Bababörze
– A melegítőknek mi az ára?
– Nyolcszáz.
– Ha többet veszek?
– Akkor hét-.
– Nyolcvanas mind?
– Igen. Másfél évesnek való.
– Jó... Ezt... meg ezt... meg ezt... meg ezt elviszem... De ezen van egy pecsét.
– Ötszázért odaadom.
– Négyszáz?
– Jó, legyen négyszáz.
– Mennyi lesz az egész?
– Kétezer-ötszáz.
Kuglics Éva korábban aligha gondolta, hogy a pécsi piacon gyerekruhákat és játékokat fog árulni. Most meg áll a vásárcsarnokban, előtte pólók, nadrágok, pulóverek, mesekönyvek, csörgők, s úgy kínálja őket, úgy alkudozik, mintha erre született volna, pedig ma teszi először.
A biológiát és németet oktató asszonyt a legutóbbi pécsi baba- és gyerekruhabörzén leshettem ki, amikor egy huszonéves nő egy perc alatt megvett tőle négy melegítőt. A baranyai megyeszékhely vásárcsarnokában évente hatszor, vasárnaponként rendeznek – az itteniek szavával csak – bababörzének hívott napot, s ilyenkor több mint félezer alkalmi árus –főképp kisgyerekes anya – foglalja el a kofaállásokat. Mindig zsúfolásig megtelik a csarnok, s az épületet övező járdát és parkolót is ellepik a gyerekholmikat áruló szülők.
Mint említettem, Kuglics Éva először jött ide eladóként, az alkudozásban azonban nem járatlan, merthogy vevőként a bababörzére évek óta eljár a két kissrácot nevelő asszony.
– Csak a jó minőségű, márkás ruhákat keresem, azokat itt az eredeti ár töredékéért megkapom – érvel a pedagógus. – Jobban jövök ki, mint ha új és olcsó, ám rossz minőségű ruhát vennék. Ezek tartják a színüket, formájukat, nem szakadnak, mutatósak. Kuglics Éva azért szánta el magát, hogy ezúttal ő is beáll az eladók közé, mert otthon már nem fér el a sok cumó. Persze a pénz se mellékes. Reggel hatkor állt ki, s nyolcig 14 ezer volt a bevétel. Ha elmegy a ruhák java, akkor 25-30 ezer összejöhet. Az asszonyt elkísérte a vásárba férje, Tillai Tamás, aki mérnökként dolgozik a pécsi hőerőműben. Hogy miért jön jól a házaspárnak a pénz, arról a férj beszél:
– Három éve vásároltunk egy 120 négyzetméteres családi házat, és arra felvettünk 6 millió forint svájcifrank alapú hitelt. Eddig letörlesztettünk négymilliót, de van még ugyanennyi. Ennek a pénznek is lesz helye.
A férfi később megjegyzi:
– Csak ki akartam kísérni az asszonyt, aztán itt ragadtam, mert annyira jó a hangulata a bababörzének. Mintha „kottából énekelne” a pécsi börze összes eladója. Mind azt mondják: azért hozzák el a kinőtt ruhákat, megunt játékokat, feleslegessé vált bababútorokat,mert otthon már nem férnek tőlük, s mert jól jön a pénz, és mert „feelingje van a bulinak”.
Utóbbi kifejezést egy harmincas éveiben járó, vörös hajú, kopott bőrkabátot viselő asszony használta, aki Anitaként mutatkozott be, és a közeli Szentlőrincről utazott be Pécsre. A városában köztisztviselőként dolgozó asszony éves bérletet vett a börzére. Két méter helyet vásárolt, s azért 18 ezer forintot fizetett a hat börzei napra. Megérte, állítja, hisz egy-egy vasárnapon bejött húszezer forint. Az asszonyt és nagyüzemi tisztítógépek értékesítésével üzletelő férjét is szorongatja egy frankhitel: ők autót vettek 2007-ben, s a még két évig tartó kölcsön havi részlete 35 ezerről 55 ezerre hízott a forint gyengülése okán. Mindamellett Anita szerint fontosabb az itteni bevételnél az, hogy minden börzén remekül érzi magát:
– Ez egy tegeződős hely – mondja a mosolygós asszony –, a hasonló korúak akkor is tegeződnek, ha aznap látják egymást először. Merthogy mind kisgyerekes szülők vagyunk, és mindannyian szívesen beszélünk a gyerekeinkről. Én is sok embernek elbüszkélkedtem már, hogy a hároméves fiam milyen „rossz”. Szóval ez egy afféle szülői klub, ahol lehet jókat dumálni és dicsekedni.
Ugyanezt erősíti Klein Rita. Az egyik pécsi hipermarketben árufeltöltőként dolgozó, 35 éves asszony vevőként jött a csarnokba, s az előbb futott össze egy olyan asszonnyal, akivel hét éve a szülészeten ismerkedett meg.
– Azóta se láttam, jó volt visszaidézni azt a napot, amikor ő is meg én is megszültük az első gyerekünket. Ki nem hagynék egy bababörzét sem, mert itt mindig találkozok rég nem látott ismerősökkel, és mindig találok olyan ruhákat, amire a két lányomnak szüksége van. A lányokat viszont nem hozom magammal, zavarnának a keresésben és a beszélgetésben.
Egyébként kevesen jönnek gyerekkel, amiben szerepe lehet annak is, hogy a börzén nagy a tömeg. Gyerekkocsival mozogni csaknem képtelenség a sorok között. Aki mégis babát hoz magával, az hamar belefárad tülekedésbe.
A vevők közül többen is bevallják, hogy bár szívesen jönnek vásárolni a börzére, ők maguk a kinőtt ruhákat aligha hoznák ide. Egy férfi, aki feleségével és hároméves fiával jött ki a börzére – nevét nem adva szavaihoz – így fogalmaz:
– Nem akarom, hogy az ismerősök megszóljanak, gúnyoljanak. Még azt mondják, hogy... hát hogy is mondjam, hogy ne legyek durva? Szóval hogy mindent pénzzé teszek, olyan filléres vagyok.
Pár méterrel odébb, az egyik acélkeretes bejárati ajtó mögé beszorulva árul Pollák Judit, merthogy csak itt kapott egyméternyi helyet. A kék szemű, hosszú barna haját szabadon hordó asszony történelem–német tanár, a férje orvos.
– Dehogyis snassz ide kiállni! –legyint a két lányt nevelő pedagógus, aki autóba való gyerekülést és babakocsit hozott. – A pénz nekünk se jön rosszul: a férjem nem borravalós szakmát választott, és van frankhitelünk az autóra, ami 32 ezerről indult, és most hatvannál tart. Még jó, hogy januárban lejár. De nem a pénzért jövök, hanem mert jó itt. Ha nem tudom eladni ezeket a holmikat, akkor beviszem valamelyik szeretetszolgálathoz. A lényeg, hogy legyen gazdájuk.
Tilos, tilos, tilos
Szerettük volna megtudni, hogy mióta van bababörze Pécsen, és alkalmanként mennyien vesznek helyjegyet a népszerű rendezvényre. Nem tudtuk meg, mert az önkormányzat vállalkozásait egybefogó Pécs Holding közelmúltban kinevezett vezetője, Barna Béla azt üzente: mindez üzleti titok. Arról, hogy a kérdezett adatok közérdekűek, így eltitkolásuk jogsértés és okoskodó ostobaság, nem győzhettük meg a vezérigazgatót, ő csupán közvetítőkön keresztül volt hajlandó kapcsolatot tartani velünk. A „nagyfőnök” ukázát tolmácsolók udvariasak voltak és bocsánatkérők. Reméljük, nem lesz bajuk ebből.
