Nincs közös templomhasználat

A Demokratikus Koalíció múlt heti kiválása után kibővített országos gyűlést tartott szombaton az MSZP legbefolyásosabb platformja, a Kiss Péter vezette Baloldali Tömörülés.

A több száz ember részvételével megtartott rendezvényen felszólalt Mesterházy Attila pártelnök. Meghívást kapott az ülésre több szakszervezeti vezető és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt képviselője is, akikkel a tömörülés igyekszik visszaállítani a régi együttműködést, ezért állandó meghívottként kívánnak számukra lehetőséget nyújtani a hasonló tanácskozásokon.

Kiss Péter, a Baloldali Tömörülés vezetője a Népszabadságnak korábban azt mondta: a kibővített ülésen megvitatják, hogy az MSZP-nek milyen előkészítő lépéseket kell tennie a november 12-i kongresszus kapcsán ahhoz, hogy a szocialista párt egy megváltozó, alternatíva felmutatására alkalmas politikai formáció legyen. A zárt ajtók mögött megtartott ülés elején, információink szerint, Kiss Péter az Orbán-kormány hibáiról és a fokozódó létbizonytalanságról beszélt, a meghívott vendégként részt vevő Kónya Péter (a Szolidaritás Mozgalom egyik vezetője) pedig azt hangsúlyozta, hogy gyorsan és fegyelmezetten át kell alakítani a szakszervezeti struktúrát.

Az MSZDP részéről a nemrég megválasztott főtitkár, Schmuck Andor mondott beszédet. Úgy tudjuk, Schmuck azt mondta, hogy a szociáldemokrata párt minden „értelmes együttműködésre” nyitott. A főtitkár állítólag kihangsúlyozta azonban, hogy a fideszes kétharmadban az „itt ülőknek” is jelentős a felelősségük. Schmuck kritikusan hozzátette, hogy az eladott és elhagyott Köztársaság téri székházban, a pártelnöki irodában maradt az a tábla, amelyre az „Igazságosság, szolidaritás, esélyegyenlőség” hármasát írták. Ezzel együtt kinyilvánította, hogy baloldalinak lenni felelősség is, nem csak lehetőség, ezért szorgalmazta, hogy a szocialisták is vegyenek részt azon az ellenzéki kerekasztal-tárgyaláson, amelyet a szociáldemokraták szerveznek az Orbán-rendszer leváltása érdekében.

Schmuck felszólalására is reagálva Mesterházy Attila pártelnök forrásaink szerint arról beszélt a zárt ajtók mögött: az említett tábla lehet, hogy ott maradt a Köztársaság téren, de az azon szereplő kifejezések viszont a Jókai utcai székházban lévők és dolgozók fejében és szívében egyértelműen benne vannak. Mesterházy állítólag a Gyurcsány-szárny kiválásáról azt mondta, hogy ezzel lezárult egy korszak, és határvonalat kell húzni a két társaság között. Mesterházy szerint ugyanis a Demokratikus Koalíció az MSZP „politikai versenytársa”, mindenki a saját útját járja, és a jövőben nincs „közös templomhasználat”. Utóbbival forrásaink szerint az MSZP-elnök arra utalhatott, hogy a válás után a DK-sok nem használhatják a szocialista párt infrastruktúráját.

Mesterházy beszélt arról is, hogy a belső vitákat végérvényesen le kell zárni a DK-kiválás után. Aki a belső egységet kikezdi, az ellen határozottan és keményen fel fognak lépni. Horn Gyula volt pártelnököt, későbbi miniszterelnököt idézve állítólag hozzátette: rendezni fogják az MSZP sorait, és a nem túl távoli jövőben kormányerővé teszik a pártot, azaz váltópártot csinálnak belőle „2014-ben egyedül, vagy értékalapon másokkal szövetkezve”.

A pártelnök Horn Gyulát idézte: rendezni fogják az MSZP sorait, és váltópártot csinálnak belőle
A pártelnök Horn Gyulát idézte: rendezni fogják az MSZP sorait, és váltópártot csinálnak belőle
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.