„Volt egy álmom”

„Volt egy álmom: diploma”, „Jogunk van egyetemre járni!”, „A röghöz kötés 300 éve kiment a divatból” – ilyen transzparensekkel vonultak fel a diákok a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége által tegnap rendezett tüntetésen.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium épülete előtt tartott több ezer fős demonstráción az európai hallgatókat tömörítő ESU, a doktoranduszok és a rezidensek képviselői, több rektor és szakszervezeti vezető is részt vett. A tüntetők Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár nevére utalva rózsákkal jelentek meg. A budapesti tüntetést több vidéki demonstráció és egy néhány napos éhségsztrájk is megelőzte. A szervezők szerint a megmozdulás célja, hogy olyan felsőoktatási törvény szülessen, mely „szakmai alapokon és kompromisszumokon nyugszik, s hosszú távon képes biztosítani a magyar felsőoktatás minőségét”.

– A felsőoktatási törvény tervezetevidékellenes, szociálisan érzéketlen, s bevezetése Észak-Magyarországon végzetes következményekkel járhat –mondta Gáspár Marcell, a Miskolci Egyetem diákja, utalva a hallgatók által bújtatott tandíjnak nevezett önköltséges képzésre.

Bára tüntetéskéthéttel ezelőttimeghirdetése óta közeledtek a kormány és a hallgatók elképzelései (legutóbb szerdán tárgyaltak Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel), még sok a nyitott kérdés. A legfontosabb, hogy mennyivel csökken az államilag finanszírozott helyek száma. A felsőoktatási törvény tervezetében annyi áll, hogy a keretszámokat a kormány évente rendeletben határozza meg. Emellett önköltséges és részben önköltséges férőhelyek lennének, de nem derül ki, hogy milyen nagyságrendű költségtérítést kellene fizetni. A szerdai egyeztetés után Navracsics beszélt egy kedvező kamatozású második diákhitel lehetőségéről, amelyet az önköltséges képzésben részt vevőknek szánnak.

– Ha az ország vezetői az adósság elleni küzdelmet hangoztatják, miért akarják eladósítani a fiatalokat? –hangzott el. Keresztes Gábor, a Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatója hozzátette, követelik, hogy az államilag támogatott hallgatói létszám átgondolatlan csökkentésétől álljon el a kormányzat.

A felsőoktatási koncepció másik vitatott pontja az úgynevezett röghöz kötés. A tervezet erről sem ír részletesen, csak a hallgatókkal megkötendő ösztöndíjszerződéseket említi. Az államilag finanszírozott képzésben részt vevőknek bizonyos ideig Magyarországon kellene dolgozniuk, vagy ha nem, akkor vissza kell fizetniük a képzésük költségeit. A szerdai megbeszélés után a miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy szándékuk megmaradt, de rugalmasabb formában. – Ha lesz munka, akkor a régiót sem fogjuk elhagyni – hangzott el. Allan Päll, az Európai Hallgatók Szövetségének elnöke hozzátette, hogy az Erasmus-generációt nem lehet a mozgásban korlátozni.

A tüntetés végén a hallgatók eltemették a magyar felsőoktatást, melylyel szerintük az oktatási államtitkár végzett.

Jogunk van egyetemre járni!
Jogunk van egyetemre járni!
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.