Adott-e utasítást az egykori kormányfő Sukoró kapcsán?

Lapzártánk idején döntött az Országgyűlés a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztéséről. A kétharmados kormánypárti többség vélhetően megszavazza a volt kormányfő mentelmi jogának kiadását, már csak azért is, mert maga az érintett is ezt szorgalmazta korábban.

A volt kormányfőt hivatali viszszaélés miatt szeretné gyanúsítottként kihallgatni az ügyészség a sukorói kaszinóberuházás ügyében. A nyilvánosságra került adatok szerint a vádhatóság azért kívánja perbe fogni Gyurcsányt, mert még miniszterelnökként aParlamentNándorfehérvári Termében találkozott a sukorói befektetőkkel és ott, helyben támogatásáról biztosította a projektet – vagyis az ügyészség szerint döntött róla és elrendelte annak megvalósítását.

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága nemrégiben hat-kettő arányban támogatta a mentelmi jog felfüggesztését: a szocialisták nemmel szavaztak, mert szerintük az ügyészség által megküldött iratok éppen annak ellenkezőjét bizonyítják, mint amit a gyanúsításban megfogalmaztak. Az iratok szerint ugyanis a tanúk azt állítják: Gyurcsány megkérdezte a vele lévő szakértőket a projekt jogszerűségéről és lehetőségeiről, majd mikor arról biztosították, hogy minden feltétel rendelkezésre áll, kifejezte támogatását. Döntést, utasítást viszont a tanúk állítása szerint a kormányfő nem hozott. A szocialisták ezért nem támogatják a mentelmi jog felfüggesztését, annak ellenére sem, hogy Gyurcsány erre kérte őket.

A volt miniszterelnök a szavazás előtt fel is szólalt, erre a házszabály értelmében érintettként lehetősége van. Korábban a Facebook közösségi oldalon a mentelmi bizottságnak küldött nyílt levelében azt írta: „teljes nyugalommal állok vádlóim elé és nincs kétségem, hogy meg fogom védeni igazamat, tisztességemet”. Gyurcsány a mentelmi bizottság kereszténydemokrata elnökének írt levelében úgy fogalmazott: „nincs egyetlen tanú sem, aki azt mondaná, hogy szóbeli összefoglalómat döntésként értelmezte volna (...) senki nem állítja, hogy a találkozót követően akár egyetlen alkalommal tájékoztatást kértem volna az ügyről, vagy bármilyen módon sürgettem volna a döntést, vagy bárkit kértem volna annak támogatására (…) Eszem ágában sincs azt kérni, hogy hadd bújhassak mentelmi jogom mögé, sőt kívánom, hogy az eljárás során politikai és ügyészi vádlóim szemébe nézve magam vádolhassam őket tisztességtelenséggel, ármánynyal, emberi, szakmai, politikai bűnök elkövetésével”.

Mesterházy: Koncepciós per

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerint a Fidesz-kormány nem tudja betartani az ígéreteit, és annak érdeké ben, hogy erről elterelje a figyelmet, nem riad vissza a „leszámolástól”, a „koncepciós perektől” és attól sem, hogy politikai nyomás alá helyezze az ügyészséget. Az MSZP elnöke tegnap azt közölte: emiatt nem szavazzák meg Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának kiadását, ez alól csak a volt kormányfő kap mentességet.

Gyurcsány Ferenc tegnap este az Országgyűlésben
Gyurcsány Ferenc tegnap este az Országgyűlésben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.