Pénz nincs, de a szándék erős

A jövő évi költségvetésbe egyetlen fillért se terveztek be a kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokra. A megvalósításért felelős – frissen kinevezett – kormánybiztos, Fürjes Balázs szerint ez nem gond.

A költségvetés az év soránmódosítható a konkrét beruházási tervek ismeretében. A gazdasági helyzet ugyan nehéz, a kormányzati szándék viszont erős, ezt bizonyítja a kinevezésem is – oldotta fel az ellentmondást Fürjes Balázs.

Az első körben feladatul kapott három projekt – a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, az új FTC-stadion kialakítása, illetve a Gödör rendbetétele – a kormánybiztos becslése szerint együttesen 26,5–33,5 milliárd forintból valósítható meg. A legnagyobb tételt a Ludovika épületegyüttesének átalakítása teszi ki. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetemből kiváló Közigazgatás-tudományi Kar általános jogutódjaként jövő januárban megalakuló Nemzeti Közszolgálati Egyetem számára a volt Ludovika Akadémia épületeit alakítják át két ütemben.

A közigazgatási kar 2013 végére költözhet be a józsefvárosi főépületbe, míg a rendészeti kar 2014-ben. A második ütemben épülne meg az uszodával bővített sportközpont, amely a környék lakói számára is nyitva állna és ezen szakaszban újulna meg az Orczy-kert. Az átépítés a Természettudományi Múzeum kiállítóhelyeit nem érinti, az viszont elképzelhető, hogy a kőtárat, a raktárakat és a múzeumi irodákat másutt helyezik el.

Még ebben a ciklusban felépülhet az új, 22 ezer nézőt befogadó FTC Stadion is, ha a jelenlegi tulajdonostól néhány hónapon belül sikerül az eredeti vételárhoz közeli áron visszavásárolni az ingatlant.

Jóval kisebb költségvetési tételt jelent az Erzsébet téri Gödör építési hibáinak kijavítása, a szerkezetkészen hagyott épületrészek – színházés rendezvényterem, valamint az étterem és hozzátartozó konyha – befejezése. A munka 2013 végére befejeződhet. S addigra a kulturális tartalom is új töltést kaphat a kormányzati elképzelések szerint.

Nem szerepel ugyan a dedikált feladatok között, de Orbán Viktor külön felhívta a kormánybiztos figyelmét egy 4-5 ezer főt befogadó konferencia-központ építésének szükségességére, amelynek előkészítését már az előző Fidesz-kormány megkezdte a MÜPA és a Nemzeti Színház közötti területen. Fürjes Balázs szerint egy ilyen beruházással a konferenciaturizmus kedvelt célpontjává tehetnék Budapestet. Több lehetséges helyszínt is meg kíván vizsgálni, de már most sok érv szól az eredeti mellett. Az előkészített telken sokkal gyorsabban megépíthető a központ. A terület gazdájával – Demján Sándorral – viszont még nem egyeztetett.

Megbeszélést kezdeményezett viszont Tarlós István főpolgármesterrel. Korrekt partneri kapcsolatot szeretne kiépíteni a városvezetővel, bár állami tulajdonú területeken állami forrásból történő ingatlanfejlesztésekhez ez nem lenne szükséges. De a következő hetekben tárgyalni kíván az érintett polgármesterekkel és a Természettudományi Múzeum igazgatójával is.

Fürjes Balázs
Fürjes Balázs FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.