Pedig ez nem egyszerű disznóság. Mert ha igaz, és törvénytelenül tették, akkor be kell szántani az egész magyar demokráciát és be kell vetni aprófával. Kezdve mindjárt a Jókai utcai MSZP-székházzal, aztán jöjjön, aminek, akinek jönnie kell.

De azért ne rohanjunk annyira. Láttuk mi már Deutsch Tamást, ahogy könnyek között, élőben a képernyőn családtagjai megfigyelését ecseteli fájdalmasan, aztán kiderült, hogy mindebből – beleértve a fájdalmat is – egy szó sem igaz. A jobboldali sajtó (elsősorban a Heti Válasz és a Magyar Nemzet) által mesélt történetben is túl sok a feltételes mód. A cikkek szerint „Ovi” és „Bajusz” mappája véletlenül rajta maradhatott Laborc Sándor, a polgári elhárítás volt főnökének munkahelyén leadott laptopján, onnan kerülhetett elő: -hatott, -hetett, biztosat nem mond senki, tény egy szál se, miközben a média már a Bolíviában meggyilkolt Rózsa-Floresig meg az őszödi beszéd kiszivárogtatásig gombolyítja a feltételes mód fonalát.

Mi meg megint ott találjuk magunkat az irracionalizmus zsákutcájában. Hogy mit keresünk mi ott, nem tudjuk. Hogy mit keres a Fidesz, arra sok magyarázat van.

1. A közös ellenségképpel egyben akarja tartani a foszladozó szavazótábort.

2. Figyelemelterelés újra és újra arról, hogy az ország csaknem másfél éves Orbán-kormányzás után éppen szétmállik, arról, hogy ami a gazdaságpolitikáját illeti, a kormányfő összekeveri a makacsságot a következetességgel, arról, hogy maga a hatalomgyakorlás mennyire ostobán korlátolt (l. az Alaptörvény Asztalát).

3. Árnyaltabb magyarázat, hogy a konzervatív jobboldal erkölcsi megtisztulást kíván teremteni a magyar népnek, s ennek jegyében, ha már húsz éve elmaradt a felelősségre vonás, akkor bármi áron, de most rács mögé dugnák a 2002-től kormányzó baloldali–liberális hatalom vezetőit.

Bárhogyan forgassuk is azonban az elméleteket, annyit illik látni: az ország döntő többségének figyelmét semmivel nem lehet elterelni a lényegről, e többség jelen pillanatban nem kíváncsi semmiféle politikai katarzisra, ugyanis épp azzal van elfoglalva, hogy az igencsak racionális valóság ki ne nyomja belőle az utolsó szuszt is. Ezért aztán halálosan unja már titkos történetek irracionális világát, amiből tények híján nem tud, de már nem is akar megérteni semmit, és egyébként is kinek van itt nyolcvan éve, nyolcvan évet várni a tényekre.

Amúgy: ki emlékszik itt már a szocialisták hatalmára? Jó ideje nem róluk szól már itt a sűrű, kétharmados történelem. Nem Gyurcsányról. Nem „Ovi”-ról és „Bajusz”-ról, hanem Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról. A Fidesz kormányzásáról.