A múlt hét végén a kötcsei zártkörű rendezvényen volt erről szó. Megtudtuk, hogy O. V. tisztázta: ez valami más lenne, mint a két háború közötti időszak „úri középosztálya”. Ami már ugye nem volt azonos az egykori nemességgel, de a dzsentrivel sem teljesen, de szeretett volna rá hasonlítani. Volt politikai ideológiája – az irredentizmus, az antikommunizmus, némi magyar szupremáciatudat politikai kereszténységgel fedve. Az úri középosztálynál fontos jelző volt az, hogy keresztény. Ez azt jelentette, hogy nem zsidó. Különbözött a polgárságtól, amely lehetett zsidó, vagy akár liberális is. Sajátos világ volt ez, amelyet meghatározott egyfajta kulturális fogyasztás, ízlés is. Tudjuk már, hogy O. V. mást akar. Ami – ismerve családi hátterét –végül is érthető.

A vízió azonban még kifejtésre vár.

Vajon mikor számíthatja valaki magát ehhez a középhez? Mert a nemzeti jelző – tartok tőle – nem a jogkiterjesztés és érdekegyesítés reformkori eszményét jelzi. Tehát félő, hogy nehéz bejutnia e körbe a munkásoknak, a kis keresetű alkalmazottaknak és a kevéske bérből élő értelmiségieknek, mint mondjuk a pedagógusok. Azt kell gondolnom, hogy a nemzeti középosztályból sok mindenkit eleve kizár a jelző.

Félő, hogy nem férnek bele a nemzetközi cégek magyarországi vezetői, a bankárok és a brókerek, hiszen tevékenységük alapvetően nemzetközi, sőt nemzetek feletti szférákhoz kötődik. Kérdés, hogy nemzeti-e a középvállalkozó, aki a multik beszállítója, normáikhoz igazodik, nemzetközi szabványok szerint dolgozik, s idegenben keresi a piacait? Kiesik belőle a művészvilágnak az a része, amely hozzájuk hasonlóan „külső piacokon is értékesíthető”. Kozmopolita. És persze nem lehet nemzeti a magyar tudomány, az orvosvilág legjava sem.

Nem magyarázom, miért, elég annyi, hogy már itthon is angolul publikálnak. Ehhez járulnak a nem bejegyzett egyházak papjai és hívei is. Végül nem lehetnek a nemzeti közép tagjai a baloldali vagy a liberális eszméket valló, egyébként jövedelmük, fogyasztásuk, végzettségük alapján középosztálybeli rétegek sem. Az osztályépítés egyik nagy vívmánya lett volna a tehetőseknek kedvező 16 százalékos jövedelemadó, amelyhez járul a gyerekszámhoz kötött adókedvezmény. Csakhogy: a kis keresetű és sokgyerekes nem tartozik a preferált kategóriába. A nagyon gazdagokat viszont nem érdekli, ők nem bérből, hanem osztalékból élnek.

Ha az oktatási rendszer tervezett reformja szolgálja a középosztály „építését”, úgy valaki tévútra vezette O. V.-t. A gimnáziumok számának csökkentése, a felzárkóztatás tervezett akadályozása nem épít semmit. A felsőoktatással kapcsolatos szelekció csak a jelenlegi tehetős rétegnek kedvez. Ilyen körülmények között egy mai O. V. aligha futná be csillagívű pályáját. Kénytelenek vagyunk vulgármarxista fogalmakat használni.

A nemzeti középosztály nyilvánvalóan nem a termelőeszközökhoz való tulajdonviszonyra utal. Nem is az állampolgárságra. Sokkal inkább kizáró, mint befogadó. Magas falakat sugall a szóösszetétel, amelyeken nehéz átrugaszkodni. A köztársaság szó törlésével tagadták az öntudatos – polgári –, republikánus gondolkodást is. Feltételezem, hogy sokkal inkább hívői tudatállapotot és politikai elkötelezettséget vizionált O. V. A nemzeti középosztály tagja tehát az lehet, aki pártjának, s természetesen neki hűségesküt tesz. Más tartalmat nem látni.