Hiányolják a Fidesz-nagygyűlést a jobboldalon

A Fidesz-bázis és a jobboldali holdudvarban, a kormányhoz közel álló véleményformálók is határozottan sérelmezték a hét végén, hogy elmaradt a Fidesz szokásos nagygyűlése október 23-án az Astoriánál, mert Orbán Viktor Brüsszelben képviselte Magyarországot a vasárnapi EU-csúcson.

Volt, aki ugyanakkor azzal védte a Fidesz-döntést: ha nem Orbán Viktor lett volna a főszónok, csak kevesen mentek voltak el.

Azért is lehetett a fideszes jobboldali közönségnek hiányérzete, mert Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hivatalos látogatáson Ausztráliába utazott, ahol állampolgársági eskütételen vesz részt, vezető ausztrál kormányzati politikusokkal és gazdasági szakemberekkel tárgyalt, és a nemzeti ünnepen, október 23-án beszédet mondott Sydney-ben az ausztráliai magyarság rendezvényén.

Kövér László házelnök, a Fidesz választmányi elnöke pedig Brazíliában tartózkodott a nemzeti ünnepen, szintén hivatalos úton, A Sao Pauló-i magyar közösségekkel találkozott a hét végén. A Sao Pauló-i Magyar Házban a magyar házelnök és Szijjártó Csaba nagykövet jelenlétében kilenc személy tett állampolgársági esküt az egyszerűsített honosítás keretében.

Egy Somogy megyei településen, Balatonberényben, az 1956-os forradalom és szabadságharc 55. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen Navracsics Tibor igazságügyi és közigazgatási miniszter, a másik miniszterelnök-helyettes mondott ünnepi beszédet.

Kövér László és jobbikos helyettese Balczó Zoltán (jobbra) az uruguayi házelnöknél Montevideóban
Montevideo, 2011. október 21. Danilo Astori, a Szenátus elnöke, ügyvezető köztársasági elnök (b2) fogadja a tíznapos hivatalos latin-amerikai látogatása keretében Uruguayban tartózkodó Kövér László házelnököt (b) a Parlament épületében, Montevideóban. Jobbról Varga Koritár Pál Uruguayba akkreditált nagykövet (j2) és Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke (Jobbik). A felvétel 2011. október 20-án készült. MTI Fotó: Lukács Csaba
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.