Megfutamodik a kormány vonalkód-ügyben?

„A hivatal visszautasítja az állami nyilvántartások jogszerű kezelésével összefüggő közbizalom megingatását célzó kijelentéseket.” Ezt írta korábbi közleményében a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) azzal kapcsolatban, hogy Jóri András adatvédelmi biztos jogellenes adatkezelés miatt határozatban rendelte el a Fidesz-kormány által indított szociális konzultáció kérdőívein szereplő személyes adatok törlését.

Az ombudsman megtiltotta a kapcsolattartás céljára szolgáló adatokból képzett adatbázis (Nemzeti Konzultációs Nyilvántartás) létrehozását is, valamint az azzal kapcsolatos jogellenes adatkezelést és feldolgozást.

A kabinet által indított kormányzati közvélemény-kutatás adatlapján ugyanis személyes adatok és egy rejtélyes vonalkód is szerepelt, amelyet Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő a Népszabadságnak korábban azzal indokolt: a vonalkód arra kell, hogy illetéktelen ne tudjon véleményt mondani a nevükben. Vagyis, a megadott válaszokat mindenképpen a válaszadóhoz tudják kötni.

Jóri András megállapította, hogy a kérdőív és a hozzájáruló nyilatkozat „sérti az adatvédelmi törvény előírásait”. A kérdőívek kezeléséről és a személyes adatok megsemmisítéséről szóló kérésének azonban a KEKKH nem tett maradéktalanul eleget, ezért indított közigazgatási eljárást az ügyben. A KEKKH azt állította: megvizsgálják a határozatban foglaltakat és kezdeményezik annak bírósági felülvizsgálatát. Ez azonban még nem történt meg.

A vonatkozó törvény értelmében az adatvédelmi biztos határozata alapján – függetlenül az esetleges bírósági felülvizsgálattól – az érintettnek az adatkezelést azonnal fel kell függesztenie, az adatokat zárolnia kell. Az adatkezelőnek, jelen esetben a KEKKH-nak, pedig harminc napja van bírósághoz fordulni; ha ez nem történik meg, a biztosi döntés jogerőssé válik és végrehajtható.

Ha a KEKKH, ígéretének megfelelően, határidőn belül megindítja keresetét, az adatokat a jogerős bíróság ítéletéig ettől függetlenül is zárolni kell.

Az adatvédelmi biztos hivatala kérdésünkre azt közölte: nem kapott tájékoztatást arról, hogy határozata ellen indítvánnyal élt volna a KEKKH, a keresetlevelet ugyanis elvileg az adatvédelmi biztoshoz kell benyújtani. A benyújtási határidő csütörtökön jár le.

Kerestük a KEKKH vezetőségét is, de a sajtóosztályuk megkeresésünkre mindössze annyit közölt: az ügyben korábban már kiadtak egy közleményt, a hivatal a továbbiakban is a „jogszabályi rendelkezések maradéktalan betartásával jár el”. Hozzátették: további tájékoztatást nem kívánnak adni. Így nem kaptunk választ arra, hogy miért késlekedik a felülvizsgálati kérelem, illetve mikor és hogyan törlik az adatlapokon szereplő személyes adatokat.

Az adatvédelmi biztos
Az adatvédelmi biztos
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.