A bíróság és a nyilvánosság - Semmi nem tartozik ránk?

Befolyással való üzérkedés megalapozott gyanújával a Szegedi Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette dr. K. L.-t, a szintén befolyással való üzérkedés miatt előzetes letartóztatásban lévő dr. K. Zoltán ismert szegedi ügyvéd ügyvédjelöltjét – tudta meg a Népszabadság szegedi tudósítója dr. Szanka Ferenctől, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivőjétől.

K. Zoltánt október elején vették őrizetbe. Azzal gyanúsítja őt a Szegedi Nyomozó Ügyészség, hogy kétmillió forintot kért egyik ügyfelétől, egy félmilliárd forintos áfacsalással gyanúsított autókereskedőtől. Azt ígérte neki, a pénz fejében elintézi, hogy kihozzák az előzetes letartóztatásból. Az autókereskedőt a bíróság szabadlábra is helyezte, később azonban egy másik bíró döntése nyomán újra letartóztatták. Kiszivárgott hírek szerint az áfacsalással vádolt kereskedő kötött vádalkut az ügyészséggel. A „sztárügyvéd”, aki Magda Marinko szegedi tippadóját is eredményesen védte egykor, ezen információk szerint úgy bukott le, hogy egy bemikrofonozott személynek hosszan dicsekedett azzal, miként tud súlyos bűncselekményekkel gyanúsított embereket kiszabadítani az előzetes letartóztatásból.

Dr. K. Zoltán ügyében – a helyi bíróság elfogultsága miatt – a Kecskeméti Városi Bíróság hozott döntést. Helyt adva az ügyészség indítványának, előzetes letartóztatásba helyezték. Védője a saját ügyvédjelöltje lett, akit kedden ugyancsak befolyással való üzérkedésért vettek őrizetbe. Az ügyészség neki is javasolta az előzetes letartóztatását.

Szegedi tudósítónk ellenőrizni kívánta azt az információt, hogy ezzel az üggyel összefüggésben a Csongrád Megyei Bíróságon felfüggesztettek a munkavégzés alól egy büntetőbírót, aki az 1990-es évek hírhedt olajügyeiben a közvélemény számára meglepően enyhe ítéleteket hozott. Ahhoz ugyanis, hogy az áfacsaló kereskedő átmenetileg kikerüljön az előzetesből, vélhetően szükség volt bírói közreműködésre is. Szanka Ferenc ügyészségi szóvivő kérdésünkre közölte: a két ügyvéden kívül más személyt nem gyanúsítottak meg az ügyben.

Dr. Horváth-Tóth Imola, a Csongrád Megyei Bíróság sajtóreferense érdeklődésünkre közölte: nem tartozik a nyilvánosságra, hogy történt-e felfüggesztés a bíróságon. Kérdésünkre megismételte: a bíráknak sem a kinevezése, sem az áthelyezése, sem az esetleges felfüggesztése nem nyilvános információ. (A bírók kinevezését és felmentését a Magyar Közlönyben közzéteszik, így azok aligha lehetnek nem nyilvános információk. Ennek fényében kétséges, hogy a többi lehet-e titkos, vagy akár csaknem nyilvános is az adat.)

Korábban olyan hír is megjelent a sajtóban, hogy lemondott dr. Czene Klára, a Csongrád Megyei Bíróság elnöke. A Csongrád megyei bírósági szervezetet ismerők összefüggésbe hozták a hírt azzal, hogy Ravasz László, a Csongrád megyei cégbíróság egyik bírája jobboldali médiumokban a bírósági szervezetnek a jogállami működést veszélyeztető válságáról írt. Többek között azt írta, hogy a vezető bíráknak túlhatalmuk van, amivel olykor vissza is élnek. Dr. Czene Klára fegyelmi eljárást indított Ravasz ellen, annak alapján, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) szabályzata szerint csak a megyei elnök engedélyével nyilatkozhatott volna a bíróság belső ügyeiről.

Augusztus elején dr. L. József, a Szegedi Városi Bíróság korábbi elnöke, aki maga is az igazságszolgáltatási rendszer reformjának a híve, és jó személyes viszonyt ápolt Ravasz Lászlóval, fölmászott egy épület tetejére, azzal a szándékkal, hogy leugrik onnan. A Szegedi Tudományegyetem jogi karán is oktató L. József azt kiabálta a tetőn: „Ez nem jogállam, hívják ide Bakát!” A bírót végül sikerült lebeszélni az öngyilkosságról.

Dr. Horváth-Tóth Imola, a Csongrád Megyei Bíróság sajtóreferense arra a kérdésünkre, igaz-e az az információnk, hogy dr. Czene Klára lemondott elnöki tisztéről, majd más vezető bírákkal való egyeztetés után visszavonta lemondását, azt válaszolta: ez ugyanabba a körbe tartozik, mint a bírák esetleges felfüggesztése, nem tájékoztatható róla a közvélemény. Hozzáfűzte: az elnök asszony lemondásáról szóló hír nem a bíróság közleménye volt, dr. Czene Klára változatlanul a Csongrád Megyei Bíróság elnöke.

Később sikerült elérnünk Cseh Attilát, a Csongrád Megyei Bíróság szóvivőjét, aki kollégáját pontosítva azt közölte: senkit nem függesztettek fel a bíróságon, de (sejthetően a fenti üggyel összefüggésben – a szerk.) belső vizsgálat indult. A bíróság elnökének esetleges lemondásáról szóló hírrel kapcsolatban Cseh Attila későbbre ígért választ.

Bírót még nem függesztettek fel, de a belső vizsgálatot már megkezdték
Bírót még nem függesztettek fel, de a belső vizsgálatot már megkezdték
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.