Orbán Viktor számára Matolcsy "Gyuri" egy ikon

Matolcsy György „egy ikon” Orbán Viktor számára, a bizalma akkor sem rendült meg benne, amikor kiderült, hogy a tervezett 3,1 százalékos helyett alig kétszázalékos lesz a gazdasági növekedés, azaz az egykulcsos, 16 százalékos szja-ra (is) alapozó stratégia megbukott.

Kormányzati források munkatársunknak azt mondták, a miniszterelnök Felcsúton a négyszemközti évértékelő beszélgetéseken azt mondta a minisztereknek, hogy mandátumuk december 31-ig bizonyosan szól, azaz addig nem tervez változtatást a bársonyszékeket illetően. A hozzá közel állók meggyőződése: Matolcsy Györgyöt a ciklus végéig sem meneszti, hozzá különleges módon ragaszkodik.

– Matolcsy György lendületes optimizmust sugároz. Lehet, hogy a számokat nem ismeri, de eszes és gyors. Láthatóan nem nyomasztotta a hiányzó százmilliárd megkeresése sem – mondta lapunknak egy fideszes politikus, aki szerint a miniszterelnöknek gazdasági veszélyhelyzetben kell a lélektani megerősítés, „és Matolcsy miniszter úr rendkívül jól rezonál erre”.

Ezt erősítette az a tónus is, amelyet a miniszterelnök használt vele szemben csütörtökön, amikor zárt ajtók mögött tizenegy közgazdásszal tárgyalt a Parlamentben a válsághelyzetről. „Gyuri” – Orbán Viktor, aki egyébként rendkívül formális ember, végig így szólította gazdasági miniszterét. A lapunknak nyilatkozó résztvevők – elmondásuk szerint – ezen a megbeszélésen szembesültek azzal, hogy noha a közvélemény és a közgazdászelit is Matolcsy György nevéhez köti az egykulcsos arányos adózást, „az a miniszterelnök fi xa ideája”. És az arányos adózáshoz nem gazdasági minisztere víziója miatt ragaszkodik, hanem „mert azt hiszi, hogy ami arányos, az igazságos is”.

Ezt a meggyőződését a tények, a számok sem képesek kiütni. – A közgazdászok udvariasak. Ezért részükről a parlamenti konzultáción csak „hümmögés” volt a reakció arra, hogy – miután a miniszterelnök is belátta, hogy a háromszázalékos hiánycél tartásához „a bevételi oldalon intézkedésekre is szükség van” – Matolcsy György arról beszélt: a központi büdzsébe közel 600 milliárdos áfabefizetés nem folyik be, ezen kell változtatni. – Mi meghívottak, azt gondoltuk, ha ezt be lehetett volna szedni, az adóhatóság már beszedte volna. A miniszter úron az látszott, ott és akkor valóban hiszi, hogy ez befolyhat. A miniszterelnök úron pedig az, hogy szeretné hinni – idézte fel a pillanatot az egyik résztvevő.

És amikor a meghívott szakemberek konstatálták, hogy a kialakult válsághelyzetre nincs könnyű megoldás, a miniszterelnök válasza csak félig tréfásan, úgy hangzott: „Hát, pedig azért hívtam Önöket”.

Orbán Viktor a megbeszélés kezdetén szükségesnek tartotta tájékoztatni a résztvevőket arról, hogy Varga Mihálynak is mellette kellene ülnie,más, hivatalos elfoglaltságamiatt maradt távol. A miniszterelnök szinte minden tárgyalásra magával hívja egykori pénzügyminiszterét (általában külföldre is). De mostani kormányában pusztán államtitkári posztot adott neki. A másik oldalról viszont igaz, hogy a legközvetlenebb munkatársa lett, Varga Mihály még néhány négyszemköztinek beharangozott beszélgetésen is jelen volt, amikor Orbán Viktor miniszterekkel tárgyalt, emellett a napi operatív feladatokat is intéznie kell.

Fideszesek között már a választások után azt lehetett hallani: azért nem nevezte ki sem miniszterelnök-helyettesnek, sem miniszternek, mert tudatosan szeretné a háttérben tartani, óvni, hogy „ne kopjon”. Ha ugyanis adott esetben úgy gondolná, hogy át kell adnia a stafétát valakinek, nem a miniszterelnökhelyettesek, Navracsics Tibor, illetve Semjén Zsolt közül választana utódot. Fideszesek is úgy sejtik: a karcagi Fidesz-alelnök Varga Mihály lehet valamikor az Orbán Viktor által nem hivatalosan „kijelölt” miniszterelnök. Ez mindamellett nem zárja ki, hogy egy kormányzati struktúraátalakítás után mégis külön pénzügyminisztériumot hoznának létre, és annak élére Varga Mihály kerülhetne.

Bizonytalan államtitkári sorsok

Az idei kormányátalakítási stop az államtitkárokra nem áll; Felcsúton Orbán Viktor megdicsérte Hoffmann Rózsa oktatási törvénytervezeteit, de ez nem jelenti azt, hogy nem válik meg tőle a fontos szavazások után. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár megítélése javult, bár a Fideszben sokan nem bíznak abban, hogy képes lesz levezényelni az egészségügy átszervezését. Fodor Lajos honvédelmi államtitkár helyzete bizonytalan, és már Szőcs Géza kulturális államtitkár is megkapta a „sárga lapot” Orbán Viktortól. Becsey Zsoltot augusztus végén hivatalosan is felmentette Matolcsy György, a volt külgazdasági államtitkárra kormányzati források szerint „közvetlenül számít” a jövőben a miniszterelnök. (Cs. I.)

A miniszterelnök szerint „ha nincs a Matolcsy-féle távlatos stratégia, amelynek a számait és összefüggéseit láthatták, amely elhelyez bennünket időben, térben, akkor a fejlesztési terveink céltalanokká válnak”
A miniszterelnök szerint „ha nincs a Matolcsy-féle távlatos stratégia, amelynek a számait és összefüggéseit láthatták, amely elhelyez bennünket időben, térben, akkor a fejlesztési terveink céltalanokká válnak”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.