A legszegényebbeken spórolnak

– Hajléktalanok, szenvedélybetegek, pszichiátriai betegek, otthonukban egyedül élő idősek, fogyatékosok, vagyis az amúgy is nehéz helyzetben, a társadalom peremén élő emberek ellátása kerül veszélybe jövőre, ha a költségvetés tervezetének vonatkozó pontját elfogadják – állítja Meleg Sándor, a kecskeméti támogató szolgálat vezetője.

A jövő évi költségvetési törvény javaslatában ugyanis az idei összeg hatvan százalékát, 7,2 milliárd forint helyett csak 4,4 milliárdot terveznek támogató szolgáltatásokra, közösségi ellátásokra, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtásra, utcai szociális munkára és krízisközpontok finanszírozására fordítani.

– Ez például a pályázati finanszírozási rendszerben működő támogató szolgáltatók esetében azt jelenti, hogy a jelenlegi 340 szolgáltatóból akár 170-200 megszűnhet – mondja Meleg Sándor, hozzátéve, hogy az igények már most is meghaladják a kapacitásokat. A támogató szolgáltatók olyan fogyatékos embereknek segítenek, akik saját otthonukban élnek, de az önálló életvitelhez segítségre szorulnak. A szolgáltatók akadálymentes járműveikkel elsősorban az utazásban segítik őket, de számos más területen is támogatják a rászorulókat.

– A probléma 20-25 ezer fogyatékos embert érint, akik minimális jövedelemből, rokkantnyugdíjból, fogyatékossági támogatásból, magasabb összegű családi pótlékból élnek, vagyis nem tudják önerőből kifizetni a segítséget. Sokan élnek rossz szociális körülmények között, különösen nehéz helyzetben vannak a halmozottan sérültek, vagy a kistelepüléseken, tanyás területen élők – teszi hozzá.

Meleg Sándor szerint ha száznál több szolgáltató esik ki a rendszerből, egész kistérségek maradnak szolgáltatás nélkül. Továbbá csak a támogató szolgálatoknál 700-1000 szociális munkás válhat munkanélkülivé és széles körben terjedhet el az engedély nélküli „feketegondozás”.

– Ha ezek a számok nem változnak, az gyakorlatilag egyet jelent az utcai szociális munka megszűnésével – állítja Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója. Emlékeztet, hogy az utcai szociális munka és a krízisközpontok eddig normatív állami támogatást kaptak, az utcai szolgálatok az idei évre például 4 és fél millió forintot. – Az év elején világossá vált a kormány szándéka, hogy átalakítja néhány szociális szolgáltatás finanszírozását. Túl sok utcai szociális munkával foglalkozó szolgálat működött, a „nem megfelelően teljesítők” kiszűrése érdekében ezentúl pályázni kell a támogatásra – magyarázza.

A szolgálatok szeptember végéig pályázhattak és január elején juthatnának a pénzhez, ami ellen folyamatosan tiltakoztak, hiszen akkormár javában tart a hideg idő.

– Nem tudjuk, hogy mennyi pénzről van szó területenként. Fogalmunk sincs, hogy hogyan osztják el ezt az összeget, de az már látszik, hogy ebből csak a szolgáltatások töredéke finanszírozható – fogalmaz az igazgató. Az utcai szociális munkával is foglalkozó hajléktalanellátók a héten ülnek össze, hogy eldöntsék mit kezdenek a kialakult helyzettel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.