Egy forduló erős kompenzációval

Személyesen szeretné ismertetni hétfőn, az alkotmányügyi bizottság előtt a Fidesz választójogi koncepciójának részleteit Lázár János. A frakcióvezető a kiszivárgott hírek szerint ezt kérte a Salamon László (KDNP) bizottsági elnöknek küldött levelében.

Tájékoztatása szerint a KDNP-képviselők a Fidesz javaslatátmegismerték, el veit támogatják. A kiszivárgott koncepció nem tartalmaz meglepetést: marad az ötszázalékos küszöb, a voksolás vegyes rendszerű, egyfordulós lesz, határozott kompenzációs rendszerrel. A kidolgozására fölkért Áder János a nyár elején azt nyilatkozta: a kompenzációs listát megszüntetik, csak országos lista lesz. Eszerint 2014-re megszűnik a 19 megyei és a fővárosi lista, de a vesztes egyéni jelöltekre leadott szavazatokkal az adott pártok országos listáját jutalmazzák. A „hogyan?”-ra fideszes képviselők tegnap nem tudtak választ adni. A Lázár-koncepció pedig nem szól róla, ahogyan arról sem, hány töredékszavazat eredményez plusz listás mandátumot.

Pedig – mivel nem kétfordulós lesz a választás, holott az ellenzék azt szeretné – az MSZP, az LMP és a Jobbik számára fontos lehet a kompenzációs rendszer. Az alapelveken ugyanis már nem változtat a Fidesz, annak ellenére sem, hogy a kormánypártok kompromisszumra akarnak jutni az LMP-vel és az MSZP-vel is, nem csak a Jobbikkal. Különös ugyanis a nemzetközi figyelem: Hillary Clinton amerikai külügyminiszter már jelezte ezt, Charles Gati, a washingtoni Johns Hopkins Egyetem professzora pedig azt mondta korábban a 168 Órának: „vízválasztó a választójogi törvény lesz, ha az tényleg a végletekig megnehezítené, hogy egy ellenzéki koalíció hatalomra kerüljön, akkor kemény amerikai ellenlépésekre kerülhet sor”.

A Lázár-koncepció szerint amostani 176 egyéni képviselő helyett 90-110 kerülhet a T. Házba. És már nem 750, hanem 1500 kopogtatócédula kell a jelöltté váláshoz, a cédulákat 21 nap alatt kell megszerezni. A hazai nemzetiségek kedvezményes mandátumot kapnak. A lista állításához országosan 1500 kisebbségi választópolgár ajánlására lesz szükség. A névjegyzékbe magukat felvetető nemzetiségi szavazók nem szavazhatnak az országos pártlistákra, csak az egyéni jelöltekre és a kisebbségi listára. A határon túli magyarok is kapnak szavazati jogot, de ha nincs magyarországi lakhelyük, akkor csak a pártok országos listájára szavazhatnak, postán.

Karácsony Gergely, az LMP szakpolitikusa lapunknak azt mondta: a benyújtott javaslat nem tűnik érdemi ellépésnek a korábbi Áder-féle csomagtól, amit az LMP egyetlen elemében sem tartott tárgyalási alapnak. „A határon túliak szavazati jogának ilyen típusú megadása a lehető legrosszabb megoldás, a magyar politika összes konfliktusát exportálja. Ráadásul diszkriminatív, hiszen különbséget tesz, miközben korábban a kormánypárti képviselők beszéltek arról, hogy nem lehet A és B kategóriás állampolgár. A mélyebb elemzéshez részletes modellszámítások kellenek, hogy kiderüljön a kompenzáció valódi súlya. De, még mindig reméljük, hogy elmozdulhatunk a kétfordulós választás felé, számunkra ez alapvető kérdés”, fogalmazott Karácsony Gergely.

Molnár Zsolt, az MSZP politikusa szerint a koncepció a „párt hatalmát bebetonozó ötlethalmaz”. Szerinte az igazi kérdésekre nem ad válaszokat, sőt mélyíti a problémákat. „Sem arányosabb, sem igazságosabb nem lenne a koncepció alapján az új rendszer, sőt a maitól jóval aránytalanabb struktúra jönne létre”, mondta lapunknak Molnár Zsolt, hozzátéve: a határon túliak esetében a levélbeni szavazást kifejezetten aggályosnak tartják, „pláne egy olyan kormány alatt, amely többek közt Kubatov-listákról és adatvédelmi szabályok sorozatos megsértésé ről vált ismertté”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.