Háló kell, és nem hal
Az akció – amelyben nemcsak állatot, de 15 ezer csomag vetőmagot is kiosztottak országszerte – vegyes érzelmeket váltott ki a szegények lakta borsodi falvakban. Ahová nem jutott az állatokból, ott irigyelni kezdték azokat a „kiváltságos” kisközségeket, amelyeknek lakói kaptak. Olyan hírek is terjedtek, hogy a naposcsibéket, kiskacsákat eladták a rászorulók, de az a pletyka is járta, hogy egyesek megették a tojásból alig kibújt jószágokat.
– Hogy néhányan eladták a kiscsirkéket, olyat mi is hallottunk a faluban, de hogy megették volna, az elképesztő butaság, hisz aki látott már pelyhes csibéket, az tudja, hogy néhány dekás, tenyérnyi kis állatokról van szó – mondja Tóbiás Jánosné. Az asszony férjével együtt tizenhárom gyereket nevelt fel, jelenleg négyen laknak még velük, a többiek saját lábukra álltak.
Egyik, szintén Baktakéken élő fia májusban kapott a Hegedűs Zsuzsaféle alapítványtól kacsákat, amelyek szépen fel is cseperedtek, lassan vágásra érettek, ők azonban már nem voltak ilyen szerencsések. – Világéletünkben voltak szárnyasaink, nyulaink, műveltük a földet, még tehenet is tartottunk – mondja –, ránk aztán nem igaz, hogy nem értenénk az állatokhoz. Inkább az augusztusi időpont volt túlságosan késő, olyankor már nehezen lehet felnevelni a jószágot – teszi hozzá. Szavai szerint romák és nem romák egyaránt kaptak ilyen adományt, mindössze az volt a feltétel, hogy több gyerek is legyen a családban: ők, nem romaként, ennek bőven megfeleltek.
Három lányuk és egy fiuk lakik még velük a tizenháromból, de valamennyien kiskoruk óta részt vettek a ház körüli munkában. Ám Baktakéken is jó néhány olyan család él, akik évek – vagy évtizedek – óta nem művelnek kertet, nem tartottak állatot, így nem volt kitől megtanulniuk az alapvető fogásokat. Az alapítvány honlapján található levelek egy része is ezt tükrözi. „Egyvalamit hiányolok az egyébként kiváló kezdeményezésből, az pedig a következő: agrár- és kertész szakemberek segítségét, akik megtanítják a programban részt vevőket eredményesen gazdálkodni. Nem következik abból, hogy valaki vidéken lakik, az, hogy tud gazdálkodni. Az eszköz- és anyagszükséglet mellett a szakértelem is szükséges a jó gazdának!” (...) „Tisztelt Alapítvány, írtam már egy pár levelet önökhöz, de még egyre sem kaptam választ, a krumpli és az állat sem érkezett még meg, lassan a vetemény ehető, az állat még sehol, jobb lett volna, ha ruházattal, tejutalvánnyal segítettek volna bennünket.” (...) „Kedves Olvasók, szeretném diszkréten megkérdezni: mi lett az állatokkal, milyen a szaporulat? Vajon jut-e piacra is belőle? Nem kevésbé érdekel a vetőmag sorsa. Idén a gabonára, a zöldségre, a szőlőre igazán jó idők jártak! Mennyi lett a »felesleg«, amit a most munkára-gazdálkodásra megtanított és megsegített 15 ezer család küld tovább? Mert az már csak szent igaz, háló kell, és nem hal! Kíváncsian várom a beszámolókat, ha nem is oly nagy terjedelemben, mint az volt az akció indulásakor, de azért hozzáférhetően.”
Más filozófia mentén indította el idén konyhakertakcióját a Richard Field által létrehozott Amerikai Ház Alapítvány; ők a Vöröskereszttel karöltve 23 ezer családnak osztottak tavasszal vetőmagot. Az ideit egyfajta „tesztévnek” szánták, ezért az egységcsomagban csak 40-50 négyzetméternyi földterületre elegendő répa, zöldség, retek, borsó, kukorica volt, ebből azonban bárki kaphatott, aki vállalta, hogy megműveli a kertjét. Az alapítvány – amely főként amerikai adományokból finanszírozta a programot – elsőként Borsod és Jász-Nagykun-Szolnok megyében indította el ezt a kezdeményezést, nyolcezer csomag vetőmaggal, ám az igényeket látva további nyolc megyére kiterjesztették az akciót – mondta Skultéty Gábor, az Amerikai Ház Alapítvány ügyvivője. A legtöbb településen a mezőgazdasághoz értő önkéntesek segítették a családokat abban, hova vessenek, miként gondozzák a palántákat, később pedig rendszeresen ellenőrizték, miként boldogulnak. E „mentori” segítségnek is köszönhető, hogy a program 98-99 százalékos sikerrel zárult.
– Meggazdagodni ebből nem lehetett, de az már nagy segítség volt, hogy nem kellett a piacon venni a zöldséget, retket – mondják az encsi cigánysoron élők. Itt szinte minden család veteményezett idén: volt, aki csak pár négyzetméteres kis előkertjébe ültette a magokat, de akadt, aki a teljes kertjét megművelte; igaz, ehhez a piacon is kellett néhány palántát vennie. A nyugdíjas Orgona Lajos kertjében még most is ott sorjázik a paprika, paradicsom, karalábé, az ágyások között szépen húzott barázdák, az uborka kikarózva. – Értek hozzá, korábban sokáig jártam egy kertészetbe dolgozni – magyarázza. Szavai szerint szívesen elmondta volna másoknak is, hogyan gondozzák a növényeket, de a helyiek nem kértek tőle segítséget. Kértek volna viszont a már megtermelt zöldségből. – Tudja, milyenek az asszonyok, idejönnek a kapuhoz, hogy „jaj, adjál már egy kis karalábét, ne kelljen bemennem a piacra...”, a feleségem meg sokszor megszánta őket, és adott – mondja. – Tőlem nem mertek kérni – teszi hozzá –, mert én azt válaszoltam: „kaptál magot te is, földed neked is van, miért nem ültettél rendesen?”
Biokonyha-mintagazdaság
Biokonyhát avattak nemrégiben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádszentandráson: itt azokat a zöldségeket dolgozzák fel, amelyeket a korábban kialakított mintakertben termeltek meg a helybéliek. – A biogazdálkodásra épülő oktatási és foglalkoztatási program tavaly indult. Egy sikeres uniós pályázat keretében 18 hónap alatt harmincan sajátíthatták el a biogazdálkodás elméleti és gyakorlati alapjait – mondta el az avatóünnepségen Üveges Gábor, a település polgármestere.
A falu központjában hozták létre a közel hatezer négyzetméteres mintagazdaságot, ahol melegházi és szabadtéri növényeket egyaránt termesztenek. A résztvevők egy speciális kurzuson tanulták meg a biogazdálkodás alapjait, s szakértőktől később tanácsokat is kaphattak, ha elakadtak a munkában. Az idei földterületet jövőre a duplájára növelik. A program hosszú távú célja, hogy a résztvevőknek fizetéskiegészítést nyújtson, ezért a piaci értékesítéshez is keresik a lehetőségeket.
