Fejtörést okoz a Fidesznek, hogy ki legyen a főbíró

A napokban került nyilvánosságra a bírák jogállásáról szóló koncepció, amelyet Áder János fideszes EP-politikus dolgozott ki a Navracsics Tibor által vezetett igazságügyi tárcával közösen, de máris vannak olyan fideszes vélemények: módosítani kellene azt a kitételét, miszerint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács helyett létrehozott Országos Bírói Hivatal (OBH) elnökét ne kötelezően a bírák közül lehessen választani.

A koncepció úgy fogalmaz: „Az OBH elnökét a bírák közül – a köztársasági elnök jelölésére – az Országgyűlés választaná kétharmados többséggel kilenc évre. Újraválasztható lenne, ha lejár a megbízatása, ha pedig a parlament nem választ helyére új elnököt, mandátuma az utódja megválasztásáig meghosszabbodna”. A poszt tehát fontos, a legfőbb ügyész tisztéhez hasonlóan akár „végtelen időkre” is szólhat. Problémát okoz viszont az alkalmas személy kiválasztása, ezért még nincs is belső fideszes döntés arról, ki legyen az OBH elnöke – értesült lapunk.

A kormányhoz közeli sajtóorgánumok a múlt héten azt írták, Áder János a legesélyesebb. Ezt viszont a fideszes EP-képviselő cáfolta, arra való hivatkozással, hogy nem bíró, azaz nem is felelne meg a jogszabályi kritériumoknak. Ráadásul – tette hozzá – szeretné kitölteni a brüsszeli ciklusát. Lapunknak viszont kormányzati források is azt mondták: ennek ellenére sem vették le a napirendről Áder János lehetséges jelölését, megfogalmazódott olyan vélemény is, hogy talán mégsem kellene bírói talárhoz kötni a tisztséget. Orbán Viktor miniszterelnök környezetében is vannak olyan hangok, hogy egy a szervezetet határozottan irányítani tudó személyre lenne szükség a „bírósági tárca” élén. – Áder Jánoson kívül szóba került egy másik fideszes politikus neve is – mondta egyik megbízható forrásunk.

Schmitt Pál köztársasági elnöknek december 10-ig kell megneveznie jelöltjét az OBH élére. Ha a kormánypártok mégsem vállalnák a már nyilvánosságra került koncepció politikailag túl direkt módosítását, a bírák közül választanak jelöltet. Egy kormányforrás munkatársunknak azt mondta, „komolyan” Handó Tünde, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnökének nevét hallani. (Handó Tünde Szájer József EP-képviselő felesége, aki fideszesek elmondása szerint a mai napig jó személyes kapcsolatot ápol Orbán Viktorral.)

Havasiné Orbán Máriára is felhívták a figyelmet a poszt kapcsán –mondták lapunknak. A Győri Ítélőtábla elnökének a nevét – akit korábban Sólyom László államfőként kétszer is jelölt a Legfelsőbb Bíróság elnökének is – viszont az egyik fideszes forrásunk megemlítette arra az esetre is, ha a 2009-ben megválasztott

Baka András mégsem marad(hat)na a Legfelsőbb Bíróság, illetve januártól a Kúria elnöke 2015-ig. Egy kormányzati forrás elmondása szerint, amikor a büntetőeljárási törvény miatt Baka András Alkotmánybírósághoz fordult, „az volt a fideszes vélemény, hogy várhatóan nem marad a posztján”.Még nem dőlt el véglegesen a kérdés – mondta egy másik fideszes politikus, aki szerint „nem biztos, hogy szerencsés lenne”, ha egy parlament által kétharmaddal választott legfelsőbb bírósági elnöknek távoznia kellene a mandátuma hivatalos lejárta előtt. Ráadásul Baka Andrásmandátuma amegszűnő OIT élén december 31-ével lejár, és a „főbíró” januártól nyilvánvalóan az OBH elnöke lesz. A fideszes politikai döntést nyilván az sem könnyíti meg, hogy Baka Andrást az EU-tagországok legfelsőbb bíróságainak együttműködését koordináló szervezet, az Európai Unió Legfelsőbb Bírósági Elnökeinek Hálózata élére választották.

A Fideszben Handó Tündét is esélyesnek tartják az országos bírói hivatal élére
A Fideszben Handó Tündét is esélyesnek tartják az országos bírói hivatal élére
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.