Partraszállás
A jogi huzavona arra mindenképpen jó volt, hogy kiderüljön: a kormány a belügyminiszter alá tartozó rendőrségen keresztül tudja és akarja is befolyásolni, hogy kik és hogyan demonstrálhatnak ellene. Mellesleg arra is, hogy megtudjuk: a jog egyelőre még ad teret az ellenálláshoz.
Hogy az előzmények melyik félre hatnak bátorítóan, az a szemünk előtt válik majd egyértelművé. Annyi bizonyos: a D-Daynek elkeresztelt nyitónap tétje a szakszervezetek számára nagyobb: egy erőtlen, érdektelenségbe fulladó akciósorozattal a kormányzati részről amúgy is rendre megkérdőjelezett hitelességüket koptatnák tovább, pedig igazából már nincs hová hátrálniuk.
A kormányoldal is a hitelesség terén kockáztat a legtöbbet. Ha netán rendőri erővel lép fel a tüntetők ellen – amihez (miután a bíróság meglehetősen szűk keretek közé szorította a mai demonstrációt) akár ürügy is akadhat –, azzal nagyban csökkentené a Balsai-jelentéssel ismét csúcsra járatott rendőrterrorozás respektálhatóságát, másrészt újabb nemzetközi támadási felületet ad (az európai jog szerint békés tiltakozást a rendőrség erőszakkal nem oszlathat fel).
Növeli a kormány hitelességi deficitjét, hogy a szakszervezetek csupa olyasmiért tüntetnek – az érdemi társadalmi párbeszédtől a méltányos átmeneteket biztosító nyugdíjreformig –, amit a Fidesz ellenzékben maga is követelt, illetve megígért. A pontokba szedett tételek minden európai kultúrállamban a munkavállalói jogok magától értetődő minimumához tartoznak. Vagyis nehéz lesz megmagyarázni – bár Szijjártó Péter nyilván megpróbálja majd –, hogy ezúttal (is) a kormány áll a jó oldalon.
Ugyanakkor a kormányzat sincs alkuhelyzetben: keresletszűkítő, a gazdaság motorját fagypontig hűtő politikáját csak a munkavállalói jogok kurtításával tudja (talán) eladni a munkaadóknak. Végül is a munka törvénykönyve kiherélése is egy módja a munkaerő olcsóbbá tételének – hamár a járulékcsökkentés nem sikerült.
A nap (és a hétvége) igazi kérdése az, hogy kirajzolódnak-e végre a választások óta inkább csak sejthető, a mélyben húzódó erővonalak. A kormányerők tetteikkel a munkából élőkkel szemben pozicionálták magukat. Most a munkavállalókon (és szakszervezeteiken) a sor, hogy megmutassák, ők melyik parton állnak.