló cikkünk megjelenése után kiderült, hogy a keresett dokumentum nem vált kámforrá: más helyen, de most is ugyanabban a gyűjteményben található, ahol eddig.

A szakvéleményt a máskülönben evangélikus Bakody Aurél lipótmezei főorvos, egyetemi tanár, törvényszéki elmeorvos írta. Az 1939-es időpont stimmel, a helyszín azonban nem. Bár a szélsőséges nézetei miatt bebörtönzött Szálasit ekkortájt valóban Szegeden, a híres-hírhedt Csillagbörtönben tartották fogva, a szakvélemény Budapesten készült. Méghozzá Benárd Ágoston keresztényszocialista országgyűlési képviselő felkérésére. (A szintén orvosként végzett, elkötelezett antikommunista Benárd leginkább arról ismert, hogy népjóléti és munkaügyi miniszterként egyik aláírója volt a trianoni szerződésnek. Tiltakozása jeléül 1920. június 4-én, aláírás közben állva maradt, majd kijelentette, hogy a kényszer hatására kötött szerződés betartását nem tartja kötelezőnek.)

A lipótmezei főorvos személyesen nem találkozott Szálasival, szakvéleményét az 1935-ben kiadott Cél és Követelések című, 16 oldalas Szálasi-műre alapozta. Bakody Aurél hangsúlyozta, hogy eljárása szakmailag nem kifogásolható: az elmeorvos gyakran van olyan helyzetben, például végrendeleti perek esetében, amikor kizárólag írásművekből kiindulva alakítja ki véleményét.

A főorvos előrebocsátja, hogy elmebetegek és kóros elmeéletű nem elmebetegek különös gyakorisággal fordulnak elő a politikai életben, főleg a forradalmi jellegű mozgalmakban. Ismeretes az is – folytatja –, hogy minden nagyobb elmekórházban találni olyan teljesen rendezett viselkedésű és összefüggő gondolkodású elmebetegeket, akiknek elmeéletét az úgynevezett schizisek, hasadások jellemzik. Mindez sokszor csak fogalmazványaikból állapítható meg.

Erre adnak is alkalmat bőven. Gyakran – írja Bakody Aurél – egész életüket azzal töltik, hogy „intézetekben vagy kávéházakban a legkülönbözőbb világboldogító memorandumokat szerkesztik, s ezzel elárasztják a hivatalos helyeket, sajtót, sőt nemegyszer a politikai életet is”. A skizofréniás (schizophreniás) elmebetegségek nagy csoportjába tartozó emberekről van szó: a főorvos nem hagy kétséget afelől, hogy meggyőződése szerint ebbe a csoportba tartozik Szálasi Ferenc is.

A szóban forgó 16 oldalas kiadvány Szálasi első, rövid úton betiltott pártja, a Nemzet Akaratának Pártja (NAP) programadó munkája. Az írásművet elemezve Bakody Aurél megállapítja, hogy az általa nagy külföldi diktátornak nevezett Mussolinitől eltérően Szálasinál a „mértéktelen aránytalanság” a meghatározó.

A főorvos gazdagon idéz a szövegből: a feltűnéskeltő, furcsa, bizarr szavak és a különcködő mondatfüzérek rendre a skizofrén betegek kórképét juttatják eszébe. Esetenként a logikus felépítés, máskor a tartalmi elemek hiányára hívja fel a figyelmet. Szálasinak a népek társközösségéről szóló eszmefuttatását ezzel a megjegyzéssel kommentálja: „én nem értem, hogy mi a társközösség, ennek használatát csak az igazolhatja, hogy igen bölcsen hangzik, bár nem az”.

A pátosz biblikus foka a világi könyvekben a megszállottság tünete. Bakody Aurél több példával szemlélteti, hogy a skizofrén logika – amelynek egyik alapvető sajátossága a „kótyagos fantaszticizmus” – minő „értelmi silányságokhoz, sőt értelemkizáró frázisokhoz vezet”. Csak az író „saját csodálatában való affektív elmélyedésével magyarázható, hogy ezt fel nem ismeri”.

Bakody Aurél végkövetkeztetése szerint Szálasi munkája a „skizofrén lelkiállapotra jellemző elmetünetek oly sokaságát mutatja”, hogy vele szemben a „legsúlyosabb elmeorvosi aggályok, sőt bizonyítékok állanak fent”. A főorvos többször utal rá, hogy ennek ellenére a „messiásváró” magyarok körében népszerűségre tehet szert: a „magyar jövő érdekében” ezért azt javasolja, hogy Szálasit és a mozgalmat szeparálják egymástól.

Talán sosem fogjuk megtudni, hogy Benárd Ágoston önszorgalomból vagy politikai megbízást teljesítve kérte fel a lipótmezei főorvost. Annyi biztos, hogy a megbízó titoktartást ígért, és Bakody Aurél kifejezetten kérte is, hogy – bár a kompetens szakemberek előtt hajlandó helytállni – elemzését ne hozzák nyilvánosságra. Óvatosságból nem is írta alá a hétoldalas, sűrűn gépelt szakvéleményt, amely a konkrét eseten túlmutató összegzést is tartalmaz:

„Az autisztikus, köldöknéző skizofrén ember az, aki a realitást teljesen kizárva gondolatmenetéből építgeti a légvárakat, s mint politikai tényező ezzel a kritikátlanokat egyfelől elragadja, másfelől magával viszi az irreális, megvalósíthatatlan követelések ingoványára. Ez a legnagyobb veszély egy skizofrén néptribun esetében.”

Szálasi Ferenc a Népbíróság előtt