Dörner–Csurka páros: dagad a botrány

Erősödik az év eddigi legnagyobb kulturális botránya amiatt, hogy Tarlós István főpolgármester Dörner Györgyöt nevezte ki az Új Színház igazgatói posztjára, aki intendánsként Csurka Istvánt nevezte meg. Az eddig Márta István vezette teátrum nevét Hátországra változtatják.

A Der Spiegel online kiadása Szélsőjobbosok veszik át egy színház vezetését címmel közöl cikket, amelyben Csurka Istvánt ismert antiszemitaként mutatja be. A lap kitér arra is, hogy Dörner György és Csurka Hátországra akarja változtatni az Új Színház nevét. A hír szélsebesen terjedt a német és osztrák sajtóban. A Spiegel „a beteges liberális hegemónia” ellen küzdő Csurkáról közölt kép alá azt írta, a kudarcot vallott drámaíró most intendáns lehet.

A belga RTL hasonló szellemben számolt be a botrányról. Dörnert és Csurkát „szélsőjobboldali figurák”-ként írja le, akiknek kinevezése „az egész magyar színházi világot nyugtalansággal töltötte el. Dörnert az Új Színház élére Budapest főpolgármestere, Tarlós István nevezte ki, noha a jelenlegi igazgató, Márta István, aki újra megpályázta a posztot, megszerezte a szavazatok többségét”.

Dörner kinevezése ellen tiltakoztak a szocialisták és az LMP, miként a szakma is: a Magyar Színházi Társaság pénteki levelében, amelyet Budapest polgármesterének küldött, Csizmadia Tibor elnök úgy véli, hogy Tarlós István a politikai célú területszerzéssel „fel fogja számolni fővárosunk világszerte elismert, gazdag színházi, kulturális életét”. Ugyanakkor kilenc színigazgató – Bálint András (Radnóti Színház), Eszenyi Enikő (Vígszínház), Mácsai Pál (Örkény Színház), Máté Gábor (Katona József Színház), Meczner János (Budapesti Bábszínház), Puskás Tamás (Centrál Színház), Szabó György (Trafó – Kortárs Művészetek Háza), Szirtes Tamás (Madách Színház) és Zimányi Zsófia (Thália Színház) levelet írtak, amelyben az áll: „megismerve a győztes pályázatot, az a véleményünk, hogy az szakmai program helyett szélsőségesen radikális manifesztum, amelynek felháborító tartalma 2011-ben Európában elfogadhatatlan”.

A Fővárosi Önkormányzat kommunikációs igazgatója szombaton azt mondta az MTI-nek: Tarlós István főpolgármester nem nyit és lezártnak tekinti „a fővárosi színházigazgatók kinevezése körül kialakult vitát”. Szűcs Somlyó Mária hozzátette, a városvezetés azt tartja elfogadhatatlannak, hogy a „legkisebb változás is ilyen agresszív hozzáállást vált ki a színházigazgatókból”. Időközben Tarlós István levélben válaszolt a Magyar Színházi Társaság elnökének, amelyben egyebek mellett azt írja: „Mellesleg öntelt és elbizakodott gesztusnak vélem, hogy ön a választópolgárok összességének nevében ír.

Kétlem, hogy erre volna felhatalmazása. (...) Esetleg azt ígértem volna, vagy elvárható volna, hogy egyetlen változás se következhessen be a vezetésekben? Talán valamikor is így volt ez? Mi köze van az ön feltételezhető valódi motivációjának a kulturális sokszínűséghez? Elmondom önnek: semmi”, írja a főpolgármester.

Ascher Tamás, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, a Katona József Színház főrendezője – a pályázat szakmai javaslattevő bizottsági tagja – úgy nyilatkozott a Szinhaz.hu-nak, hogy „a döntés – bár előzményei közt ott van a kényszerűségből megtartott szakmai bizottsági ülés – nem szakmai szempontok alapján született meg, hanem egy előre lejátszott meccs eredménye. A különbséget jól mutatja, hogy mindkét pályázatban szerepel a kiváló Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vezetőjének neve. Márta István egy aláírt szándéknyilatkozatot mellékelt a rendezőtől, talán a darab címe is szerepel, amit rendezett volna. Ugyanezt a művészt Dörner Bocsárdi Miklósként mutatja be, darabot nem mellékel, csak úgy általában számít rá. Bocsárdi közlése, hogy őt Dörner nem kérte fel, nem kereste meg, csak beblöffölte a nevét. Törvényszerű vajon, hogy a primitív szélsőjobboldali frazeológia, a talajszintű politizálás mellé szakmai linkség, felületesség, gondatlan fogalmazás és hebehurgya külalak társul?” Csurka kapcsán Ascher megjegyezte: „nem feltétlenül kívánatos magukat komolyan vevő kultúrpolitikusoknak – még ha kétharmados is a felhatalmazásuk – alkut kötni nácikkal”.

Vidnyánszky Attila, a Magyar Teát rumi Társaság elnöke nem vonta kétségbe Dörner kompetenciáját és tervei létjogosultságát, de a döntést meggondolatlannak és elhibázottnak tartja. Vidnyánszky a Magyar Hírlapnak azt mondta: „nem ez az első eset, hogy konkrét vízió és határozott elképzelés híján határoz a főváros. Improvizációt és ügyetlenkedést látok e döntés mögött is”.

Dörner beírta pályázatába az Aradi Kamaraszínházat is („Folyamatos munkakapcsolatot kívánok kialakítani a Tapasztó Ernő által vezetett Aradi Magyar Kamaraszínházzal”). Nótáros Lajos művészeti tanácsadó így reagált. „Hogy bárminemű félreértésnek elejét vegyük, kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy Dörner György nem egyeztetett velünk, az Aradi Kamaraszínház semmiféle kapcsolatban nem áll vele, éppen ezért a pályázó idézett megfogalmazása számunkra értelmezhetetlen.”

A Facebookon időközben elkezdődött egy október 21-i tüntetés előkészítése. Az Alternatív Színház Facebook-csoport így jelzi célját: „Tüntetés azért, hogy ne Dörner György legyen az Új Színház igazgatója! Helyszín: Az Új Színház épülete előtt, a Paulay Ede utcában, Paulay Ede utca 35.”

Az intendáns szónokol
Az intendáns szónokol
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.