Hol van Sátor Lajos?

Még tisztázásra vár, ki fenyegette meg merénylettel a Fidesz 2006-os választási nagygyűlését.

A titkosszolgálat minden gyanús, múltbéli ügyét kivizsgáltatjuk – közölték kormányzati források a Népszabadság kérdésére. Úgy tudjuk, már javában folynak a vizsgálatok, így akár már a nem is olyan távoli jövőben megtörténhet, hogy az eddigi ügyek – Egymásért Egy-másért Alapítvány, kémügy – után ügyészségi vizsgálat indul a 2006-os választások idején „kijátszott” terrorkártya miatt is.

A 2006-os választási kampány finisében Gyurcsány Ferenc jelentette be, hogy a szlovák titkosszolgálat átirata alapján a szlovák alvilág régóta nemzetközi körözés alatt álló vezéralakja, Sátor Lajos a közrend és a köznyugalom megzavarására, valamint robbantásos merényletekre készül Magyarországon – egyebek mellett a Fidesz budapesti kampányzáró nagygyűlésén. A szlovák titkosszolgálatot állítólag valaki levélben figyelmeztette a készülő magyarországi terrorakciókra, ők pedig továbbították az információt Budapestnek.

Sátor Lajosról akkor már évek óta senki nem tudta, hogy hol lehet, azt se, hogy él-e. A Fidesz végül lemondta a nagygyűlését. Az ügyben akkor a végső szót kimondó Kövér László egykori titokminiszter nyilván emlékezett az 1998-as választások előtti robbantássorozatra, amely mögött – mint az később kiderült – az akkor Ivan Lexa vezette szlovák titkosszolgálat, az SIS és a szolgálat befolyása alatt álló bűnözőcsoport állt, amelyet feltételezések szerint az egy ideje újra magyarországi letartóztatásban lévő Jozef Rohác irányított. Valószínűleg ez volt az a nyugtalanító momentum, ami miatt a rendezvényt legjobb meggyőződésük ellenére is lemondták.

A kampány időszakában végül semmilyen terrorcselekmény nem történt. A rendőrség egy ideig még nyomozott az ismeretlen helyen tartózkodó Sátor Lajos után, majd az ügyészség lezárta a nyomozást.

Sátor Lajosról azonban továbbra sem tudni, hogy él-e még, s ha igen, hol rejtőzködik. A 2006-oshoz viszonyítva viszont most kifejezetten jó a magyar és a szlovák rendőrség, valamint a titkosszolgálatok viszonya. Elég ha Jozef Rohác igen gyors második elfogására és átadására gondolunk, vagy arra a szintén rapid eljárásra, amelynek keretében Magyarország saját polgárát, Haris Sándort kiadta Szlovákiának, akit a tíz halálos áldozatot követelő 1999-es dunaszerdahelyi mészárlással összefüggésben „vártak” Pozsonyban. Minden körülmény adott tehát ahhoz, hogy a két ország hatóságai tisztázzák a 2006-os ügyet, s ennek keretében megvizsgálják például azt a levelet, amelynek máig ismeretlen írója a szlovák titkosszolgálatok útján figyelmeztette Magyarországot a soha be nem következett terrorcselekményekre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.