Kiszorítási útmutató fideszes önkormányzatoknak
Első látásra hasznos gyakorlati jogi tanácsadónak tűnik az a 60 oldalas szöveg, amelyet a Belügyminisztérium adott ki Módszertani útmutató a helyi önkormányzatok szervezeti és működési szabályzatának elkészítéséhez, módosításához címmel. Normál betűtípussal írták azokat a tudnivalókat, amelyeket az önkormányzatokra vonatkozó törvényekre alapoztak, kurzívval pedig azokat, amelyeket a „korábbi tapasztalatok alapján hasznosnak, célszerűnek” tartanak. A kurzívval szedett részek tehát főként azt tartalmazzák, amit a szakminisztérium jogászai „jó gyakorlat”-ként ajánlanak az önkormányzatok figyelmébe.
A szervezeti és működési szabályzat (szmsz) bevezető részében lehet leírni a hivatalos lap nevét – ha van. Az útmutató szerint hibát követ el a helyi többség, ha azt írja, hogy az önkormányzati lap felelős kiadója a polgármester – de az már jogszerű, ha például úgy fogalmaznak, hogy a lap a képviselő-testület döntéseit tartalmazza. Ha lefordítjuk hétköznapi magyar nyelvre, akkor ez azt jelenti: célirányos helyi jogalkotással törvényessé tehető, hogy az újságban az jelenjék meg, amit a testületi többség akar. Ergo, az nem jelenik meg, amit a többség nem akar. Mindezt tehát lehet jogszerűen csinálni, de nem szabad nyíltan bevallani.
A települési képviselő a testületi ülésen felvilágosítást kérhet önkormányzati ügyekben a polgármestertől, a jegyzőtől, a bizottsági elnököktől. A hivatali apparátustól igényelheti a képviselői munkájához szükséges tájékoztatást, illetve intézkedést, amelyre a hivatal 15 napon belül köteles érdemi választ adni. Eddig a törvényeken alapuló módszertan. Az útmutatóban dőlt betűvel szedett „jó gyakorlat” szerint érdemes a kérdést és az interpellációt részletesen szabályozni az szmsz-ben. Javallható, hogy beleírják: kérdéseiket, interpellációikat a képviselők a napirend megtárgyalását követően tehetik meg. (Akkorra mindenki fáradt, valószínűleg a helyi tévé sem közvetíti már élőben a közgyűlésnek azt a részét.)
A képviselő-testület hozzájárulhat ahhoz, hogy az interpellációra ne a közgyűlésen, hanem 15 napon belül írásban adjanak választ. Amire egyszer már választ adtak, azt nem lehet újra megkérdezni. (Minél később válaszolnak, annál jelentéktelenebbé teszik az ügyet, és azt is, aki képviseli. Ha a válaszban mellébeszélnek, a kisebbségben lévő képviselőnek akkor sincs lehetősége ugyanazt a nyilvánosság előtt még egyszer megkérdezni.) Az szmsz-ben szabályozzák a közérdekű adatok kiadásának rendjét is. Gyakran előfordul, hogy az ellenzéki képviselők által kért közérdekű adatok kiadását nem engedélyezi, vagy késlelteti a polgármester.
A települési képviselő köteles bejelenteni az ülésen tárgyalt ügyben való személyes érintettségét. Ennek ellenére a testület dönthet úgy, hogy az illető részt vehet a döntésben.
A polgármester egyes képviselőket – szakmai ismereteik, felkészültségük szerint – bevonhat a döntések előkészítésébe, a különböző szervekkel történő tárgyalásokba. Ebből az következik, hogy másokat meg kihagyhat. A szokásos gyakorlat szerint a többség a kisebbség háta mögött intézi az ügyeket, és kész helyzet elé állítja őket.
Az szmsz-ben indokolt rendelkezni arról, hogy hány tanácsnokot választanak, és milyen feladatkörök ellátására. (Ez attól függ, hányan vannak a többségi képviselőcsoport sorai között a megélhetési képviselők, akik kisebb helyeken általában munkanélküliek lennének, ha nem húzhatnának a képviselői tiszteletdíj mellett tanácsnoki fizetést is.)
A módszertani útmutató javasolja, hogy az szmsz-ben határozzák meg, mikor tartanak nyílt ülést, mikor zárt ülést. Ennek alapján az a többség, amely az szmsz-t elfogadja, meghatározza azt is, mi tekinthető olyan üzleti érdeknek, amelyet sértene, ha a nyilvánosság előtt tárgyalnák. Ezzel a megoldással kizárható a nyilvánosság minden olyan gazdasági és személyi ügy megtárgyalásáról, amelybe a testületi többség sem az ellenzéket, sem a helyi közvéleményt nem óhajtja beavatni.
Az szmsz-ben kell szabályozni annak módját, hogyan és mikor juttassák el a testületi ülésekre szóló meghívót a képviselőknek. Alapesetben előre, írásban, a javasolt napirendet és az előterjesztéseket is mellékelve kell a meghívót elküldeni. Érdemes azonban szabályozni, mikor lehet telefonon közölni a meghívást, illetve csak magán az ülésen hozzáférhetővé tenni az előterjesztést. Mindez számos helyen vita tárgya – a testületi többség, vagy az előterjesztő polgármester előszeretettel él azzal az eszközzel, hogy csak az ülésteremben osztják ki a kényesebb napirendekhez tartozó előterjesztéseket, így az ellenoldalnak nincs módja felkészülni, szakértőkkel ellenőriztetni a tervezett döntésben foglaltakat. Az is állandó vita tárgya szokott lenni, hogy az ülésteremben jelen lévő helyi polgárok – például igazgatóválasztáskor az érintett iskola tanárai – hozzászólhatnak-e a vitához. A Belügyminisztérium módszertani útmutatója szerint a hozzászólás jogának megadását célszerű a polgármesterre ruházni.
Szabályozni kell az szmsz-ben a testületi ülés rendjét is. Például: hányszor szólhatnak hozzá a képviselők egy-egy napirendi ponthoz, van-e időkorlátja a hozzászólásoknak, kizárhat-e valamilyen okból, például méltatlannak ítélt stílus, ismétlődő indulatos hozzászólás miatt képviselőt az ülésvezető a további hozzászólásokból. (Szegeden például a többségbe került ellenzék a polgármester hozzászólási idejét korlátozta.)
Sok vita tárgya, hogy mit tartalmazzon a jegyzőkönyv, kötelező-e bizonyos napirendeknél, vagy akár minden ülésen szó szerinti jegyzőkönyvet írni. A hangfelvétel alapján készült jegyzőkönyvet ki hitelesítse, illetve a hitelesítésre megválasztott személyeknek kötelező-e hitelesíteniük. A foktői képviselő-testületben például úgy elmérgesedett a viszony a kisebbségben lévő polgármester és a többségben lévő ellenzék között, hogy mindent szó szerint kell leírni – de az apparátus már nem győzi a végeérhetetlen jegyzőkönyvek írását, ugyanakkor a hitelesítésre kijelölt képviselők nem hajlandók hitelesíteni a szöveget.
Hasonló a gyakorlat a lakossági fórum, a népi kezdeményezés, a helyi népszavazás lehetőségének a kisiklatásában. Nincs hely, hogy a 60 oldalas útmutató valamennyi témájára kitérjünk. Fetser János, az MSZP orosházi önkormányzati frakcióvezetője kérdésünkre úgy summázta a módszertani kiadványt, hogy valószínűleg kiváló jogászok állították össze. Minden lényeges kérdésben gyakorlati tanácsokat adnak a testületi többségnek – jelenleg a nagyobb lélekszámú helyeken a magyar önkormányzatok döntő többségét fideszes polgármester és többség irányítja –, hogyan kell a helyi jogalkotás és jogalkalmazás eszközeivel kiszorítani az ellenzéket nem hogy a döntéshozatalban való részvételből, de sok esetben a nyilvános véleményalkotás és kritika lehetőségéből, a közérdekű adatok megismeréséből is. A módszertani útmutatónak szinte minden témaköre úgy épül fel, hogyan veheti vissza a helyi többség az ellenzékétől a gyakorlatban mindazokat a demokratikus jogosítványokat, amelyeket a jogalkotók korábban, egy más szellemű időszakban beleírtak a törvényekbe.
