– A Gazdálkodj okosan! a szocializmus játéka volt, minden játékos kapott fizetést minden körben. A Monopoly a kapitalizmusé, ahol a játékosok házakkal kereskednek. A Szociopoly pedig a mai kistelepülések lakóinak életéről szól. Fizetés nincs, csak segély meg feketemunka. A cél egyszerű, túl kell élnetek a hónapot – ismerteti a szabályokat tanáruk, Bass László, a Szociopoly egyik kitalálója.

Szerencsehír a táblán

A négy-öt diákból álló „családoknak” először is dönteniük kell, hogy a havi 28.500 forintos segélyt választják, vagy inkább a bizonytalan, de több pénzzel kecsegtető feketemunkára szavaznak. Arról is dönteniük kell, hogy vállalnak-e gyereket, és ha igen, akkor hányat. Gyereket vállalni több bevétellel jár, hiszen kaphatnak gyest, családi pótlékot, gyereknevelési támogatást, de több a kiadás is. A többség mégis a gyerek mellett dönt, akadnak, akik rögtön hármat is bevállalnak. A támogatásokkal együtt megkapják a befizetendő csekkeket is. Dönthetnek persze úgy is, hogy nem fizetnek, de ha olyanmezőre lépnek, akkor ennek büntetés lehet a vége.

Eleinte mindenki magabiztos, aztán jönnek a váratlan kiadások. „Feketemunkát végeztél, becsaptak, nem fizettek ki, de volt útiköltséged. Mínusz ötezer forint.” „Nem volt lámpa a bicikliden, megbüntettek, mínusz ötezer forint.” „Szemüveg kell a gyereknek, mínusz tízezer forint” és így tovább.

– Ez a játék csupa szívás! – elégedetlenkednek a diákok. A váratlan sorscsapások mellett folyamatosan döntéseket kell hozniuk: a helyi kisboltban vásároljanak drágábban, vagy elutazzanak a városi hipermarketbe.

– Csenyétén a falusi kisboltban 2500 forint a csirkefarhát kilója. Megtehetik, hogy ennyiért adják. Miskolcon a hipermarketben csak négyszáz forint, de oda el is kell utazni, elmegy vele egy nap, és sok pénzbe kerül. Ráadásul a falusi kisboltban van hitel, a hipermarketben meg nincs –magyarázza Bass. Aki nagyon megszorul, annak van még egy lehetősége, az uzsorás, akit a tanár úr alakít. Százszázalékos kamatra ad kölcsön, mindig lehet hozzá fordulni, de aki nem adjameg időben a tartozását, azt kénytelen eltenni láb alól, „hogy a többiek féljenek”.

– Miért nem tarthatunk állatokat? – kérdezi az egyik fiú. – Akkor jobban ki tudnánk jönni.

– Mert nem értetek az állattartáshoz, soha nem próbáltátok, apátok sem próbálta. Ahhoz segítség kellene nektek, ami nincs, meg tartalék, ami szintén nincs. A holnapot akarjátok túlélni, nem tudtok befektetni a jövőbe – hangzik a kiábrándító válasz.

„Mulatni voltatok, mínusz tízezer forint” – ebbe a mezőbe már a második család lép bele. – Elisszuk a segélyt – nevetnek, ami jó alkalom arra, hogy megbeszéljék, ki iszik többet: a pesti egyetemisták, akik hetente kétszer-háromszor ülnek be valahova sörözni, vagy ezek a családok.

– Természetesen vannak alkoholisták, akik mindennap berúgnak. De ha megfigyeltek egy falusi kocsmát, a legtöbben egy fröccs mellett ácsorognak órákig. Segélyosztáskor persze majdnem mindenki részeg, de az egyszer van egy hónapban. Úgy viszont nem lehet élni, hogy minden nap ugyanolyan, csak tej, kenyér meg tészta van, úgy a disznót tartják – így a tanár.

Ahogy közeledik a hónap vége, egyre nagyobb csapást jelentenek a kiadások.

– Születésnapja van a gyereknek, tízezer forint! Ezt most tényleg nem tudjuk kifizetni! – méltatlankodik az egyik lány. Bass emlékezetet: azon soha nincs vita a játékosok között, hogy megvegyék-e az ételt, hiszen enni kell. Abban a pillanatban azonban, amikor valakinek a gyerek születésnapi ajándékát vagy kirándulását kell kifizetnie, felmerül, hogy erre aztán nincs pénz. Ilyenkor dől meg egy pillanat alatt az a sztereotípia, hogy „felveszi a nagy családi pótlékot, aztán nem költ a gyerekére”, mert a játékos látja, hogy erre egyszerűen nem futja. Sajnos a társadalmi kirekesztődés éppen ezekenmúlik, ha nincs kirándulás, születésnapi buli, különóra, rendes tanszer és ruha, akkor a gyerek kikerül az osztály peremére, nem tud jól teljesíteni, továbbtanulni – magyarázza.

Az utolsó héten a fiúk a mindössze harmincszázalékos nyerési esély ellenére a nyerőgépet választják, és nyernek.

– Nehezen kezelhető helyzet ez nekem – mosolyog Bass, de a végeredményt a félkarú rabló már nem tudja befolyásolni. Egyik családnak sem sikerült a bravúr, senki sem élte túl adósság nélkül a hónapot.

– Van egy kis lelkiismeret-furdalásom, hogy ilyen sokat nevettünk közben – mondja egy lány.Bass László az Akadémia gyerekszegénység elleni programjában dolgozik kutatóként, a párja is szociális munkás. A tavalyi Sziget Fesztiválra kérték fel őket, hogy készítsenek egy interaktív, „érzékenyítő” játékot a szegénységről.

– Olyan gyakran változnak a szabályok, hogy még nekünk is mindennek utána kellett néznünk, hogy éppen milyen támogatások vannak, miért mennyi segély jár – mondja. A Szigeten sokan játszottak, megragadta az embereket a téma. – Rengeteg kérdés merült fel játék közben a szegénységgel, a segélyekkel, a munkanélküliséggel kapcsolatban. Éppen ez volt a célunk, ezért úgy döntöttünk, hogy komolyabban foglalkozunk a Szociopolyval.

Az akkor még működő Gyermekszegénység elleni program segítségével legyártattak néhány darabot a játékból, és elkezdték körbevinni az országban. Egy év alatt 50-60 helyre jutottak el vele, különböző korú, hátterű közösségekhez. Kipróbálták már a Szociopolyt budai elitgimnázium diákjai, borsodi kistelepülés polgármestere, önkormányzati dolgozói és általános iskolás gyerekek is.

– Szinte mindig túllépünk a játékon. Előjönnek a játékosok előítéletei, tapasztalatai, mindaz, ami miatt az egészet kitaláltuk – állítja Bass. A készítők elsősorban olyan fiataloknak szánták a Szocio polyt, akiknek semmi közük a szegénységhez, csak a hírekből ismerik a hátrányos helyzetű településeket. – Az volt az eredeti szándékunk, hogy legyen egy félóra, amikor ők is elgondolkodnak ezeken a kérdéseken. Amikor totojáznak, hogy a büntetést fizessék-e be, vagy a csekkjeiket, hogy elmenjenek-e az uzsoráshoz, vagy ne vegyenek születésnapi ajándékot a gyereknek.

Később azonban kiderült, hogy a játékot a szakemberek, szociális munkások, gyermekvédelmisek is érdekesnek tartják. Többen azt mondták, hogy elviszik a Szociopolyt a klienseiknek, vagyis azoknak, akikről szól, hogy ennek segítségével „végre megtanuljanak kijönni a pénzből”. – Ez azért tévút – magyarázza Bass –, mert a játék egyik fő tanulsága éppen az, hogy azzal a tudással, amelyet születésünktől magunkba szívtunk, a gazdálkodási stratégiánkkal ez a helyzet nem oldható meg, hiszen nincs semmilyen háttér, tartalék, alternatív forrás. Ha sikerül uzsorás segítsége nélkül túlélnünk a hónapot, az legfeljebb a szerencsének és nem valamilyen briliáns stratégiának köszönhető. Bass László szerint szegényekkel játszatni a játékot legfeljebb a szakembereknek szolgálhat tanulságokkal. – Egészen másképp játszanak, mint például ezek a fiatalok. Készpénzt nem adnak ki a kezükből, inkább felíratják a tartozásaikat. Ők mindig csak a másnapot szeretnék megoldani, mert ezt szokták meg.

Bass László tisztában van azzal, hogy az előítéletek megszűnését várni egy társasjátéktól reménytelen. Azt mondja, ha csak azt érik el vele, hogy a fiatalok a következő szegényekről szóló bulvárhírt vagy politikusi beszédet több kérdőjellel hallgatják végig, az már siker. – Az van az emberek fejében, hogy ez egy bőkezű állam, amely ontja a segélyeket. Bizonyos értelemben bőkezű is, ha a szociális védelmi kiadásokat nézzük, a nyugdíjat, a gyest, a családi pótlékot. De ha a segélyek, a mélyszegénység világát nézzük, akkor az utolsók között vagyunk Európában. És spórolni is mindig ezeken akar az állam – hangsúlyozza.

Nagy terveik nincsenek a Szociopolyval, csak annyit szeretnének, hogy minél többen kipróbálják.

– Október közepén, a szegénységellenes világnapon Pécsen helyi politikusok és a média képviselői fognak játszani – mondja. – Arra eddig nem volt példa, hogy döntéshozók szociopolyzzanak. Nagyon várom, mert talán kiderül, hogy mi az, amit én rosszul látok. Talán ők meg tudjákmutatni, hogymiként lehet kijönni a segélyből feketemunka nélkül.