Fura ezt hallani a Baranya megyei Piskó községben élő 26 éves férfitól, Dávid ugyanis augusztus végén lebukott, mivel családja kertjében drogot termelt. Mellesleg azért érzi magát szerencsésnek, mert nem kell börtönbe mennie, megússza „eltereléssel”, vagyis azzal, hogy fél éven át, tizenkét alkalommal előadást hallgat a kábítószer-fogyasztás ártalmasságáról és társadalmi veszélyességéről a pécsi drogambulancián.

Tudni kell, hogy a marihuána alapanyagául szolgáló kenderből száznál több tő minősül jelentős mennyiségnek, s akinél ennyit találnak, arra akár tíz év börtön is kiróható. A siklósi rendőrök hét tő, kétméteresre nőtt indiai kendert találtak Dávidék portáján, ami messze van a jelentősmennyiségtől. A nyomozó hatóság elfogadta, hogy a kendert a piskói férfi saját célra, nem eladásra termelte. Hogy él néha vele, azt kimutatta a vizeletvizsgálat.

Dávid középiskolásként szívott először füvet. A kis termetű, szabályos arcú, fülében gyöngyöt hordó, fekete haját sapkaformájúra nyírató férfi a drogos szokásairól szülei házának konyhájában beszél. Felmenői némi aggodalommal figyelik Dávid szavait, aki elmondja, hogy a suliban meg a bulikban az volt a menő, aki szívott, ő sem akart kimaradni közülük. Nem vált a marihuána rabjává, de hetente-kéthetente rágyújtott egy füves cigarettára, ha „olyan” társaságban volt. Amikor arról kérdezem, hogy a kertjükben termesztett fűből adott-e volna másnak, nem sokáig őrlődik a válaszon:

– Persze.

– Pénzért is?

– Miért ne? Szociális segélyből élek, még néha akad egy kis favágás, kaszálás, de más nem.

Gyorsan kiszámoljuk, hogy a hét tő kenderből mennyi füvet tudott volna árulni Dávid, s kiderül, hogy bejöhetett volna akár egy-másfél millió forint. Ezen felbuzdulva tovább faggatom őt:

– Ha idén ennyit keres rajta, akkor jövőre is belefogott volna?

– Bele.

– Megint csak ennyit termelt volna?

– Ha idén lett volna rá vevő, akkor jövőre biztos, hogy sokkal többet termelek.

– És ha akkor bukik be?

– Mentem volna a levesbe. Ezért is szerencsés vagyok, hogy már most elkaptak. A mi családunkból még senki se volt börtönben.

Dávidot később arról kérdezem, hogy egyáltalán mihez ért, milyen szakmát tanulna szívesen, hogyan képzeli a jövőjét? Semmilyen ötlete sincs. Amúgy a férfi apja a helyi téesz megszűnéséig a „közösben” dolgozott, azóta falugondnok. Anyja egy pécsi gyárban volt betanított munkás, de két éve leépítették. Dávid bátyja, a 27 éves Viktor mezőgazdasági gépészszakközépiskolát végzett, volt csordás és alkalmi munkás, aztán két éve – kilencmillió forint állami támogatást igénybe véve – bikatartásba kezdett. Vállalkozása bedőlt, s várható, hogy az állam visszaköveteli majd a rábízott pénzt. Viktor szavaiból kivehető, hogy csődjében komoly szerepe volt a hozzá nem értésnek és a meggondolatlanságnak.

Aznap egyébként, amikor Dávidot meggyanúsították, még két másik piskói portán is házkutatást tartottak a rendőrök, s ott is találtak füvet.

– Errefelé sokan termelnek kendert – jegyzi meg Dávid. – Ebből tudnak egy kis pénzt csinálni.

Matyi Dezső, a falut 2002 óta irányító polgármester nincs meglepődve azon, hogy a helybéliek közül néhányan drogtermesztésre adták a fejüket.

– Piskónak 273 lakója van, és az aktív korúaknak több mint 90 százaléka 10-15 éve állástalan – mondja a 46 esztendős polgármester. – Hiába, ez egy ormánsági falu, s itt az egész térségben ez a jellemző. Munka sehol sincs a közelben. Elképzelni sem tudom, miből élnek az emberek. A helyzetüket az is nehezíti, hogy szinte minden munkanélkülinek van hitele valamelyik gyorskölcsönző cégnél, és valamennyien elmaradtak a törlesztéssel.

Az önkormányzat nem tudja segíteni a rászorulókat. Piskó évente 60 millióból gazdálkodik, az idén 12 millió az önkormányzat forráshiánya. A falu 1,8 millióval tartozik az áramszolgáltatónak, a nyár elején az E.ON kikapcsolta a villanyt a polgármesteri hivatalban. Félő, hogy előbb-utóbb a közvilágítás egy részét is kikapcsolják.

– Rossz lenne, mert elég sok a lopás a faluban – teszi hozzá a polgármester.

Attól azért a polgármester nem tart, hogy a környék pénztelenjei tömegesen állnának rá a drogtermesztésre.

Elbúcsúzom tőle, s újra összefutok Dáviddal.

– Én már biztos nem próbálkozom többet – ígéri a férfi, aztán hozzáteszi: – Majd más. Tudom, hogy engem is azok jelentettek föl, akik nagyban termelnek. Féltek, hogy lesz konkurencia. Tőlem már nem kell félniük. Tőlem nem.