Papíron bekeményítenek: az ügyek harmadában sem emeltek vádat

Megkezdte az Országgyűlés az uzsorával összefüggő törvények módosításának tárgyalását. Ennek keretében két törvény módosítását javasolja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, hogy a kiszolgáltatott embereket megvédje, és a jog teljes szigorával léphessen fel az uzsora-bűncselekményekkel szemben.

Az előterjesztő szerint a benyújtott módosítások elfogadásával a büntetőjogi fellépés szigorúbb és következetesebb, az új elkövetési magatartásokhoz rugalmasan alkalmazkodó lesz. Egyben megteremti a jogi lehetőségét annak, hogy a hatóságokkal együttműködő, tettüket megbánó uzsorások büntetését korlátlanul enyhíthessék a bíróságok. Az előterjesztés egyidejűleg javasolja a polgári törvénykönyv módosítását is, hogy az ügyészségnek legyen joga keresetet benyújtani a bíróságra az uzsoraszerződések semmissé nyilváníttatása érdekében.

Az uzsora-bűncselekmény önálló törvényi tényállását 2008-ban fogadta el a parlament és 2009. március elseje óta alkalmazható. Rendőrségi források éppen ezzel, a törvény 2009 márciusáig fennálló hiányával magyarázzák, hogy korábban alig-alig léptek fel – ahogy az érintettek fogalmazni szoktak – a „kamatos pénzek miatt másokat sanyargatókkal szemben”.

Mondják ezt annak ellenére, hogy a tapasztalatok szerint az uzsorások az egyoldalú, a kölcsönvevőkre aránytalanul nagy terhet rovó megállapodások kikényszerítése közben általában elkövetnek még néhány, a büntető törvénykönyvben régóta megtalálható bűncselekményt, mint például a kényszerítést, a zsarolást, a testi sértést. Ám az esetek nagy részében ezekben sem indult eljárás, a rendőrség szerint azért nem, mert a sértettek nem tettek feljelentést, vagy ha tettek, hamarosan visszavonták.

Tovább nehezítette (és nehezíti ma is) a rendőrség dolgát, hogy az uzsora 2008-ban elfogadott törvényi tényállása a gyakorlatban nehezen alkalmazható. A ma hatályos törvényszövege így szól: „Aki a sértett rászorult helyzetét kihasználva üzletszerűen olyan különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt, amelynek teljesítése a sértettet, illetve annak hozzátartozóját súlyos vagy további nélkülözésnek teszi ki, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Amennyiben a parlament elfogadja a mostani javaslatot, és módosítja a Btk.-t, a fenti szövegből kikerül az „üzletszerűen” kifejezés, azaz akár egyetlen uzsorakölcsönnel is megvalósítható lesz a bűncselekmény. Aki üzletszerűen vagy bűnszövetségben uzsorázik, a jövőben öt év szabadságvesztésre is büntethető.

Az uzsorások és adósaik azonban nem fognak egy csapásra gyökeresen megváltozni. Még akkor sem, ha láthatóan igen nagy a politikai nyomás a rendőrségen, hogy kiemelten kezelje az uzsorával összefüggő bűncselekményeket. E politikai nyomásnak köszönhető, hogy míg az uzsora önálló büntetőjogi tényállásának törvénybe iktatását és alkalmazhatóságát követő egy évben, azaz 2009 márciusa és 2010 áprilisa között országosan 96 nyomozás indult, addig 2010 júliusa és 2011 augusztusa között 220.

Azonban az ilyen ügyekben eljáró nyomozók szerint a látencia még mindig rendkívül magas. Rendőrségi vezetők szerint az utóbbi hetek, hónapok sikereinek hatására (több megyében sorra buktattak le uzsorásokat, akiknek többsége jelenleg előzetes letartóztatásban várja az eljárás befejezését) megnőtt a károsultak feljelentési hajlandósága, ám még sok időre lesz szükség ahhoz, hogy áttörést érjenek el. Részben azért, mert a károsultak többsége uzsora nélkül képtelen fenntartani magát.

Az uzsora-bűncselekmény bizonyítása nem könnyű. Az elmúlt 14 hónapban uzsora-bűncselekmény gyanújával 134 nyomozást fejezett be a rendőrség, ám csupán 36 esetben történt vádemelés. Az ügyészség (vagy már maga a rendőrség) 76 ügyben bizonyítékok hiányában szüntette meg az eljárást, 17 ügyben a bűncselekmény gyanúját sem sikerült megállapítani, a fennmaradókban pedig más tényállás alapján folytatták a vizsgálódást.

Igen nagy a politikai nyomás a rendőrségen, hogy kiemelten kezelje az uzsora-bűncselekményeket
Igen nagy a politikai nyomás a rendőrségen, hogy kiemelten kezelje az uzsora-bűncselekményeket
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.