Gyöngyöspatai képviselők menni Teherán, csinálni nagy biznisz

– Hová mentek, aranyoskáim? – kérdezik majd a gyöngyöspatai asszonyok, amikor meglátják képviselőiket nagy bőröndökkel ácsorogni a hivatal előtt. Faluhelyen ilyenkor mindig megkérdezik az embertől, útjának mi a célja, jó azt tudni, hogy éppen a Balatonnál vagy Hajdúszoboszlón nyaralnak vagy tartanak hivatalosan csapatépítő tréninget.

– Teheránba – válaszolják majd a képviselők, a kérdező nem kis megrökönyödésére, s persze lesz, aki viszszakérdez, „milyen tehenet is mondtál, kedveském, nem értettem elsőre”. Én is rákérdeztem, mindjárt kétszer, jól hallottam-e, amikor Juhász Oszkár, a falu nemrég megválasztott jobbikos polgármestere azt mondta nekünk, bele a mikrofonba, Nol-tévénk kamerája előtt: Iránba megy hamarosan szakmai tanulmányútra a képviselő-testület.

El is felejtettük tisztázni, vajon magukkal viszik-e a helyi cigány kisebbségi önkormányzat tagjait is, elvégre az utazás lényege – mondta a polgármester –, hogy valódi munkahelyteremtő beruházást hozzanak a faluba. Márpedig a Betyársereg, a Véderő és a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tavaszi masírozásáról elhíresült mátrai faluban munka nélkül zömmel a cigányok vannak, így bizonyára nem ártana, ha ők is saját szemükkel láthatnák, hogyan kell fügét meg datolyát aszalni, s miként kerül zacskóba a híres iráni mazsola.

A polgármester azt is hozzátette, csak olyan beruházót enged be a faluba, amelyik nem gyarmatosító (ez most az új szó a „karvalytőke” helyett, ami mögött persze ugyanazt értik egy nyelvet beszélő használóik), s nem akarja elvenni az emberek elől a földjeiket.

Az iráni projekt körvonalai még nem tisztázódtak egészen pontosan – bizonyára ezért is kell kiutaznia e távoli országba a kicsiny Gyöngyöspata szenátorainak és szenátor asszonyainak. Mindössze annyit tudhattunk meg, hogy zöldség- és gyümölcsfeldolgozással kapcsolatos a program, és fűszernövények termesztése is szóba jöhet.

Gyümölcsfa – ahogy láttuk – nem sok van a faluban, s amíg egy csemete termőre fordul, abba beletelik négy-öt esztendő is: barack, körte így jó darabig még nem húzza ki a települést a bajból. Szőlőjükből errefelé a legtöbben bort készítenek, s legalább annyira sajnálnának abból mazsolát aszalni, mint amennyire nagyapám dőreségnek tartotta lekvárt főzni a szilvából.

Marad hát a fűszernövény. Lelki szemeink előtt már látjuk is, amint Gyöngyöspata határában lila mezőként lengedez a levendula meg a kakukkfű, s messzire küldi bódító illatát a bazsalikom – igazi paradicsom lesz itt, nem kizsákmányoló, iráni tőkéből hamarosan.

Addig meg szorítsunk, hogy a szűkös költségvetésből gazdálkodó önkormányzat tagjai baj nélkül eljussanak Iránba, s a tanulmányútjukon bőségesen gyarapodjanak ismeretekkel. Lehet, hogy elvetődnek az ország délnyugati részébe, Khuzisztán tartományba is, amely már a tevék birodalma.

Ott újabb álmokat szőhetnének.

Közmunka Gyöngyöspatán
Közmunka Gyöngyöspatán FOTÓ: MÓRICZ SIMON
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.