A Fidesz által kimunkált koncepció – amelynek már semmi köze az LMP eredeti, időközben vissza is vont előterjesztéséhez – ugyanis arról szól, hogy a kormány gondos jogalkotó munkával létrehoz egy súlyosan korrupcióveszélyes helyzetet, majd hátradől abban a biztos tudatban, hogy megint elindított egy kisebb pénzpatakot a megfelelő irányba. Jó zsebekben az ország – ez is lehetne a törvénytervezet címe.

Az ökopárti kezdeményezésnek még az volt a célja, hogy beleszólást adjon a helyi közösségeknek (az önkormányzatnak, a helyben adót fizető kereskedőknek, a lakosságnak, a civileknek – a fogyasztói érdekképviseleteknek is, hiszen lehet, hogy ők kifejezetten plázát szeretnének) abba a kérdésbe, mennyi és mekkora új bevásárlóközpontot engednek be a településre. Mielőtt még azt gondolnánk, hogy ez valami lila (vagy zöld-) ábránd, érdemes leszögezni: hasonló szabályozások a világ számos pontján működnek, az USA-tól Svédországon át Új-Zélandig. A plázák és társaik ugyanis túlságosan erős hatást gyakorolnak egy-egy település életére: megváltoztatják a vásárlási, a közlekedési, a szabadidő-eltöltési szokásokat, a forgalom ritmusát, erőteljesen torzítják a kereskedelem és a szolgáltatások piacát, beszerzési gyakorlatukkal átrendezik a környékbeli termelőkmegélhetési viszonyait – vagyis egyáltalán nem haszontalan, ha egy ilyen léptékű változásról a legérintettebbek is ügydöntő véleményt mondhatnak.

A Fidesz látszólag felkarolta az ötletet, valójában azonban rögtön a maga képére is formálta: a narancsszínű javaslat már azt tartalmazza, hogy létrejön egy nagy hatalmú minisztériumközi intézmény, és az majd jól eldönti, hogy ki és hova építhet új plázát (vagy bármit, ahol nagy területen vásárolni lehet). A közösség kontrollszerepe ugyanolyan nyomtalanul eltűnt a tervezetből, mint a fogyasztói érdekek képviselete – helyette megjelent a mindent felügyelő állam. A médiaszabályozásból ismert verzióban: nincsenek egyértelmű szabályok, az állami döntnökök szuverenitását legfeljebb a jó ízlés meg az önmérséklet korlátozza. A kormánypárt által megálmodott hatóság székházára leginkább az a felirat illene, hogy „Pláza- és korrupcióügyi hivatal”: ebben a rendszerben az fog majd plázát építeni, aki meg tudja győzni a bürokratákat (hogy mivel, afelől ne legyenek kétségeink) – vagy az, akit az új kormányszerv valamiért helyzetbe kíván hozni. A plázák így továbbra is ott épülnek, ahol a befektetők úri kedve diktálja, csak éppen több „alkotmányos költséggel”, és/vagy a multik helyett több lesz az ugyanolyan arrogáns beszerzési és árpolitikát folytató, a helyi gazdaságra ugyanúgy fittyet hányó „magyar” üzletlánc. És persze lesznek még nyertesek –mondjuk a döntéseket egyedül befolyásolni képes politika háza táján. A plázaengedélyezésen nem lehet annyit fogni, mint mondjuk egy atomerőművön vagy autópályán, de azért az a pár millió se menjen veszendőbe. Ahogy a plázareklámban mondják: a legkisebb is számít.