Települési rendőrség alakulhat

Csorbítja majd a települési önkormányzatok eddig megszokott önállóságát az új önkormányzati törvény. A lapunk birtokába került tervezet szerint – amelynek legtöbb rendelkezése jövő januárban hatályba lép – a települések hitelt csak állami engedéllyel vehetnek fel, számos esetben pedig társulásokat kell létrehozniuk.

A kötelező feladataik ellátásához nélkülözhetetlen törzsvagyonon túli javaikkal szabadon rendelkezhetnek ugyan, ám az a nemzeti vagyon része – szögezi le a javaslat –, s így akár államosítani is lehet, amint arra a megyei önkormányzati intézmények esetében már van példa. A javaslatból az is kiderül, hogy ötezernél nem népesebb községből nem lesz többé város Magyarországon; ehhez korábban egy-két ezer lakos is elég volt.

„Települési önkormányzatok a községekben, a városokban, járásszékhely városokban, megyei városokban, a fővárosban és a fővárosi kerületekben működnek” – olvasható a tervezetben –, polgármester minden településen lesz. Az viszont biztos, hogy a helyhatóságok hatásköre szűkül: az államigazgatási feladatokat – ilyenek például az okmányügyek, az anyakönyvezés vagy a gyámügy – jövőre már a kormányhivatalok látják el.

Az önkormányzatok feladata marad a településfejlesztés és -rendezés, a településüzemeltetés, a helyi közösségi közlekedés, az egészségügyi alapellátás biztosítása, az óvodai és a szociális alapellátás. Szerepük változatlan lesz a lakásgazdálkodás, a helyi adók kivetése, a kulturális szolgáltatások, a sport és az ifjúsági ügyek terén. Az alapfokú közoktatás viszont már nem szerepel a sorban, a települések tehát búcsút mondhatnak iskoláiknak. A kötelező feladatok között egyébként a törvény a lakosság számától függően differenciálhat, s ezeket mindenképpen az állam finanszírozná.

A közelebbről nem meghatározott alapvető létfeltételeket mindenütt meg kell teremteni, míg azokat a közszolgáltatásokat, amelyek nagyobb népességszám esetén biztosíthatók hatékonyan, a járásoknak kell biztosítaniuk. Ugyanakkor – a korábbi elképzelésekkel szemben – megmarad a megyei jogú városok kivételezett státusa, bár a nevük megyei városra változik. Ezek a megye egésze vagy nagy része számára nyújthatnak – talán a most államosítani tervezett megyei kórházak és más intézmények átvétele révén – közszolgáltatásokat. A megyék pedig kizárólag területfejlesztési és területrendezési feladatokat látnak majd el.

Újdonság lesz, hogy „a helyi önkormányzat a helyi közbiztonságról, vagyonának, más értékének védelméről kényszerítő eszköz alkalmazására külön törvény alapján jogosult szervezet (önkormányzati rendészeti szerv) létrehozásával is gondoskodhat”. Vagyis: egyfajta önkormányzati rendőrséget alapíthatnak, amelynek azonban az állami rendőrség irányítása alatt kell működnie majd.

Közös önkormányzati hivatalt kell létrehozniuk azoknak az egy járáson belüli, egymással szomszédos településeknek, amelyek lakosságszáma nem haladja meg a háromezer főt – olvasható a törvény tervezetében. Az önkormányzatok egyes közszolgáltatások biztosítása érdekében szabadon alakíthatnak önkéntes társulást, míg a területfejlesztési és a közfoglalkoztatási feladatok ellátására minden járáson belül kötelezően létre kell hozni egy ilyen közös szervezetet.

Ha „a meghatározott szakmai feltételek teljesítése önállóan nem biztosítható és a feladat ellátása a kötelezően létrehozott járási társulás keretében nem hatékony”, a törvény más tevékenységi körben is társulási kényszert írhat elő. A tervezet e tekintetben a részletekkel adós marad, így a mindenkori hatalom meglehetősen szabadon dönthet arról, mit ír majd elő.

Korábban szóba jött, hogy kistelepüléseken nem lehet majd főállású polgármester, ám a javaslatban ez már nem szerepel. Az viszont igen, hogy a jegyzőt nem a képviselő-testület, hanem a településvezető saját hatáskörben nevezné ki. Ezzel a helyhatóság működésének törvényességéért felelős szakember az eddigieknél is kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülhet.

Pálháza, a borsodi település hazánk legkisebb lélekszámú városa (1138 lakossal), a jövőben ilyen kicsi helység nem lehet város
Pálháza, a borsodi település hazánk legkisebb lélekszámú városa (1138 lakossal), a jövőben ilyen kicsi helység nem lehet város
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.