Szégyen, taps és hallgatás
– Kuss mindenkinek! – ekképp összegezte egyik pécsi rendőr ismerősöm, hogy a Magyar Televízió öt évvel ezelőtti ostromáról mit mondhatnak a tévészékház védői közt talán a legfájóbb veszteséget elszenvedő baranyai egyenruhások.
A rutinos rendőr állítását nehéz lenne cáfolni. A hét elején írásban kerestem meg a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságot, s azt kértem, hogy pontosítsuk a székházostrom néhány adatát, és fél évtized távlatából összegezzük a történteket. Megkérdeztem, hogy a tévénél bevetett baranyai egyenruhások utóbb átestek-e valamilyen szakmai beszélgetésen, s ha igen, akkor az érintettek miben látták a rendőrségi fellépés kudarcának okát? S ha volt ilyen beszélgetés, vagy az állomány véleményét, pszichikai állapotát tesztelő vizsgálat, akkor az milyen következtetésekre jutott? Arról is érdeklődtem, hogy a tévénél szolgáló csapatból hányan fordítottak hátat a pályának, s volt-e szerepe ebben a székháznál elszenvedett sérüléseknek, megaláztatásoknak.
Három nappal később azt a választ kaptam a főkapitányságtól, hogy nem kívánnak a kérdéseimre válaszolni. Egyetlen adatot közöltek csupán, jelesül azt, hogy 94 baranyai rendőrt vezényeltek a székházhoz. Hogy hányan sérültek meg a baranyai egységből, arra a kérdésre ugyancsak nem válaszoltak. Arra sem kaptam lehetőséget, hogy beszélhessek a fővárosi bevetés néhány szereplőjével. Ezek után személyes kapcsolataim segítségével megpróbáltam eljutni a székház védelmére vezényelt csapat néhány tagjához, s megígértem, hogy a név nélkül megszólalókra nem fognak ráismerni parancsnokaik. Ez sem hatott, s nem is annyira a székházhoz vezényelt csapat megkeresett tagjai, mint inkább az ő gyötrődéseiket megtapasztaló kollégák szólaltak meg, persze ugyancsak név nélkül.
A baranyai egység azért volt a fővárosban, mert épp akkor vettek részt egy évenként esedékes karhatalmi továbbképzésen. S ha már Pesten tréningeztek, élesben is bevetették őket. Nem igaz, hogy tapasztalatlan rendőrök voltak, s az is álhír volt, hogy eltévedtek volna Budapesten. A valóság az, hogy a Rendőrségi Biztonsági Szolgálat négy IFA teherautója szállította őket a székházhoz, a járműveket pedig fővárosi sofőrök vezették. Ám az egyik lámpánál a negyedik autó pirosat kapott, s lemaradva dugóba került, ezért érkezett ez a jármű 25 perc késéssel a Szabadság térre. Hogy miért nem használták az autók a megkülönböztetett jelzést, senki sem tudja.
A baranyai egyenruhások nem szépítik a dolgot: a székháznál csúfosan megbuktak, ráadásul mindezt élőben adta a tévé, ami fokozta a szégyenüket. A kudarcot azonban nem saját tehetetlenségükkel magyarázzák, hanem a rendőri vezetés hozzá nem értésével. Emiatt érkeztek a székházhoz korszerűtlen és hiányos felszereléssel. A Pécsről magukkal vitt „cucc” ugyanis a nyolcvanas évek színvonalát képviselte. A plexipajzs egy közepes erejű ütéstől is megrepedt, a gumibot rövid volt, hiányzott a könyök- és a lábszárvédő, a könnygázspray kevésnek bizonyult. A megszólaló rendőrök úgy tudják, a Baranya megyei főkapitányságnak akkor már volt korszerűbb felszerelése, de takarékossági okokból nem azt vitték magukkal, hiszen csak gyakorlatra mentek. A bajt fokozta, hogy még ebből a muzeális védőeszcájgból sem jutott mindenkinek, legalább tízen puszta kézzel érkeztek a tévéhez.
De talán ez a gyalázatos felszerelés is elég lett volna, hogy szétkergessék a székházra támadókat, mondták többen, ha a rendőri vezetés jól méri fel a helyzetet, és határozottan ad parancsot. Ám a kivezényelt állomány megtapasztalta, hogy a csúcson teljes a káosz, s emiatt a közvetlen parancsnokok tanácstalanok. Állítólag a pajzs mögött várakozó baranyai csapat fülébe visszajutott, hogy a rendőri vezetés nem tudja eldönteni, minek minősítse a mind agresszívebb demonstrációt: tüntetésnek, huligánok randalírozásának? Esetleg forradalomnak? Mert ha utóbbiról van szó, akkor szabad-e keményen fellépni a kormányfő távozását követelőkkel szemben, hátha holnap már az utcai harcosok vagy azok szövetségesei és felbujtói lesznek a hatalmon.
A székházostromnál szégyenben maradt egyenruhások és a sorsukat átérző társak idézhetetlen kifejezésekkel minősítik mind a mai napig az akkori rendőri vezetőket. „Kiderült róluk, hogy olyanok, mint a tévében nyilatkozgató celebek, csak beszélnek, de nem mondanak semmi érdemit. Médiapojácák.”
A hazatérő baranyai egységet a kollégák együttérzéssel fogadták. Amikor felsorakoztak a főkapitányság udvarán, a szolgálatot teljesítők megtapsolták őket.
A történtek után nem indult olyan vizsgálat, ami a székházhoz vezényelt rendőrök véleményére lett volna kíváncsi, nem beszélt velük pszichológus sem. Azt mondják, nem is volt rá szükségük. Ha megkérdezik őket, valószínűleg már akkor sem önmagukat, hanem a parancsnokaikat okolták volna. Vélhetően ezért is maradt el a kérdezősködés. A rendőri vezetés úgy gondolta – mondta az egyik „székházi vesztes” –, hogy majd az élet begyógyítja a sebeiket.
Mindenesetre az ORFK vezetői utasításba adták, hogy a baranyaiakat csak olyan helyre vezényeljék, ahol összecsapás nem várható. Nem azért döntöttek így, mintha a baranyaiak féltek volna az utcai harctól, épp ellenkezőleg: inkább attól lehetett tartani, hogy túl durván lépnének fel a tüntetők ellen. Arról egyébként a velem beszélők egyike sem tud, hogy a baranyaiak közül valaki azért szerelt volna le a rendőrségtől, mert annyira megviselte őt a székházostrom. Ebben az is szerepet játszik, hogy a rendőri fizetés még ma is biztos jövedelemnek számít. A 94 baranyai rendőrből a kérdezettek emlékei szerint nyolc szenvedett súlyos sérülést, húszan megúszták könnyebb sebesülésekkel. Az egyik legsúlyosabb sérült több koponyaműtéten is átesett, ő hosszú hónapokig betegállományban volt, ám felépült – ma ő irányítja a siklósi kapitányságot.
A kérdezett rendőrök azon nem csodálkoznak, hogy parancsnokaik nem akarnak beszélni arról a napról. Ennek okát egyikük így foglalta össze:
– A Fidesznek jól jött a székház ostroma, s a párt nem határolódott el egyértelműen a gyújtogatóktól. A parancsnokaink attól félnek, hogy ha most rosszul válaszolnak, vagy nem válaszolnak, akkor abból esetleg az derül ki, hogy mennyire nem értenek egyet a Fidesz akkori magatartásával. S akinek ez a véleménye, másnap mehet.
