Rádióbeszerzés apró sallerral

Egyelőre nincs látványos és hivatalos hatása a norvég–magyar haditechnikai kapcsolatokra, hogy a skandináv Kongsberg cég nemrég pert veszített a magyar állammal szemben. Egyesek szerint azért nincs, mert a vitatott beszerzésről még az első Orbán-kormány döntött, a szerződést a szocialisták módosították (a mostani bírósági döntés szerint jogosan), a beszerzés befejezéséről viszont már újra egy Orbán-kabinet dönthet.

Mint arról lapunk korábban beszámolt: a magyar állam annak ellenére nem verte nagydobra a Kongsberg elleni győzelmet, hogy a döntés csaknem húszmilliárd forintot jelent a magyar honvédségnek, körülbelül ennyit szeretett volna ugyanis a skandináv cég behajtatni a magyarokon – sikertelenül. Az alaptörténet még az első Orbán-kormány idején kezdődött, amikor Szabó János honvédelmi miniszter harminchatmilliárd forint értékben kilencezer katonai URH-rádió szállításáról kötött szerződést a norvég Kongsberg céggel. Mindezt egyébként az első Orbán-kormány még a két választási forduló között lépte meg, annak ellenére, hogy az MSZP-sek kérték: ne hozzanak már a cikluson túlnyúló döntéseket. A készülék még egy ki nem próbált, tulajdonképpen félkész termék volt, így sok mindenben alkalmatlan volt arra, hogy hadrendbe állítsák. Az új szocialista vezetés ódzkodott is a szerződés jóváhagyásától, a norvégok pedig minden diplomáciai nyomásgyakorlást bevetettek az üzlet érdekében; egy alkalommal még a norvég király is lobbizott a megoldásért.

A szerződést végül Szekeres Imre módosíttatta, az eredetileg megrendelt kilencezer helyett négyezer rádióra. A norvégok nem akarták elfogadni a bevételkiesést, a következő években kemény tárgyalások zajlottak, végső kiegyezésre azonban nem jutottak a felek. A Kongsberg végül beperelte az államot húszmilliárdos kárigénnyel – ezt bukták el most a választott bíróságon.

Szerettük volna megtudni, hogy a HM jelenlegi fideszes vezetése megfelelőnek találta-e a Kongsberg rádiók beszerzésének körülményeit és a szocialista szerződésmódosítást, illetve tervezik-e, hogy újabb rádiókat szereznek be, akár az említett norvég cégtől. Kérdéseinkre azonban csak hosszú idő után, akkor is csak részben kaptunk válaszokat.

A HM szerint „a szocialista vezetés döntésének minősítésére irányuló kérdés irreleváns”, mert a jelenlegi fideszes irányítás „nem vizsgálja” a Kongsberg rádiók beszerzési körülményeit. Elmondták, hogy a szerződés 2013. év végéig hatályban van, keretében további rádiók beszerzését tervezik, függően a forrásoktól. „A további együttműködés a Kongsberg cég profiljába tartozó eszközök beszerzésén túl a HM Armcom Zrt. bázisán kiépítendő javítókapacitás igénybevételében valósulhat meg.”

Arra a kérdésünkre, hogy a további rádiókat a módosított darabszámnak (4000) megfelelően vagy azon felül tervezik, azt válaszolták: a még hiányzó darabszámú eszköz megrendeléséről van szó a következő években, de ez pénzügyi és gazdasági folyamatok függvénye. Pontos adatokat ezen túl nem közöltek, mondván, azok közzététele üzleti és nemzetbiztonsági érdekeket sértene.

Forrásaink korábban azt állították: a HM azért nem verte egyelőre nagydobra a pergyőzelmet, mert egyfelől az a szocialisták igazát bizonyítja, másfelől állítólag a háttérben már megállapodtak a norvégokkal arról, hogy mégiscsak szállíthatnak majd további több ezer rádiót. Ez utóbbit hivatalos forrás ugyanakkor még nem erősítette meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.