Olvasgatom Kerék-Bárczy Szabolcs tisztességes, okos – tehát visszhangtalan – gondolatait a lapokban, és egy ház jut eszembe.

Egy ház, amelyben én is laktam egykor.

A Dunára néző, ma Balassi Bálint 21–23-as számú sarki ház 1911-ben épült Révész Sámuel és Kollár József tervei szerint.

Az építtető és háztulajdonos Bayer Ferenc magyar királyi főtanácsos volt, akinek papírüzeme és kis nyomdája itt működött a sarkon, a mai antik bútoros helyén, ahol az én időmben még a Zrínyi Nyomda egyik részlege székelt.

A félemeleten 1928 és 1944 között jól nevelt lányokat még jobbá nevelő intézmény működött, amely dr. Lázár Piroska nevét viselte.

Bayer Ferenc rokonának, Beregi Oszkárnak, a nagy és tragikus sorsú magyar színésznek volt Lázár Piroska a második felesége. Az asszony koncentrációs táborban végezte. Beregi – a legnevezetesebb Ádám – amerikai emigrációban.

Az ostrom alatt csillagos, svéd védett ház lett, de a keresztények – lekeresztényezettek – nem költöztek ki belőle. A leánynevelő helyiségeibe a Luftwaffe irodái költöztek, ami védettséget is jelentett – a német katona csak akkor ölt, ha arra parancsot kapott.

A kapuban egyébként keresztény lakókból verbuválódott őrség is szolgált. A kevésbé keresztények közül egy házaspárt hurcoltak el, de ők is és a többiek is túlélték végül a megpróbáltatásokat.

A ház több belövést kapott, de a tulajdonos, Bayer úr szépen kitatarozta, úgyhogy azt hibátlan állapotban vette az állam el tőle.

A házban és nyilván a többi környékbéli házban is a keresztény úri középosztály és a zsidó gyökerű polgárság nagyjából azonos arányban voltak képviselve.

Az utóbbiak zöme ügyvéd volt, az előbbiek közül viszont többen tekintélyes, tudós agrárszakemberek. Mindez nyilván az igazságszolgáltatási negyed, illetve a földművelésügy minisztériumának közelségével magyarázható.

Amiben a Balassi Bálint 21–23. emlékező lakói mind megegyeznek: soha vallásból, származásból fakadó differencia az elmúlt száz évben a ház falai között nem merült fel.

A negyedik emeleten, ahol én laktam családommal egy időben, két agráros famíliának is éltek leszármazottai.

Krasznarecsei Mártonffy Miklós egykori székesfővárosi kereskedelmi igazgató Darányi Ignác fölművelési miniszter titkára is volt. Később az úgynevezett FM-perben másfél évet kapott, vagy legalábbis annyit ült. Erről nemigen beszélt később, a családtagoknak sem.

Dr. Kerék József agrármérnök, közgazdász világlátott ember, a Magyar Szemle és a Magyar Nemzet, a korabeli, antifasiszta Magyar Nemzet munkatársa, aki kapcsolatba került a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumával is. Később részt vett a földreformban, és arról is nevezetes, hogy ő hozta be Magyarországra a szimentáli típusú szarvasmarhát – 1951-ben.

Testvére, Mihály az FKGP egyik főideológusa volt.

Az ő unokája Kerék-Barczy Szabolcs, aki a Harvardon végzett, volt Los Angelesben főkonzul, az MDF-ben is, Fideszben is kereste, keresi helyét – ahogy látom, egyelőre nem sok sikerrel. Cikkeit, tanulmányait olvasva az a benyomásom, ő képviseli azt a szabadelvű konzervatív jobboldali hagyományt, amely olyannyira hiányzik ma a magyar közéletből, és amelynek forrásai nyilván a családi tradíciókban is gyökereznek. Őrzi, viszi tovább a ház szellemét is, a házét, amelynek lakói tiszteletben tartották egymást, ügyeltek, vigyáztak egymásra, mert tudták, hogy nem csupán egy házhoz tartoznak, de egy hazához is.

Mert némely pesti – és nyilván nem csak pesti – háznak volt és van szelleme.

Szomorú, hogy a hazának nincsen momentán.

(A Bächer-sorozat ezen írása eredetileg a Népszabadság 2011. szeptember 12-i, hétfői számában jelent meg - a szerk.)