Önkormányzatok: kivéreztetés a reform előtt?

„Az előző nyolc évben kivéreztették az önkormányzatokat” – nyilatkozta a kormányfő valamikor tavasszal. Orbán Viktor ezzel magyarázta, hogy a helyhatóságok miatt – amelyek csak újabb hitelfelvételekkel tudták megőrizni működőképességüket – kissé elszállt a költségvetési hiány. Fideszes politikusok számtalan alkalommal hangoztatták, hogy ez soha többé nem fordulhat elő, s a települések annyi állami támogatást fognak kapni, amennyi mindenképpen fedezi a kötelező önkormányzati feladatok ellátásának költségeit.

Fagyoskodó gyerekek egy Pest megyei iskolában – jövőre már nem a megyék fizetik a gázszámlát
Fagyoskodó gyerekek egy Pest megyei iskolában – jövőre már nem a megyék fizetik a gázszámlát

Az idei büdzsé számai ezt a szándékot nemigen tükrözték, mert az önkormányzatok számára biztosított támogatások és átengedett bevételek – ilyen például a személyi jövedelemadóból befolyt összeg jövőre már csak nyolc százaléka – reálértéken a 2010-eshez képest még csökkentek is. A 2012-es költségvetés sarokszámaiból pedig az következik, hogy a helyzet most sem lesz rózsás.

A helyhatóságok legfeljebb azzal vigasztalhatják magukat, hogy 2013-tól jön az önkormányzati reform, és megszabadulhatnak – vagy szándékaik ellenére megszabadítják őket – a közigazgatási hatósági feladatoktól, a fekvőbeteg-ellátó intézményektől és az általános iskoláktól; ez utóbbi az egyik legnagyobb pénznyelő, hiszen a közoktatási normatívák a tényleges költségeknek talán a felét-kétharmadát fedezik. Az ígért feladatfinanszírozási rendszer pedig állítólag valóban azt eredményezi majd, hogy kötelező feladatot attól kezdve tényleg csak a források hozzárendelésével együtt szabnak majd meg.

Az önkormányzatok támogatására a költségvetési törvény 2010-ben 1164 milliárd forintot biztosított, és a saját bevételekkel – amelyek között az iparűzési adó a legnagyobb tétel – együtt, de a hitelek nélkül 3200 milliárddal gazdálkodhattak. A hiány akkor meghaladta a kétszázmilliárdot. Az idei előirányzat 1174 milliárd, s miután a saját bevételek alig változtak, most is hozzávetőlegesen ugyanennyivel rendelkeznek, és a becslések szerint a hiány sem lesz kisebb. Ennek oka, hogy a tényleges kiadások rendre meghaladják a bevételeket, a korábbi kölcsönök után pedig kamatot kell fizetni, ebből jön össze a kétszázmilliárd körüli deficit.

Jövőre a helyhatóságok a központi büdzséből már csak 1140 milliárdra számíthatnak, ami azonban bizonyos növekedést jelent. Más fejezethez került ugyanis az idén a 4-es metróra szánt 27 milliárdos összeg, míg az önkormányzati tűzoltóságok államosítása miatt kimaradt egy 35 milliárdos tétel is. Nyilvánvalóan kikerül a tervezetből a megyei önkormányzatok által biztosított közszolgáltatások támogatására előirányzott csaknem százmilliárd is, de ennek nincs érdemi hatása, mert az intézményeket, a feladatokat és a megyék adósságát is viszi jövőre az állam.

A költségvetés tervezetének indoklása szerint – az idei bázis más elemekkel történő korrekciója után – az önkormányzatok így 0,7 százalékkal, vagyis körülbelül nyolcmilliárddal nagyobb támogatást kapnak, mint ebben az esztendőben. A négy százalék fölé tervezett infláció miatt viszont százmilliárdhoz közelítő pluszbevételre lenne szükség. A „kivéreztetés” tehát folyik tovább, hiszen a rendszer hiánya eleve kétszázmilliárd körül van, s ehhez jön még a jövő évi inflációs veszteség.

A saját bevételek növelésével valószínűleg csupán ez utóbbi hatását sem lehet ellensúlyozni, mert az iparűzési adóból befolyó ötszázmilliárd várhatóan jövőre sem lesz sokkal több, újabb helyi adókat kivetni pedig aligha lehet. Ráadásul 2012-ben – elsősorban a korábbi tömeges kötvénykibocsátás, illetve a forint gyengélkedése miatt – nőnek az adósságterhek: az eddigi hatvan-hetvenmilliárd akár a kétszeresére is emelkedhet.

Mindez azt vetíti előre, hogy az önkormányzati szféra 1400 milliárdos hitelállománya – amelyből a megyék „államosításával” 180 milliárdot vállal át az állam – akár nőni fog. Ha mégsem, annak egyetlen oka lesz: alig akad már pénzintézet, amely a végletekig eladósodott településeknek újabb kölcsönt adna. Ebben a helyzetben igencsak kérdéses: ki fog a zsebébe nyúlni, hogy a máris prognosztizálható legalább kétszázmilliárdos hiányt fedezze. Ha ez a pénz hiányzik majd a rendszerből, települések sora dőlhet be. Az önkormányzatok mindenesetre egyeztetést szeretnének a kormánnyal, hogy világosabban lássák, mi lesz velük 2012-ben, ami az ígéretek szerint a „kivéreztetés” utolsó éve lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.